Századok – 1978

FIGYELŐ - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban 347

350 HANÁK PÉTER Kialakult egy ritka, érdekes válfaj: a variáció egy témára. Szerzője röviden ismerteti a munka témáját, aztán néhány oldalon kifejti saját álláspontját, nézeteit, témavariációit. Ezek sok esetben érdekesek, tanulságosak. Kérdés: miért nem vitacikk, vagy önálló tanulmány formájában adta közre őket? A műfaji elszíntelenedés és az elterjedt modorosság mögött mindenképpen a műbírálat formálissá válása, vagyis a szakmai közösség tevékeny, kritikus együttműködésének gyengesége húzódik meg. Hogy e mögött, vagyis a motiváció mélyebb rétegeiben mi rejlik, vajon kényelmesség, húzódozás az eszmei küzdelem, a nyílt színvallás elől, a tekintélytisztelet vagy a csoportérdek, azt más összefüggésben, tudományos közéletünk demokratizmusának felmérése kapcsán érdemes lenne egyszer megnézni. Annyi bizonyos, hogy a szakkritika formalizmusa a tudományos fejlődés egyik lényeges alkotóelemét, a közösségi önkorrekciót erőtleníti, és egyúttal kettős értékrend kialakulásához vezet: a szakkritika által is alátámasztott formális, és a közvéleményben kialakuló, informális értékrendhez. Mindenképpen figyelemre és elgondolkozásra méltó jelenség, hogy a szemléletünket és módszereinket erősen formáló munkák soráról nem jelent meg érdemleges bírálat, kisebb fajsúlyú, múlékonynak bizonyult könyveknek viszont túlságosan gyakran is kijutott az „úttörő", a „megalapozó", a „maradandó" díszítő jelző. A szakkritika formalizmusa és az informális közösségi értékrendtől való eltávolodása joggal veti fel a kérdést, mennyire értékorientáló szakfolyóirataink kritikai szemléje. Még olyan kétségek is támadhatnak, hogy vajon vannak-e határozott értékkategóriái. Úgy véljük, a szakma természete és a szemléleti alapok közössége tudatosan is definiált és — mint minden közvéleményszerű jelenség esetében — spontánul is kialakított konszenzusként érvényesülő értékkategóriákat. Ezeket módszertani tanulmányok, összegező áttekintések, többek között a TSz 1969. évi ankétjának hozzászólásai értékpreferenciálisan is megfogalmazták. Első értékkategóriának a témaválasztást, másodiknak a tényfeltárást, aztán a feldolgozás színvonalát, majd a marxista eszmeiséget és módszert jelölték meg. Egyik kitűnő ismertetés szerzője expressis felsorolja, hogy az ismertetett munkákat a felhasznált források, a tartalomhoz választott műfaj, a nemzetközi és a hazai történelembe való beágyazás és a történelemszemlélet értékkategóriáihoz mérve elemzi. Ahhoz, hogy szakkritikánk értékorientáló szerepét felmérhessük, előbb a recenziókból ki kell szűrnünk a tudatosan vagy spontánul alkalmazott értékkategóriákat. Az átnézett recenziók nagy része méltatja a témaválasztást, csaknem kivétel nélkül valamennyi említendő, méltánylandó értéknek tartja a felhasznált források mennyiségét, minőségét, megszűrését, a forráskritikát, illetve kifogásolandó hiánynak a szűk, egyenetlen, pontatlan forrásanyagot és kezelését. Elismeri az eredményeket, ismereteink gyarapítását, a múltba zárt valóság kisebb-nagyobb darabkáinak feltérképezését, meghódítását. Azt, hogy ez a hódítás csupán extenzív-e, pusztán ismeretgyarapító, vagy új minőséget tár-e fel, formálja-e a történeti tudatot, vagy éppen az összefüggések új, mélyebb rendjét megragadva, magasabb szintű általánosításhoz, szabályszerűségek, rejtett , tendenciák felismeréséhez vezet-e el, ezt a recenziók nagy többsége nem különbözteti meg, vagyis az új minőséget — erre már itt felhívnám a figyelmet — nem tartja kiemelendő értéknek. Ilyen értelemben az újító-teremtő gondolat, az általánosítás, a teória nem minősül különleges értéknek. Sok esetben a „tudományos szemlélet", a „marxista eszmeiség" formális kritériuma a hiányzó értékorientáció pótlására szolgál. Igaz, ebben az értékkategóriában az elemzés többnyire néhány jelzője, tömör megállapításra korlátozó-