Századok – 1978

FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347

SZAKMAI KRITIKA ÉS ÉRTÉKREND 351 dik. Az értékelési sorrend valahogy úgy alakul, hogy a csúcson áll a marxista megalapozás, alatta egyszerűen: a marxista, ez alatt áll a marxista igényű, ami a nem teljesen, nem kifogástalanul marxista minősítés eufemisztikus formája, ezt követi a haladó, haladószellemű. Az ennél alacsonyabb minősítés már vitát követel, ilyenre azonban az átnézett recenziók között csak néhány nyugati munka esetébem bukkantam. Ha ezeket az értékkategóriákat és ítéleteket ezen a ponton nem akarjuk egy axiomatikusan tételezett értékhierarchiához hozzámérni, akkor a történész munka -bármilyen tudományos munka — sajátos építkezési rendjéből, értékfeltáró és értékalkotó tevékenységnek részműveleteiből kell kiindulnunk. Minden tudományos munka a témaválasztással kezdődik, ami mindenütt, minden szakmában tudatos értékválasztás. Ezt követi a historikusoknál a forrásfeltárás, az adatgyűjtés, ezt a forráskritika, az adat hitelességének tisztázása: a verifikáciá. A következő fokozat a megszűrt, hiteles adatok csoportosítása egymáshozrendeltségük, vagyis megtörténésük valóságos összefüggéseinek rendjében. A valóságfeltárás, a rekonstrukció minden tematikus kutatásnál az egyedit, a konkrétot, a valóság egy részletét tárja fel. A történész alkotómunka végső fázisa a rekonstruált valóságelemek köz!ötti összefüggések és szabályszerűségek kimutatása: az általánosítás. Ezt a fázist sokan nem tartják a kutatás betetőzésének, mégcsak a tudományosság integráns elemének sem. Nem kívánnak túllépni az oknyomozó pragmatizmus határain, úgy vélve, hogy a történész tudományos kompetenciája nem terjedhet túl a „mi történt" és a „miért történt" tisztázásán. Ezzel az éreveléssel — és magatartással — szemben, az ismétlés banalitását is vállalva, rá kell mutatnunk arra, hogy a történettudomány és a többi társadalomtudomány feladata nem pusztán egyes tények és a köztük levő összefüggések kimutatása, hanem a történeti-társadalmi fejlődés teljességének a feltárása. Az egyes tények és a részleges összefüggések valójában a történeti-társadalmi totalitáson belül értelmezhetők. A történészek egy része éppen ezért hárítja el az általánosítást: a társadalom mozgásának totális szemlélete, a nagy tendenciák és törvényszerűségek feltárása szükségképpen értékmozzanatot tartalmaz, a törvényszerűhöz rendelt érték, vagy értékeszmény pedig elkerülhetetlenné teszi az értékelést, a minősítést. Tekintsünk itt el a jó-rossz, haladó-reakciós minősítésétől, ami valóban gyakran elméletileg megalapozatlan, a mindennapi tudatban a priori adott értékpreferenciáktól befolyásolt kategorizálás. Maradjunk egyelőre annyiban - későbbre halasztva a bizonyítást —, hogy az egyedit az általánossal, a részlegest a totálissal összekötő kapcsolatok felfedése, az általánosítás, a történész alkotó munka integráns része, végső fázisa. Témaválasztás, adatgyűjtés, verifikálás, rekonstrukció, általánosítás: ezek volnának a történész kutató és alkotó munka egymásra épülő, egymást átható műveletei. Ezek — beleértve a gyűjtést és a verifikálást is - értékorientáltak. Nem olyan értelemben, hogy valamennyien az utolsó fázis, a teoretikus általánosítás prekoncepciójának volnának alárendelve, hanem azért, mert a témaválasztástól kezdve mindegyikben valamilyen szelektáló rendező elv működik: a részműveletek egyúttal értékkategóriákhoz kapcsolódnak. A témaválasztás értékkifejezője a jelentőség, az adatgyűjtésé a reprezentatív teljesség, a verifikációé a hitelesség, a rekonstrukcióé a valósághűség, az általánosításé pedig a társadalmi gyakorlattal is igazolható érvényesség - (a filozófiai értelemben használt igazság). Mennyiben fejezik ki a történész alkotó munka immanens értékkategóriáit a szakkritikánkban található értékítéletek? A témaválasztást, mint mondtam, általában