Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Tilkovszky loránt: Németország és a magyarországi német kisebbség (1921-1924) 3

NEMETORSZÁG ÉS A MAGYARORSZÁGI NÉMET KISEBBSÉG 15 vereség következményei - (a gyarmatok, a hadi és kereskedelmi flotta elveszítése, kirekesztődés a világpolitikából) — nyugat felé úgyis „elzárták a német nép kijáratát": vissza kell térni a hagyományos keleti orientációhoz. A magyarországi németség vezetői „a német birodalom kötelességének is tartják, hogy a régi Monarchia felbomlása után a keleti németség általa már elégtelenül ellátott védelmét átvegye". A feljegyzés hangsúlyozza, hogy a magyarországi németség vezetői „ezt a segítséget nem úgy követelik, mint egy irredenta képviselői, akik egy kulturális vagy területi terjeszkedő politika előharcosai, hanem az imént meghirdetett, és a békeszerződésekben jogerőre emelkedett, a nemzeti kisebbségek szabadságáról és kulturális önállóságáról szóló tan alapján, amely elválasztott néprészeknek megadja a jogot arra, hogy törzsállamuknál (Stammland) kulturális támaszt keressenek; ők törzsnépüktől (Stammvolk) védelmet követelnek kultúqavaik fenyegető elrablásával szemben." Véleményük szerint „ezt a jogi gondolatot kell előtérbe állítani, és az ellenfelek deklarációiból valamint a békeszerződés határozataiból merítendő propagandisztikus eszközökkel képviselni". Rámutattak „a magyar kormány példájára, amely a propagandát a trianoni szerződés területrablása ellen, és a harcot elszakított néprészeik gazdasági és politikai elnyomása ellen kezdettől fogva a kisebbségvédelem jelszavával folytatja; ezzel szemben ők a háború utáni német politika hibájának tartják, hogy az a jóvátételi kérdések aggályos figyelemmel kísérésére szorítkozott, anélkül, hogy a népek szabadsága és az önrendelkezési jog — maguk az ellenfelek által szolgáltatott - fegyvereit a németség érdekében keleten hatékonyabban használta volna". A magyarországi németség vezetői Németországtól „követelik a kisebbségvédelem érdekében való fellépést, a politikai propaganda minden eszközével. Azon a véleményen vannak, hogy Németország ne csak csatlakozzék a Magyarország részéről e vonatkozásban megragadott kezdeményezésekhez (Genova, Genf), hanem a kisebbségvédelem kérdésében át kell vennie a vezetőszerepet az európai politikában". Elvégre „a német népnek vannak államterületén kívül a legnagyobb számú kisebbségei a versaillesi szerződés alapján végrehajtott területi változtatások következtében", s ezzel összefüggésben „a kisebbségvédelem tana is éppen a német jogtudományban lett a legalaposabban kidolgozva". A magyarországi németség vezetői az általuk elvárt németországi külpolitikai támogatás lehetőségeit kedvezőnek ítélték: „a mai Magyarország, a trianoni békeszerződés révén történt bekerítése következtében gazdaságilag és politikailag jobban rá van utalva Németország barátságára mint valaha". De hangsúlyozták, hogy nem a direkt beavatkozás, hanem az általános kissebbségvédelmi köntösben való fellépés lenne az igazán alkalmas mód a magyar kormány befolyásolására: „a magyarországi németség érdekében kívánatosnak jelzett ráhatást a magyar kormányra megkönnyítené, és egy idegen állam belügyeibe való beavatkozás kellemetlen mellékízét elvenné, ha az ilyen fajta demarsok a kisebbségjogi kérdés alapvető megvitatása keretei közt történnének. Magyarország kormánya magától is a kisebbségvédelmet szorgalmazza; az e kérdésben való közös eljárás megvitatásánál a mindkét oldali kisebbségek, s így a magyarországi németség konkrét viszonyaival való foglalkozás, mint olyan szükségszerűség adódik, amin nem lehet megütközni." Bleyerék a német és a magyar kormánynak a magyarországi németség ügyében folytatandó egymás közti közvetlen tárgyalásánál előnyösebbnek tartották, ha nemzetközi fórumokon, a kisebbségvédelmi kérdések átfogó tárgyalása keretében kerül sor a magyarországi német kisebbség ügyének képviseletére is, márcsak azért is, mert így más kisebbségi mozgalmak — nem utolsósorban a Magyarországgal szomszédos országok