Századok – 1978

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szkrinnyikov; R. G.: Ivan Groznij (Ism.:Szvák Gyula) 364

364 TÖRTÉNETI IRODALOM 14-15-én tartott ülésén, ahol Sz. M. Dubrovszkij A személyiség kultuszáról néhány történeti munkában (IV. Iván és mások értékeléséről) c. referátumát vitatták meg, az elnöklő L. V. Cserepnyin zárszavában leszögezte: „Vitathatatlan, hogy tudományos - s nem csupán szép- és népszerűsítő -irodalmunkban megengedett volt IV. Iván és politikája idealizálása. Hasonló hibák széleskörűen elterjedtek" (M. D. Kurmacseva: Ob ocenka gyejatyelnosztyi Ivana Groznovo című, a Voproszi Isztorii 1956 szeptemberi számában megjelent vita-ismertetése, 203 1.). Ezzel az állásfoglalással új fejezet kezdődött a tárgyalt probléma kutatásában. Az elmúlt húsz évben e tárgykörben egy sor kiváló munka látott napvilágot. Ezek részleteiben komolyan módosították, összességükben pedig alapjában megváltoztatták a hagyományos Iván-felfogást. Mindezidáig hiányzott azonban a speciálisan Rettegett Iván alakjának és művének szentelt szintézis, s méginkább hiányzott a τ, új eredményeknek a széles közvélemény számára elérhető formában és módon történő összegzése. Ε kívánalmaknak tett eleget R. G. Szkrinnyikov legújabb könyvével, amelyet - pusztán már e tényért is - alapvető jelentőségűnek kell tartanunk. A szerző a kitalálások, a kortársak s az utókor tudatos torzításai, hamisításai miatt a legendák homályába vesző cár, valamint a nem kevésbé talányos kor bemutatására a tények elemzésének módszeréhez folyamodik: „A választ. . . csak a tények adhatják meg. Kísérjük nyomon őket türelmesen, a lehető legnagyobb gondossággal" (4.1.). A kellő kritikával kezelt források felsorakoztatásával ül. szembesítésével egy, a beidegződöttől gyökeresen eltérő Iván-kép rajzolódik ki előttünk. A megkövesedett érv-sztereotipiák végérvényesen a történettudomány lomtárába kerültek. (Mint például a cár gyerekkori megaláztatásainak az emocionális töltés miatt előszeretettel használt közhelye, amelynek alapjául Iván későbbi - egyáltalán nem elfogulatlan - visszaemlékezései szolgáltak!) Nagyszerű meglátás a cár önálló politikai porondra lépése datálásának az ún. Izbrannaja Rada vezetői elűzetésével való egybekapcsolása. Meggyőző, s Rettegett Iván uralkodása második szakasza, az ún. opricsnyina-időszak vérzivataros történéseinek egyetlen logikus magyarázata, R. Szkrinnyikov azon megállapítása, hogy ellentmondás volt az egyeduralom fanatikus hitté mélyített eszméje és a realitások között. Nem valamiféle mindent átható hatalmas bojár-összeesküvés - amire gyakran hivatkozik Iván írásaiban -, hanem a túlságosan komolyan vett abszolutisztikus elképzelések hívták életre az „erős kéz politikát". A cár azonban megrémült saját terrorjától és gyanakvóvá vált, nem tudott úrrá lenni a mindig is „túlérzékeny" idegzetén elhatalmasodott rettegésén, elveszített minden józan ítélőképességet; tetteinek egyetlen motiváló tényezőjévé az önfenntartó, önvédelmi ösztön vált. Szorongásos képzeletvilágát mintha egy egész birodalomra ki tudta volna vetíteni; a társadalom összes sejtjét jéghideggé dermesztette a páni félelem, a bizalmatlanság, a gyanakvás apokaliptikus víziója. S a legjobban maga a cár rettegett. Évekig napirenden tartotta pl. az angliai „menedék" gondolatát, ahová, úgy tervezte, végső esetben egész családjával elmenekülhet; végrendeleteiben skizofrén módon az üldöző az üldözöttet siratja magában. S „önvédelmi" reakciója egy újabb pogrom, amely újabb potenciális ellenségeket termel, akikkel ismét csak le kell számolni - és így gyűrűzik a terror tovább, egyre nagyobb hullámokat kavarva, bármiféle külső rendező elv nélkül, öntörvényei által mozgatva. IV. Iván tehát korántsem nevezhető a centralizált hatalom megerősítése tudatos harcosának. Ismertek például lekicsinylő megjezései az alacsony származású szolgáló nemesekről, a kereskedő, iparos népségről. Ε szubjektív mozzanaton túl döntő fontosságú tény továbbá, hogy a szolgáló nemességnek csupán elenyésző hányadára támaszkodott, nem törekedett következetesen a részfejedelemségek felszámolására. Megmaradt a Bojár Dumának is tradicionális hatalma; sőt, a „zemscsinában" bizonyos mértékben még önállóságot is kapott. Mindezek mellett R. Szkrinnyikov néhány arisztokrata család fizikai megsemmisítését, a Bojár Duma tagjainak számszerű csökkentését, s a szolgáló nemesség ill. bürokrácia valamelyes térnyerését Iván uralkodásának objektíve a centralizáció továbbvivésének irányába mutató eredményeként fogja fel. Túlságosan sok azonban a mínusz (gazdasági, külpolitikai, katonai, belpolitikai, dinasztikus csőd; a „nagy pusztulás") ahhoz, hogy okunk lenne feltételezni a „reformok időszaka" vívmányainak továbbfejlődését a krízishelyzetben. Nem könnyű természetesen a tudós dolga, amikor számára láthatólag szokatlan műfajhoz fordul. Vezethet ez szerkezeti aránytalanságokhoz (az opricsnyina-ídőszakról szóló rész kissé aprólékos az előző ül. a követő korszak sokszor elnagyoltnak tűnő tárgyalásához viszonyítva). Nem tud elkerülni