Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Gonda Imre-Niederhauser Emil: A Habsburgok - Egy európai jelenség (Ism.: Ács Zoltán). 373

374 TÖRTÉNETI IRODALOM kell különösebben tartani, amelytó'l bármikor vissza lehet szerezni a császári címet. A Habsburgok azonban hamar rájöttek arra, hogy megfelelő házassági hirdetésekkel nemcsak hogy megtarthatják a császári címet, hanem még növelhetik is a családi birtokot és ezzel együtt hatalmukat. A házasságok révén azonban nemcsak szövetségeseket szereztek maguknak, hanem egyszersmind olyan problémákat, amelyek megoldása már meghaladta erejüket. A magyar trón elnyerésével például együtt örökölték a török veszélyt, amellyel csaknem másfél évszázadon keresztül kellett szembenézniük. Miksa házassága révén megszerezték Burgundiát virágzó kereskedő- és kézműves városaival, de épp e terület birtoklása révén kerültek ellentétbe a korabeli Európa egyik vezető hatalmával, Franciaországgal. Amikor azután 1500-ban a korábbi dinasztikus házasság révén ölükbe hullt a spanyol örökség, akkor már állandósultak az ellentétek Franciaországgal, amelyet nyugtalanított, hogy a 16. század végén Habsburg gyűrű vette körül. A család tüneményes felemelkedése a 13. század hetvenes éveiben indult a német birodalom területéről, s a 16. század elején a Habsburgok már rátelepedtek Európa peremvidékére, Szüéziától Portugáliáig, megteremtve egy világbirodalmat, amelyet V. Károly neve fémjelez. De mennyit ért ez a világbirodalom? Valóban akkora volt a hatalma a Habsburg-családnak, mint ahogy azt a kiterjedt birodalom következtetni engedné? Korántsem, - állapítja meg Niederhauser Emil, megmutatva a felszín alatt meghúzódó bomlasztó erőket. Szól az európai peremvidékek elmaradott agrárjellegéről a kapitalizmus megjelenésének pillanatában; a birodalom egyes országainak eltérő rendjéről, törvényeiről, szokásairól, a később nemzetiségi kérdésként jelentkező vegyes etnikumról, a reformációról, amelyet felhasználtak az önállóságot követelő német tartományok. Ez utóbbinál a feudális rend és a vele szemben fellépő polgári törekvések ellentéteiről van szó. De a Habsburgok még ragaszkodnak egy ideig a világbirodalomhoz, - amelynek belső korszerűsítésével egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset törődtek, - és ragaszkodnak a katolicizmushoz is, amely mindig is jó szövetségesnek bizonyult uralkodásuk alatt. II. József lesz a család egyetlen olyan tagja, aki tudatosan nemet mond az egyháznak. De addig még a Habsburgok sokat háborúznak, hiszen a császári cím - úgy gondolják - kötelezi őket. Közben összeül néhányszor a család, hogy a dinasztián belüli örökösödési ügyeket megtárgyalják és komoly küzdelem folyik a családon belül a spanyol és az osztrák ág között. A kérdés a spanyol ág kihalásával dől el, miközben a birodalom súlypontja már fokozatosan áttolódott a dunai monarchiára. Ezt az összezsugorodott - de még így is hatalmas - birodalmat a család néhány józanabb tagja megpróbálja modernizálni, néha az abszolutizmust választva a „legmegfelelőbb" formának. De mi lesz a családdal, a birodalommal, ha nincs férfi utód? A család 1703-ban vitatta meg ezt a kérdést. Megszületik a Pragmatica Sanctio, amelyet 1725-re sikerül elfogadtatni az egyes országok rendjeivel. A család első uralkodó női tagját, Mária Teréziát aztán mindjárt próbára is tették a Habsburgokra féltékeny uralkodók. A francia polgári forradalom súlyos veszély volt a Habsburgok szemében: a forradalmi eszme még a birodalmat is megfertőzheti, jobb ha elébe sietünk a bajnak, - gondolták, - s koalíciókat szerveztek. A külpolitikai siker érdekében a birodalomban az abszolutizmushoz folyamodtak, de az már csak olaj volt a tűzre, elősegítette a birodalmon belül a polgári forradalmak kibontakozását. Ha már a kapitalizmus, a polgárosodás térhódítását nem sikerült feltartóztatni, akkor legalább ott gördítettek elébe akadályt, ahol tudtak. A Habsburgok számára még egy komoly probléma jelentkezett a 19. században: az egyes nemzetek, nemzetiségek önállósodási törekvése a birodalmon belül. A Habsburgoknak, akik közben a német császári címet is elveszítették, Solferino és Königgrätz nemcsak területi veszteségeket jelentett, hanem a nagyhatalmi tekintély megcsappanását is. Ezt felismerték és kiegyeztek Magyarországgal. Igaz, a kiegyezéssel le kellett mondaniuk a Habsburg összbirodalom ideáljáról, de a Monarchia legalább védelmet nyújt egy ideig a nemzetiségek törekvéseivel szemben. A belpolitikai nyugalom lehetővé teszi azt is, hogy a kapitalizálódásban való lemaradásukat megpróbálják bepótolni. A gyors ütemű polgári fejlődés nagymértékben átalakítja azonban a társadalom szerkezetét, újabb problémákat okozva az uralkodóháznak (munkásmozgalom s a korábbinál intenzívebben kibontakozó nemzetiségi mozgalmak). Ha ennyi a megoldhatatlan probléma, akkor mi tartja össze all nemzetből álló Monarchiát? A szerzők világos választ adnak a kérdésre, felsorolva az egyes nemzeteknek a Monarchiához fűződő érdekeit és az egyes nemzeteken belül a társadalom különböző rétegeinek érdekviszonyait. Igaz, sokan változtatni szeretnének a fennálló viszonyokon, "de egyelőre a Monarchia - ha nem is látványos -