Századok – 1978
FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347
SZAKMAI KRITIKA ÉS ÉRTÉKREND 359 használatos terminussal: „az ember nembeli lényegét" a társadalmiság, a termelő munka, a tudatosság, a szabadság alkotja. Ezek az erők, képességek, az emberben „nembeli lényegénél" fogva benne rejlenek, és mint lehetőségek, fejlődéstendenciák bontakoznak ki. A kibontakozás egyik fő mozzanata: a természeti korlátok leküzdése a termelés, illetve az emberi termelőképesség kifejlesztése révén. ,A termelés a termelés végett - írja Marx — nem egyéb, mint az emberi termelőerők kifejlődése, tehát az emberi természet gazdagságának kifejlődése."1 4 .JHiszen a valóságos gazdagság valamennyi egyén kifejlődött termelőereje."1 5 Az emberi lényeg kibontakoztatásának másik fő mozzanata az egyetemessé bővülő társadalmiság, a társadalmi korlátok visszaszorítása, leküzdése, az intézményesített egyenlőtlenség fonásának, az osztályelnyomásnak a megszüntetése az osztályharc révén. A marxi alapérték kibontakozása: a gazdagodás, más marxi fogalmazásban: az alacsonyabbrendűtől a magasabbrendű felé való fejlődés nem egyszerűen kifejlés (Entwicklung), hanem meghatározott irányú fejlődés, vagyis haladás (Fortschritt), amelyben az „alacsonyabbrendű" és a ,magasabbrendű" minősítésének értékorientált mércéje az ember lényegspecifikus képességeinek állandó gazdagodása.1 6 Ez a haladásfogalom — szemben a hegeli teleologikus szabadságeszménnyel — immanens, az ember sajátos embervoltából következik, és kibontakoztatása sem transzcendens erő, hanem emberi tevékenység és küzdelem eredménye. Az emberi lényeghez tartozó tudatosság fokozatos kibontakozása következtében a haladás iránya felismerhető, megismerhető, fejlődéstendenciája kivetíthető. A történelem, Marx felfogásában nemcsak múlt, hanem jelen és jövő is. A haladás mozgástendenciája a kommunizmus felé mutat, ez azonban Marxnál nem teleologikusan tételezett végcél, nem a „történelem" végcélja, hanem a ,,mi tervünk"1 7 az emberi lényeg sokoldalúan kibontakozott képességeinek végeredménye, vagyis az immanens képességek realizálásának állapota. Nem hiszem, hogy illektételen kiruccanás, öncélú „teoretizálás" volna a filozófiai alapokhoz való visszatérés. Nem hiszem, hogy felesleges lenne a marxi haladásfogalom újragondolásának kísérlete. Nemcsak azért, mert szakirodalmunkból kiveszőben van, vagy elszürkült, megkopott, köznapi politikai értelmű jelzővé vált a „haladó", és szinte használhatatlanná a haladás kategóriája, - hanem azért is, mert helyébe beszüremkedett - egy nyüt vagy burkolt teleologikus haladásfogalom. Sok szempontból bíráltuk már, és meghaladtuk a dogmatizmust. Viszonylag kevéssé elemeztük azonban, hogy emberfelettivé mitizált szükségszerűség-felfogása miként csempészte vissza a jövőre is, a múltra is a teleologikusan tételezett célt, amelynek az emberi tevékenység csak eszköze, az ember csak végrehajtója. A dogmatikus haladásfogatom egyrészt elvileg nem ismerte el a haladásban benne rejlő konfliktus-lehetőségeket, s ha a praxisban mégis beléjük ütközött, akkor a már létezőként tételezett végcélnak alárendelten, vagyis önkényesen oldotta fel őket. Másrészt nem ismerte el a haladás alternatíváit, hiszen minden teleologikusan tételezett addigi stációhoz is, a végcélhoz is csak egyetlen út vezet, a történetileg megvalósult, illetve a célorientáltan megvalósítandó út. x"Marx Károly: Értéktöbbletelméletek. II. r. Bp. 1961. 100. 15 Marx A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. MEM. 46/11. k. Bp. 1972. 172. 16 Heller: id. tanulmány, Magyar Filozófiai Szemle, 1970. 6. sz. 1067-1070. ,7 Uo. 1074.
