Századok – 1978
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715-1730 (Ism.:Zömbik Miklós) 371
372 TÖRTÉNETI IRODALOM segítségére lehet ez az áttekintés a további kutatásoknak, mert eligazít abban, hogy melyik összeírás foglalkozik részletesebben az adózók gazdasági helyzetével, melyek a dikális összeírások, melyik összeírás különbözteti meg a jobbágyokat és a zselléreket, hol találhat a kutató adatokat az adózók jövedelmének készpénzben kifejezhető' összegéről. Végig kísérhetjük továbbá a megye helységei számának és ezen belül az egyes helységekben összeírt családok számának hullámzását ezekben a mozgalmas évtizedekben. Az összkép, az időnkénti visszaesések ellenére, fejlődést mutat a vizsgált másfél évtizedben: 1715-ben Békés megyében 9 helységet írtak össze és bennük 344 családot, 1730-ban pedig már 19 helységben 1710 családot. A szerző közlésre nem az eddigiekben tárgyalt 10 összeírás valamelyikét választotta ki, hanem a tizenegyediket, az 1725-ös adóösszeírást. Választását azzal indokolja, hogy az időszak 11 összeírása közül ez az egyetlen, amelyet egy földesúr kezdeményezésére az uralkodó hajtatott végre, továbbá olyan kérdésekről ad tájékoztatást, amelyekről a többi összeírásban nem esik szó. Röviden vázolja a tanulmány az 1725-ös összeírás keletkezésének okát és hátterét: Harruckern János György pályafutását, a gyulai uradalom elnyerését, benépesítését és a lakosság elvándorlásának megakadályozása érdekében az uralkodóhoz 1725 tavaszán beadott kérvényét. Ebben panaszolja, hogy 7 hónap alatt 270 család vándorolt el Békés megyéből más megyékbe, bár ő a földesúri szolgáltatások alól mentesítette jobbágyait. A földesúr az elvándorlás okát az állami hadiadó és a megyei háziadó magas voltában látja. Ezért kérvényében a hadiadó leszállítását, a megyei tisztviselők számának csökkentését és az adószedés jogának a földesúri tisztviselőkre való átruházását javasolja az uralkodónak. Rámutat a szerző arra, hogy a Harruckern-féle kérvény nyomán elrendelt összeírás más volt, mint a korábbi összeírások. A királyi biztosok ugyanis a helyben található lakosokon kívül külön kimutatást készítettek a megyéből elvándoroltakról is, amire a korábbi összeírásokban nem volt példa. Vizsgálták továbbá a földesúr szerepét a megye benépesítésében, valamint az adóigazgatás visszaéléseit is. Az összeírás szerkezetének ismertetéséből megtudjuk, hogy a helyben talált lakosok összeírása egy rovatos és egy szöveges részből állt. A rovatos rész 11 rovata az emberi munkaerőt és az állatállományt veszi figyelembe, mint legdöntőbb termelőerőt, amely ebben az időben meghatározta az adózóképességet, hiszen az újratelepített területeken szántó, rét és legelő szinte korlátlanul állt rendelkezésre. Az összeírás szöveges részét tartja a szerző érdekesebbnek. Ebben a részben a királyi biztosok a lakosság vallomása alapján öt pontba foglalva összegezték, amit a település körülményeiről, a földesúr szerepéről, az adott mentességekről, az adóztatás módjáról és az adók összegéről megtudtak. Az összeírás további részében az elköltözötteket vették számba. Itt is egy rovatos rész tájékoztat arról, hogy helységenként kik, mikor, hová távoztak, majd hat pontban összefoglalva összegezték a biztosok a vizsgálatból leszűrt tapasztalataikat. Az összeírás szerkezetének ismertetése után az adatok elemzésére tér át a szerző. Ennek során közöl egy kimutatást, amelyben a megye helységeit a családok számának nagyságrendjében sorolja fel, majd utal a német, román és szerb nemzetiségű, adómentességük miatt össze nem írt lakosokra. 1725-ben a megye lakosainak számát 6000-re becsüli. Még mindig a családok számánál maradva találunk egy olyan összeállítást, amely a megyebeli családok számának községenként! alakulását mutatja az 1715-30 közötti időszak 11 összeírásának tükrében. Sokoldalú elemzést kapunk a korszak nagy problémájáról, a jobbágyvándorlásról, annak méreteiről, okairól és irányáról. Érdekes adat például, hogy az 1725-öt megelőző 4 évben 364 család vándorolt el a megyéből és ezeknek csaknem a fele az utolsó félévben. Az elvándorlás irányát tekintve Heves és Bihar megye áll az első helyen. A tanulmány ezután azt vizsgálja, hogy volt-e összefüggés az elvándorlás és a lakosság anyagi helyzete között. Ehhez egyedül lehetséges következtetési alapul az állatállomány nagyságát veszi. Az egy családra eső átlagos állatszámot kimutató táblázat szerint 1725-ben nem volt Békés megyének egyetlen helysége sem, amelyben egy családra átlagosan 2 igásökör vagy 2 igásló esett volna. Érdekes eljárással kísérli meg a szerző annak a megállapítását, hogy valamennyi állatfajtát együttesen figyelembe véve hogyan alakult az egyes helységek állatállományának értéke és azok egymáshoz való viszonya. Az 1717-es és az 1720-as dikajegyzék és dikaértékelés adatait alapul véve jut el ahhoz a megállapításhoz, hogy az állatállomány értéke szerinti helységsorrend sokban eltér a családok száma szerinti sorrendtől.
