Századok – 1978

FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347

356 HANÁK PÉTER társadalom termékei. Éppen itt rejlik azonban a historizmus értékrelativizmusának megoldatlan problémája: a konkrét és az általános, a részleges és a totális, a korhoz kötött és a — habár nem örök és nem változatlan, de korokat összekötő — emberi nembeü fejlődésének elválaszthatatlan kapcsolata. Az ellentmondás feloldásában alkalmasint Dilthey jutott a legtovább, aki az élet totalitásának koncepciójába igyekezett beépíteni a hegeli történeti kontinuitás gondolatát. Az értékrelativizmus és az értékobjektivitás ellentmondásainak feloldását „a történelmi világnak mint olyan hatásösszefüggésnek megértésében látom - írta 1910-ben -, amelyik önközpontú, amennyiben minden egyes benne foglalt hatásösszefüggésnek értékek tételezése és értékek realizálása által önmagában van a központja, strukturálisan azonban mindegyik egy egészhez kapcsolt, melyben az egyes részek jelentőségéből a társadalmi-történelmi világ összefüggésének értelme fakad: úgyhogy kizárólag e strukturális összefüggésben kell megalapozottnak lennie minden értékítéletnek és céltételezésnek, mely belenyúl a jövőbe."4 Dilthey utolsó művében figyelemre méltó kísérletet tett az értékkontinuitás és érvényesség filozófiai megalapozására, de nem tudott kitörni az értékrelativizmusból. A hegeli objektív szellem helyébe állított „élettotalitás", amelyet megéléssel, beleéléssel lehet megérteni és kifejezni, nem alapozta meg a végső értékek objektív érvényességét. Nem kevésbé problematikus Mannheim ismeretes elgondolása az alapul elfogadott értékrelativizmus és a mégis kívánatos objektivitás közti ellenmondás feloldására: a rétegközi helyzetben „szabadon lebegő értelmiség" rendelkezik az igaz megismerés privilégiumával,5 ő van hivatva az érdekmentes érték megfogalmazására. Századunk társadalomtudományi módszertanára és értékszemléletére a marxizmus mellett és vele szemben Max Weber gyakorolta a legnagyobb hatást. Indokolt tehát a „mellett"miatt is,a„szemben"miatt is külön foglalkoznunk vele és indokolt azért is, mert csupán A szociológiai és közgazdasági tudományok „értékmentességének" értelme c. tanulmányát kiragadva, problematikáját egyszerűsítve, mértékadó füozófiai és szociológiai tanulmányok őt tették meg az értékmentes tudományosság apostolának. Az a gondolatmenet, amelyre Weber eme minősítését alapozzák, rövidrefogva így hangzik: Az empirikus tudományokban felvetődő problémákra magukban véve „értékmentes" válaszokat kell adni. „Ezek nem 'értékproblémák' . De tudományágaink területén befolyása alatt tartja őket a realitásoknak az értékekhez való kapcsolódása." Ez pedig annyit jelent, hogy minden empirikus vizsgálat tárgyának kiválasztását és megformálását sajátos „érdeklődés" irányítja. Az értékorientált témaválasztás persze „magán az empirikus vizsgálaton belül nem jogosít fel semmiféle 'gyakorlati értékelésre'. Csupán annyi nyilvánvaló, hogy az empirikus tudományos kutatás irányát „kulturális, tehát értékérdekek szabják meg".6 Ε gondolatmenetből kitűnik, mire vonatkoztatta Weber az „értékmentesség" fogalmát, és miben látta az értékorientáció befolyását. Weber azonban itt és más tanulmányaiban többet és relevánsabbat is mond a kérdésről. Érdemes tehát közelebbről megnéznünk, mi ellen és milyen értelemben támasztotta az empirikus vizsgálat értékmentességének követelményét. „Tény és való - írta A 4Dilthey: id. m. 522. sMannheim: i. m. 138-140. 6Max Weber: Állam, Politika, Tudomány. Bp. 1970. 97.