Századok – 1978

FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347

SZAKMAI KRITIKA ÉS ÉRTÉKREND 357 társadalomtudományi és társadalompolitikai megismerés 'objektivitása' c. tanulmányában —, hogy tudományaink területén a személyes világnézetek akadálytalanul bele szoktak játszani a tudományos érvelésbe is... még a tények egyszerű oksági kapcsolatainak tisztázásakor is befolyásolják a tudományos érvek helytálló voltának megítélését, aszerint, hogy az eredmény csökkenti vagy növeli-e a személyes eszmények esélyét." Az is tény, hogy éppen „a cselekvésünket meghatározó és életünknek értelmet és jelentőséget adó legmagasabb és végső értékítéleteket szoktuk 'objektíve' értékes valaminek érezni. . . Csakhogy az ilyen értékek érvényességének megítélése hit dolga, s emellett talán a spekulatív szemlélődésnek s az élet értelmére és a világ értelmére vonatkozó elmélkedéseknek a feladata, de semmi esetre sem tapasztalati tudománynak a tárgya."7 Bizonyára ellenvetésre késztet bennünket a világnézetnek - és a belőle fakadó értékeszméknek - a tudományos érvelésből és vizsgálatból való száműzése. Ellenvetésünk logikai igazságát annak belátása sem gyengítheti, hogy Weber eme nevezetes óvását a „személyes világnézetek", a tudományos kutatásokba és vitákba beavatkozó politikai elfogultságok és pártérdekek ellenében tette. Az persze elfogadható, hogy az empirikus vizsgálat folyamán, metodikailag különbséget tehetünk a megismerés és a megítélés között, mert van különbség az empirikus valóság gondolati rendezése és a feltárt folyamatok értékelése, vagyis a megismert valóság hasznosságáról, alkalmazhatóságáról való döntés, az érzelmeinkre és a lelkiismeretünkre apelláló állásfoglalás között. Az is igaz, hogy a „metodika szempontjából kizárólag az az érdekes, hogy egyfelől valamely gyakorlati imperatívusznak mint normának az érvényessége és másfelől egy empirikus ténymegállapítás igazságtartalma mint problematika két tökéletesen különböző síkon helyezkedik el".8 A valóság teljes feltárásában, rekonstrukciójában és törvényszerű összefüggéseinek általánosításában mégsem választhatjuk mereven szét a megismerés és az értékelés szféráját, egyszerűen azért, mert maga a megismerés sem indítékaiban, sem következményeiben nem öncélú. Kérdés, hogy tagadta-e ezt Weber, és miként értelmezte a két szféra kölcsönkapcsolatát. Arra már utaltunk, hogy a témaválasztást mindenképpen értékorientáltnak tartotta. Indokolása messzemenően historikus alapozású. A valóság összefüggéseinek bármilyen teljes megragadása még nem teszi lehetővé, hogy maradéktalanul megismeqük a „történetileg adott kultúrát, vagy akár annak csak egyetlen egyedi jelenségét". A kultúra „bármelyik jelenségének jelentőségét és e jelentőség alapjait a törvényfogalmaknak semmiféle, mégoly tökéletes rendszeréből sem vezethetjük le, indokolhatjuk meg és tehetjük érthetővé, mert ez a jelentőség a jelenségek értékeszmékkel való kapcsolatán alapul. A kultúra fogalma értékfogalom. Az empirikus valóság azért kultúra' számunkra, mert értékeszmékkel kapcsoljuk össze; a valóságnak azokat az alkotórészeit fogja át — és csak azokat —, amelyeket ez a kapcsolat tesz számunkra jelentőssé."9 És ez a kapcsolat nemcsak a témaválasztásra, hanem a lényegesnek tételezett oksági kapcsolatok megragadására is érvényes. A valóság tényeinek és összefüggéseinek végtelenségéből, káoszából „csak azokat az okokat ragadjuk ki, amelyeknek valamely történés adott esetben 'tényleges' alkotórészeit kell tulajdonitanunk. . . Valahányszor oksági magya-7Uo. 12-13. • Uo. 86. 'Uo. 34-35.