Századok – 1978

FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347

354 HANÁK PÉTER Az logikus, hogy ez az értéksorrend eltér a recenzióétól, hiszen az egy egyeditől, a szakmai alapműveletekből indul ki, a beszámoló pedig történettudományunk egy adott időpontban realizált „végeredményeiből", s az általános jelenségektől halad vissza a szakágakig, az egyedi jelenségekig. Az első probléma abból adódik, hogy a kétféle értékrend a verifikáció és a szakszerűség kategóriáin túlmenően alig érintkezik egymással. A konkrét recenzió nem tartalmazza, vagy csak elvétve, mellette elsuhanva az általánosításnak, az érvényességnek, az eszmeiségnek azokat a kritikai mozzanatait, amelyeket a beszámoló típusú kritikai értékelés tüzetesen szemügyre vesz. Ebből kettős törésű ferde látszat keletkezik. Először az, hogy a konkrét műre, amelynek megnevezett szerzője van, redukált értékkategóriák alkalmazhatók, kisebb igényűek és tapintatosabbak, mint egész tudományágunk anonim irányzataira. Másrészről olyan optika keletkezhet, hogy az összefoglaló beszámolók ideologisztikus megállapításaik anyagát nem az egyedi munkák konkrét kritikai anyagából merítik, hanem abból a filozófiai többletből, amennyivel az egész több, mint a részek matematikai összege. Ezt a látszatot erősítheti az a módszer, ahogyan egyik-másik beszámoló az ideológiai tudatformáló funkció eredményeit és gyengeségeit elválasztja a valóságfeltáró, általánosító érvényesség értékkategóriájától. A másik problémát a historiográfiai jellegű beszámolók, minőségi, értékorientáló szerepében látom. Ámbár ezt sem tartom eléggé megalapozottnak és kielégítőnek, nem kívánok egyenlőségjelet tenni az áttekintő referátumok és az egyedi recenziók közé, csupán szigorúbb mércét alkalmazni a mértékszabó, irányzelző, többnyire vezető történészek által írt munkákkal szemben. Nem mintha nem ismerném el, hogy axiómaként kezelt dogmák, nem-kognitív értékítéletek felülvizsgálását és a marxi haladásfogalom újragondolását éppen Molnár Erik egyik jubileumi beszámolója indította el; nem mintha nem értékelném nagyra, hogy a negyed százados fejlődésünket összegező historiográfiai áttekintés foglalt nagyonis ösztönzően állást a koncepcionális új eredmények, az alkotó továbbfejlesztés mellett. Csaknem tíz év múltán is jelentős tettnek tartom a Történelmi Szemle 1969. évi ankétjának egyértelmű kiállását az új módszerek, új minőségek, a dogmatikus apologetika leküzdése mellett, a kiállást olyan értékrend mellett, amely regisztrálja a bizonyított új eredményeket és honorálja a tényleges teljesítményt, s amelyben a szakkritika a biztosítéka annak, hogy a tudomány lényeges, valóságfeltáró eredményei el ne sikkadjanak. Mindezek elismerése ellenére, három kifogást emelnék a historiográfiai jellegű áttekintések ellen. 1. Nem eléggé differenciált skálán helyzik el az új eredményeket; akárcsak az egyedi recenziók, nem eléggé választják szét az ismeretbővítést az ismeretátalakítástól; a témaválasztást és a jelenségszintű rekonstrukciót önmagában való minőségi értéknek fogadják el. 2. A vitát kavaró újítást, a szemléletformáló általánosítást - bizonyára e műfaj rendeltetése okán is — jócskán megkésve, a harcok megharcolta után, hogy úgy mondjam: retrospektív tárlatvezetés módjára méltatják. 3. A minőségi értékorientáció elméletileg nem eléggé megalapozott, illetve az alapok időnként szükséges renoválása húzódik, akadozik. Ha most az okok kutatása során eltekintünk, amitől a gyakorlatban nem lehet eltekinteni, a változó tudománypolitikai megfontolásoktól és a történész front egyensúlyának inkább nivelláló, mint értékdifferenciáló érdekeitől, akkor a minőségi értékorientáció és érték ösztönzés gyengeségének okát végső soron a marxista értékelmélet