Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Göckenjan; Hansgerd: Hilfsvölker und Grenzwachter im Mittelalterlichen Ungarn (Ism.: Györffy György) 362
TÖRTÉNETI IRODALOM HANSGERD GÖCKENJAN: HILFSVÖLKER UND GRENZWÄCHTER IM MITTELALTERLICHEN UNGARN (Wiesbaden: Steiner Verlag. 1972.261 L, Quellen und Studien zur Geschichte des Östlichen Europa) SEGÉDNÉPEK ÉS GYEPŰÖRÖK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Hansgerd Göckenjan a mai német történetírás fiatalabb generációjához tartozik; azok közé, akik Kelet-Európa történetét nem csupán az egykori német birodalom szemszögéből tekintik, hanem megtanulják a vizsgált ország nyelvét, elsajátítják tudományos eredményeit és mindkét oldal irodalmának ismeretében formálják meg véleményüket. Göckenjan a kora Árpád-kori Magyarországon szereplő katonai segédnépek és gyepűőrök problémájának szentelt komoly monográfiát. Ez a téma a német történetírás előtt sem ismeretlen; többízben foglalkozott vele K. Schünemann és újabban H. Schönebaum. Göckenjan azonban tárgya kidolgozásához átbúvárolta a magyar forrásanyagon kívül régi és új történeti irodalmunkat is.Műve két főrészből álliaz első, összefoglaló részben általánosságban ismerteti a gyepű és gyepűelve, valamint a gyepűőrők intézményét, míg a második, teqedelmes részben az egyes segédnépek beható ismertetését adja. Ezek során külön fejezetben tárgyalja a Nyék törzset, a kék-kendeket, a kabarokat, a kálizokat, a besenyőket és végül a székelyeket. Ε fejezetekben kitér a magyar történészek által is érintett legkülönfélébb kérdésekre, egyebek között arra, hogy a felsorolt segédnépek, ill. etnikumok honnan erednek, mi a településtörténeti helyük az Árpád-kori Magyarországon és hogyan illeszkednek be az ország gazdasági és társadalmi viszonyai közé. Vitatott kérdések esetén többnyire maga is állást foglal egyik vagy másik nézet mellett, amivel a munka csak nyer, de egyben némely ponton vitát is válthat ki. Ami a vizsgált segédnépeket illeti, hiányolhatok az oroszok, akiket már Anonymus úgy említ meg, mint a nyugati határ védelmére épített Oroszvár lakóit a 10. században, de akikhez hozzákapcsolhatjuk a gyepű vidéki helynevekben jelentkező kölpényeket. Ez a varég-orosz eredetű etnikum a bizánci forrásokban kulpingoi néven szerepel a katonai segédnépek között, míg az orosz évkönyvek kolbjagi néven ismerik, s mivel több keleteurópai országban feltűnnek ilyenféle szerepben, indokolt a magyarországi határvédő népelemek közé sorolásuk. Ami a nyékeket illeti, Németh Gyula sorolta a hét magyar törzs közé tartozó Nyék törzset a gyepűvédők közé. Ezt azon az alapon tette, hogy a Nyék a hét törzs között sorrendben az első helyet foglalja el a Megyer előtt s a magyar régiségben kimutatható egy nyék szó 'sövény, bekerített hely stb.' jelentéssel, amihez Göckenjan hozzászámítja, hogy a nyugati határszélen több Nyék helynév található. Ez a feltevés-sor azonban még több szempontból problematikusnak tűnik. Egyrészt kérdéses, hogy lehet-e a hét törzs bármelyikét katonai segédnépnek tekinteni, kivált a Németh Gyula által is finn-ugornäk tekintett Nyéket. Ami pedig a nyék szó jelentését illeti, amennyiben az Árpád-korban is ilyen jelentésben használták, amire nincs adat, akkor feltehető, hogy a nyugati határszélen feltűnő Nyék helynevek nem az etnikumról, ill. törzsről, hanem a határvédő építményről nyerték nevüket. A magyarországi besenyők beható ismertetéséből egy olyan adatot emelek ki, amely a magyarországi kutatók előtt is vitatható értelmezéssel szerepelt. Az 1224-i kiváltságlevelükből ismert árpási besenyőket általában a határvédő besenyők egyik településeként tartjuk számon. Ezzel szemben óvatosságra int az a körülmény, hogy az árpási besenyők nem a határvármegye ispánja, hanem a nádor alá tartoztak s ilyenformán a királyi udvart ellátó szervezet népei közé sorolhatók. Göckenjan kitűnő összefoglalást nyújt a székely kérdésről a forrásokban való feltűnésüktől kezdve középkori társadalmi viszonyaikig, ugyanakkor óvakodik attól, hogy a székelyek eredetének kérdésében állást foglaljon s megelégszik annak felsorolásával, hogy hányféle eredetűnek tartották eddig a székelyeket.
