Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
292 SIMON V. PÉTER csapatai az avarokkal, egy olyan nép harcosaival, akiket nomád életmódjuk és harcmodoruk miatt nem csak a jámbor Einhardus, de csaknem minden kortársa is azonosnak hitt a rettegett hunokkal. Einhardus leírását olvasva aligha kerülte el a magyar krónikás figyelmét, hogy a „hunokkal" megütköző német sereg egyik vezérét Theodoricusnak, azaz Detrének hívták. A vajmi kevés kronológiai érzékkel rendelkező klérikus úgy érthette, hogy Attila Detrét üldöző hunjainak nyomára bukkant az annalesekben. Beleillesztette tehát a frissen nyert adatot munkájába, az elbeszélés fonalát pedig saját elképzelései szerint szőtte tovább. A hún támadásról szóló adatokat a Nibelungének szerzője már az ősgeszta előadásában ismerte meg. Nem fogadhatjuk el Panzer véleményét, egyszerűen elképzelhetetlen ugyanis, hogy az eposz szerzője egyenesen Einhardus feljegyzéseiből szerzett volna tudomást a Tulln közelében lezajlott ütközetről, hiszen így Nagy Károly alakját kellett volna szembeállítania Attila hunjaival, amit a két egymástól világosan elkülönülő mondakört egyaránt jól ismerő passaui szerzetes soha nem tett volna. Számára Einhardus adata csak akkor válik felhasználhatóvá, amikor Dietrich és a hunok mellett Károly már nem jut szerephez az elbeszélésben. Az ő alakját viszont a magyar krónikás iktatta ki a cselekményből, őt már csak Detre érdekelte, Nagy Károly emléke alig jelentett neki valamit. Számára csak egy a fontos: az Einhardus által említett területet Attila hunjai Dietrichhel csatázva foglalták el. Ezt a hitelesnek látszó adatot veszi át a Nibelungének szerzője, s így válik érthetővé, hogyan is fogadhatta Attila Kriemhildét és kíséretét az immár saját birodalmához tartozó Tulln határában. A fenti, Nibelungénekből vett idézetben szereplő Helchenburg említése különben további bizonyítékokkal is szolgál arra nézve, hogy az eposz szerzője az ősgeszta alapján rekonstruálta a hun—germán határviszonyokat. Jordanes az, aki Herca tornyát, egy bizonyos „turrem, quae Herca dicitur" első ízben említi. Herca Priscos tanúsága szerint Attila első felesége volt. A nevét viselő tornyot a népi hagyomány először Mundo, a rablóvezér18 , majd pedig, mint ez a Thidrekssaga-ból is kiderül, a herul Rudolf emlékével kapcsolta össze.1 9 Igen valószínűnek látszik, hogy a herulok emlékezetével összekapcsolódó torony azonos a 832-1156 között szintén említett Herilungoburggal, a herulok várával, amely megnevezés viszont ismét az eposzban kitüntetett szerepet játszó Pöchlarn-ra (Bechelaren) utal.2 0 Az idő múltával több várat és őrtornyot is Herca tornyával azonosított a nép képzelete. így vándorolt el eredeti helyéről, Kelet-Pannóniából, ill. Moesiából a Duna mentén nyugatra, s vált több lokális mondában is egykori hun és avar támadások emlékművévé.21 Jámbor Lajos 823. június 28-án kelt oklevelének 1013 és 1043 között készült hamisítványából világosan kitűnik, hogy Zeisenmure, Tulln és Treisemure még a 11. században is hun területnek, pontosabban egykori hun területnek számított a köztudatban. Az oklevél így említi ezeket a városokat: „... in terrae Hunnorum Zeizzinmurum, Treismam . . ."2 2 A hamisító a régies írásmód használatával és a hun fennhatóság emlékét 1 ' Jordanes, cap. 42. l-9 Hempel: i. m. 8. 98. 2 0 Vö. Heinrich Weigl: Historisches Ortsnamenbuch von Niederösterreich. 21 Emil Ploss: Zeisenmure und Helchenburg. Zur Vorgeschichte der donauländischen Heldensage. Forschungen und Fortschritte 31 (1959) Hf. 7. 208-215. 2 2 Die Tradition des Hochstifts Passau, hrsg. von M. Heuwieser. München, 1930. XXI, 79.
