Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
A HAZAI LIBERÁLIS ELLENZÉK 417 berendezkedés elutasítása, a szovjetellenesség. A diktatúrával kapcsolatos liberális nézetek egyidejűleg tartalmaztak szovjetellenességet és antifasizmust. Ebben az időszakban azonban, ha általánosságban, elméletileg azonosították is "a két különböző rendszert, gyakorlatilag politikájukban mégis antifasiszta fellépésük volt jellemző, közvetlen fenyegetettségük miatt. A liberálisok az általánosítás szintjén tagadták, hogy diktatórikus, fasiszta eszközökkel meg lehet oldani a polgári társadalom válságát. A diktatúrát úgy fogták fel, mint a polgári társadalom betegségének tünetét, nem pedig mint e betegség gyógyszerét. Következtetésük az volt, a betegség abból fakad, hogy nem teljesen érvényesül a polgári demokrácia elve és gyakorlata. Az évtizedfordulóig a diktatórikus elemek jelentkezésében s még Mussolini kormányzásában sem láttak olyan veszélyt, amely a világot komolyan fenyegetné, noha az olasz fasizmust elítélték. A németországi események és a világgazdasági válság nyomán jutnak arra a következtetésre, hogy most már nemzetközi méretű és igen erőteljes, általánosan érvényesülő tendenciával állnak szemben. Ez a jó helyzetértékelés azonban megerősíti alapelvüket: sem Magyarországon, sem máshol nem lehet más eszközökkel tartósan megoldani a gazdaság, politika, társadalom, közgondolkodás terére kiterjedő válságot, mint a polgári demokrácia erősítésével.73 Ekkor is meg voltak győződve arról, hogy a fejlődés fő iránya az alkotmányosság, a parlamentarizmus felé mutat.7 4 A liberális politikusok közül talán Vázsonyi János foglalta össze legjellegzetesebben az ellenzék fő megállapításait, s azt, hogy miért szállt szembe olyan határozottan s annyi félelemmel eltelve a pusztán gazdasági indokokból növekvő állami befolyással, s általában a szabadságjogok korlátozásával. Az 1932-es költségvetési vitában az ellenforradalom berendezkedésétől eredeztette a politikai módszerek torzulásait. A folyamat a „bürokrácia túltengésé"-vel kezdődött, s „megállapítható, hogy ma már a köztisztviselők rovására is megy és az a túlzott etatisztikus rendszer, amely politikailag a szabadságjogok elkobzásához, a parlamentarizmus elsorvasztásához és a rendeletekkel való kormányzáshoz vezetett, gazdaságilag pedig a közüzemi politikához, az ipar és a kereskedelem szabadságának korlátozásához, a belső gazdasági megkötöttséghez, a szabad mozgásnak mindennemű akadályozásához ... A bürokrácia gyámsága alá helyezett mindenkit és mindent — folytatta - és kiépítette az állami beavatkozásnak olyan rendszerét, amely a termelést, a javaknak elosztását, az áraknak szabályozását, a ki- és bevitel organizálását akarta és akaija végrehajtani, szemben a gazdasági életnek önmaguktól kialakult törvényeivel." Ebből következően „az államosítás és községesítés terén mutatkozó haladás a kollektív társadalom felé vezető út mérföldköveit jelzi ... Gazdaságilag a kapitalista rendszer helyébe félig kollektív, félig kapitalisztikus· rendszert iktatott be a hatalmi körét egyre tágító etatizmus, és a bürokrácia lassankint önmagát nevezte ki az államnak".75 A bekövetkezett s a még várható változások végső eredményét, távlatát ,3 Ld. pl. Napló, 1927-1931. XX. 211-212. Baracs a válság lehetséges megoldása kapcsán. '4 Újság, 1929. febr. 5. Trockij. Febr. 24. Ha beteg a diktatúra. 1931. febr. 19. A spanyol vulkán (vezércikk). Itt írják: „Minden eró'szak, amely a rendcsinálás okán vagy ürügyén ragadja kezébe a hatalmat, a saját eszközeivel idéz fel olyan ellenállást és vált ki oly mozgalmakat, amelyek messze 1 túlhaladják a célba vett hatást. .." 1S Napló, 1931-1935. VII. 105-106. 2 Századok 1978/3
