Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Tilkovszky loránt: Németország és a magyarországi német kisebbség (1921-1924) 3

30 TILKOVSZKY LORÄNT németség előharcosa" ellen a sajtóban és a bíróság előtt folytattak. A Szegedi Újnemzedék című kormánylap mint alldeutsch agitátort és hazaárulót támadta meg azért, mert 1921 január elején Bethlen elé vezette a szerb megszállás alól felszabadult német falvaknak a német tanításnyelvhez ragaszkodó delegációját. Jóllehet a miniszterelnök a delegációt jóindulattal fogadta, akkor tett ígéretei máig sem valósultak meg. S amikor Donawell sajtópert indított az említett lap ellen, az alperesnek a tárgyaláson megjelent - a legbefolyásosabb magyar körökhöz tartozó — tanúi olyan szenvedélyes hangulatot keltettek ellene, hogy a per minden bizonnyal a felelős lapszerkesztő felmentésével végződött volna, ha a február 24-i főtárgyaláson Donawell hozzá nem járult volna „egy sovány megegyezéshez". A támadó felmentése ugyanis óhatatlanul azzal a következménnyeljárt volna, hogy a magyarországi németség többi képviselője is, akik Donawell professzorral együtt dolgoztak, vele együtt kompromittálódtak volna a magyar nyilvánosság szemében. A kormánynak „meg kellene akadályoznia, hogy kormánylapok a németség államhű szószólóit mérték nélkül támadják, vagy arra kellene utasítást adnia, hogy az igaztalanul megtámadottakat, akik nem kívánnak többet, mint a Bethlen gróf által adott ünnepélyes ígéretek teljesítését, az államügyészség maga vegye védelmébe". Erről azonban szó sincs, és Donawell professzornak egy másik lap, a kormány fő szócsövéül szolgáló Szózat elleni sajtóperében épp úgy, mint Gündischnek az Ébredő Magyarok Egyesülete mosonmagyaróvári lapja elleni sajtóperében ugyancsak kilátástalan a helyzet. A nyilván igen kínos német demarsok és sajtótámadások látszólag nem vezetnek célra, s inkább csupán egy publicisztikai ellenpropagandát váltanak ki, miközben magyar részről arra számítanak, hogy Németországnak más gondjai vannak, mint sem hogy a magyarországi német kérdéssel törődjék. „Ha Németország és kormánya, s annak sajtója, tétlenül nézi ezeket az elviselhetetlen állapotokat, hallgatással veszi tudomásul a magyar kormány nem komolyan gondolt ígéreteit, akkor Magyarország nem veszítette el már csaknem feladott játszmáját, és taktikája — hogy ti. nem vesz tudomást az utóbbi években nyomatékosan támasztott német kívánságokról, — eredménnyel járt". Bleyer és Gündisch arról igyekszik meggyőzni memorandumában a német kormányt, hogy „egyértelmű állásfoglalás német részről semmiképpen sem tehet itt rossz benyomást. Ellenkezőleg, egy újabb hivatalos fellépést a magyarországi néptársakért itt az erő jelének fognák fel, és megfelelő respektust keltene. Éppen az utóbbi év demarsai, valamint a számos birodalminémet sajtóhang vitt némi bizonytalanságot a német kérdés létezését eddig tagadó magyar kisebbségi politikába, s tartotta máig is napirenden Magyarországon a német kérdést." A magyar kormány máig is rendszeresen kitér azonban a magyarországi német kérdés megoldása elől, mert az az érzés tölti el, hogy ürügyek és be nem tartandó ígéretek elégségesek a német kormány megnyugtatására, miközben egyidejűleg befejezik a magyarosítás művét. A magyarországi németség ezen hallatlan fenyegetettsége, s kevés „néptudatos" szószólójának kétségbeejtő helyzete, nem teszi többé lehetővé az itteni svábság érdekében való — de különféle politikai szempontokból Németország számára is gyümölcsöző — "beavatkozás további elodázását. De nem a magyar kormánynál teendő demarsok jelentik az egyetlen járható utat, hanem a magyar és német érdekeket közösen érintő kérdésekben folytatható nyílt eszmecsere is alkalmat adhat erre. „Mindenekelőtt, ismeretes módon, egészen különlegesen keresi a magyar kormány a németek támogatását saját kisebbségi követelései megvalósításához az elszakított területeken. Itt német részről