Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
a nibelungênek magyar vonatkozásai 273 romjait a honfoglalók a nagy elődnek kijáró bámulattal tulajdonították Attila palotája maradványainak.1 2 A hun történet és forrásai minden részletre kiterjedő elemzését Petz Gedeonnak13 köszönhetjük. Petz a magyar hunmonda történeti magvát Priscos Rhetor, Jordanes, Paulus Diaconus és Isidorus már a középkorban is általánosan ismert müveire vezette vissza. A jellegzetesen germán motívumok nézete szerint a magyarországi németek közvetítésével kerültek a mondába, mint ahogy annak „magyar" elemei is a hunok után bevándorolt népektől származnak. A magyar hunmonda ősi, ázsiai eredetét hirdető tanok elvetése után többen is kísérletet tettek arra, hogy a hagyomány magyarokra történt átörökítését a székelységbe beolvadt avarok szerepével magyarázzák.1 4 Míg a székelyek közvetítő szerepe aligha bizonyítható meggyőző módon, a hun monda körül gyűrűző vita már kialakulásakor sejteti azt az egyre általánosabbá váló felismerést, hogy a magyar hagyomány a német hunmonda egészére, következésképp a Nibelungénekre is, tehát korábbi fonásaira jelentős mértékben visszahathatott. A Nibelung-kutatásban1 5 már viszonylag korán kialakult az a többé-kevésbé egységes nézet, hogy a hőseposzban ősgermán mondák és történeti tények vegyülnek egymással, s utóbbiak a mondai elemek fokozatos átalakulását eredményezték. Míg azonban az a szemléleti mód, amely az egész művet keletkezési idejének viszonyai alapján kívánná interpretálni16 , vajmi kevéssé jellemző, viszonylag sokan lépnek fel azzal az igénnyel, hogy a teljes kérdéskomplexumot egyoldalúan mondatörténeti, mitológiai, vagy költői szempontból világítsák meg. A legtöbb kutató beéri a szövegkritikai módszer alkalmazásával, s a legkisebb figyelmet sem szenteli a történelmi események esetleges hatásának. 13 Heinrich Gusztáv: Etzelburg és a magyar hunmonda. Akad. Ért. Ny. 1882. 10. sz. A magyar monda és a német telepesek Attila-hagyománya közti kölcsönhatás nyomai Anonymusnál jól követhetó'k: „.. . rex Athila ... in terram Pannonié venit... et regalem sibi locum constituit, que per lingua Hungaricam dicitur nunc Buduvar et a Theotonicis Ecilburgu vocatur" (Scriptores, 35.) Ugyanő a honfoglalásról és Etzelburg birtokba vételéről: „. . . intraverunt in civitatem Atthile regis ... et ammirabantur . . . omnia illa edificia lapidea et facti sunt leti ultra, quam dici potest, eo, quod capere merverunt sine bello civitatem Atthile regis, ex cuius progenie dux Árpad descederat et epulabantur cottidie cum gaudie magno in palatio Athile regis. . ." (Scriptores 94). 13 Petz Gedeon: A magyar hunmonda. Bp. 1885. 14 A vita Karácsonyi János egy tanulmányával kezdődött (A székelyek eredete és Erdélybe való letelepedése. Akad. Ért. Tört. 1905. 3. sz.), amely Sebestyén János elméletével (A magyar honfoglalás mondái. Bp. 1904-1905) szállt vitába. A kutatók idővel a néprajz és a folklorisztika eredményeit is bevonták a vizsgálódás körébe (Grexa Gyula: A székely hun hagyomány. Bp. 1928), azonban ez sem vezetett megoldásra. 1 5A Nibelungénekre vonatkozó szakirodalom egyre nehezebb áttekintését három alapvető kiadvány segíti elő: Willy Krogmann, Ulrich Pretzel: Bibliographie zum Nibelungenlied und zur Klage. Berlin. 1966; Otfried Ehrismani Das Nibelungenlied in Deutschland. Studien zur Rezeption des Nibelungenliedes von der Mitte des 18. Jahrhunderts bis zum Ersten Weltkrieg. München. 1975; Francis G. Gentry: Trends in „Nibelunglied" research since 1949. A critical review. Amsterdamer Beiträge zur älteren Germanistik. 7 (1974) 125-139. "Henrik Becker (Warnlieder, Leipzig, 1953) tagadja, hogy a Nibelungének a népvándorlás korának reminiszcenciáit is megőrizte volna. Nézete szerint az egész eposz a középkori szerző képzeletének szülötte. Ezzel szemben Andreas Heusler (Nibelungensage und Nibelungenlied. Berlin, 1921) az eposz vázát ősi reliktumnak tartja, s tagadja, a későbbi események hatásának lehetőségét. S Századok 1978/2
