Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
288 SIMON V. PÉTER fális vereséggel végződő ostroma volt. Magatartásukat azonban még Hóman adatait alapul véve sem nevezhetjük megalázkodónak; a bajor hercegek egyenrangú félként tárgyaltak magyar szövetségeseikkel, s azokat nem egyszer hatalmi törekvéseik puszta eszközeként használták a császár elleni harcban.5 5 Hóman igen gyakran hivatkozott az ősgesztában foglaltakra, mégpedig olyan vonatkozások alátámasztása érdekében, amelyek az archetípus mindmáig rekonstruálatlan második részében, azaz a szorosabban vett magyar történet tárgyalása során fordulhattak elő, s így állításainak egy része éppoly kevéssé cáfolható, mint bizonyítható. Napjainkig megválaszolatlan ugyanis az a kérdés, hogy az Ősgeszta egyáltalán foglalkozott-e saját korának kérdéseivel, s ha igen, milyen módon tárgyalta a 11. század első felének eseményeit. Amennyiben tehát a Nibelungének egy sor olyan magyar vonatkozású adatot tartalmaz, amelyeket az eposz szerzője semmiképpen sem meríthetett az Anonymus előtti krónikás által is bőbeszédűen előadott hun történetből, nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a német eposz szerzője az ősgeszta írásos anyagán kívül esetleg még jelentős szóbeli információkkal is rendelkezett. A továbbiakban kísérletet fogok tenni arra, hogy az Ősgeszta eddig még rekonstruálatlan elemein túlmenően a Passauba érkező esetleges szóbeli híradások jellegére is következtetésekkel szolgáljak. A MAGYAR HUN MONDA ÉS A NIBELUNGÉNEK ROKON ELEMEI Amint Kurt Wais1 a Nibelungének néhány eleméről megállapította, magam is azon a nézeten vagyok, hogy a magyar huntörténet nem csupán a német hunmonda egyes elemeit olvasztotta anyagába, hanem annak egész fejlődésére jelentős mértékben vissza is hatott. Már évtizedekkel ezelőtt bebizonyosodott annak az elméletnek a tarthatatlansága, miszerint a magyar hunmonda nem egyéb mint latin és német források anyagából összeszerkesztett tudós kompiláció. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy csak a két mondakör összehasonlító vizsgálata révén választhatjuk el a mondai mag ősi anyagát annak későbbi hordalékától, s deríthetjük fel az európai hun hagyomány e két jelentős hordozójának tényleges viszonyát. Minthogy a Nibelungének a német hunmonda anyagának csupán tört részét foglalja magában, a német huntörténet magyar elemeivel kapcsolatos megállapításaim nem kis része egyéb német epikus művekre is érvényes. A német mondakör egészének áttekintése, az analóg jelenségek feltárása azonban - úgy vélem -, a germanisták feladata. Az itt következő vizsgálódás során figyelmen kívül hagytam mindazon elemeket, amelyek nyilvánvaló módon a krónikaíró képzeletének szülöttei, ill. kompilációk, vagy a német mondával semmiképpen sem rokoníthatók. 5 * Hóman-Szekfű: Magyar történet I. Bp. 1935. 122-146. 1 Wais: i. m.
