Századok – 1978

FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347

SZAKMAI KRITIKA ÉS ÉRTÉKREND 355 kidolgozatlanságában, különösképpen történelmi értelmezésének elnagyoltságában, illetve a közvetlen gyakorlatból levezetett értékposztulátumokkal való helyettesítésében keresném. * Nem lenne nehéz most a további oknyomozást és útkeresést a marxi történetszemlélet alaptételeire való hivatkozással lezárni. Ha egyszer a történész alkotó munka részműveleteihez értékkategóriák rendelhetők, ha ezek mögött értékrendszer, emögött pedig szemlélet áll, akkor az értékrendszer objektivitása és érvényessége attól a szemlélettől függ, amelyben gyökerezik. A bizonyításnak ezt a könnyű, deduktív módját nem tartom kielégítőnek. Nemcsak azért, mert az effajta quod erat demonstrandum nem győzi meg azokat, akik e dedukció premisszáit nem fogadják el axiómaként, hanem azért sem, mert a magunk számára is időszerűnek tartom értékkategóriáink objektivitásának és érvényességének újraátgondolását. Nem vállalkozható m persze filozófiai áttekintésre és megalapozásra. Ez meghaladná kompetenciámat, és bizonyos fokig el is térítene témánktól. Bennünket itt nem a filozófiai értelemben vett értékorientációs kategóriák - a jó - rossz, hasznos — káros, kellemes — kellemetlen „életértékek" -, és nem is ezeknek a „legyen" normatív etikai kategóriaként való megjelenése érdekel, hanem a történelemhez, mint az ember nembeli fejlődésének sajátos objektivációjához fűződő értékrendszer objektivitása. Nem kanyarodunk vissza sem a valóság szférájától elkülönített, magábanvaló érték kanti fogalmához, sem az abszolút szellem önkifejtő fejlődésfolyamatában értelmezett hegeli értékeszméhez. Csupán azokat a történetfilozófiai irányzatokat említjük, amelyek nagy hatást gyakoroltak koruk történetírására. A historizmus a történeti fejlődés kontinuitásának és a haladás fogalmának elvetésével együtt az értékek egyetemes érvényességét és kontinuitását is tagadta. A historizmus történeti relativizmusának jellemzésére Ranke tömör aforizmáját szoktuk idézni:,.Minden kor egyformán közel van Istenhez és egyformán távol van tőle." Ebben a felfogásban az értékek a térbeli és időbeli egyediséghez kötöttek, a korba zártak, és nem a tárggyal, hanem a megfigyelő szubjektummal és a szituációval adekvátak. Dilthey szerint a történészek ítéleteit „meghatározza individualitásuk, a nemzet, amelyhez tartoznak, a kor, amelyben élnek. Még ott is e látókörük határozza meg őket, ahol azt hiszik, hogy előfeltevésmentesen járnak el".1 Mannheim felfogásában az értékek és értékítéletek ugyancsak „szitusz-adekvátak", vagyis egy adott kor, osztály, párt szituációját fejezik ki.2 Az érték tehát nem elválasztható a konkrét helyzettől, mert egyedül abban konstituálódik. Tagadhatatlan, hogy a historizmus értékrelativizmusának reális magja van: az érték bármilyen tökéletes logikai operációval sem választható el az értékelőtől, ő pedig csoportjához, osztályához, nemzetéhez kötött, egy közösségi szociokultúra értékpreferenciáin nevelődött, az értékítéletek tehát valóban relatívak. ,A szitusz-adekvancia — írja Heller Ágnes — az értékracionális cselekvés kiküszöbölhetetlen tényezője."3 Az is igaz, hogy nincsenek „örök" és „változatlan" értékek, hiszen ezek is a változó ember, a változó 1 Wilhelm Dilthey: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Bp. 1974. 521. 2 Karl Mannheim: Ideology and Utopia. New York (1948). 69-70. 3Agnes Heller: Bekenntnis zur Philosophie. Kézirat. 114. to*