Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Szenté Péter: Egy elfelejtett amerikás magyar - Haraszthy Ágoston 110
136 glatz ferenc mányszak sajátosságait a történeti tudományok rendszerében, s.melyek épp ezért az új képzési tárgy programjának kialakításánál a kiinduló pontokat képezhetik. Mindebből következik egyrészt tárgyalásunk tematikai behatároltsága, másrészt tanulmányunk azon tulajdonsága, hogy nemcsak az számít kísérletnek, amit mond, hanem részben azon témakörök kiválogatása is, amelyekről egyáltalán beszélni kíván. De úgy gondoljuk, fiatal Studium esetében ez nemcsak megengedett, hanem természetes is. Muzeológia - történeti muzeológia A szakirodalom, amely keresi az új és a legújabbkori muzeológia helyét a tudományszakok között, következetesen a „történeti muzeológia" elnevezést használja. A fogalom bevezetésének célja teljesen világos: a „hagyományos muzeológiai" szakterületekhez (régészet, művészettörténet, néprajz) képest - melyek közül különösen a régészet erősen a korai időszakokra koncentrálja figyelmét - az újkorral foglalkozó múzeumi feltáró és feldolgozó munka önállóságának, elkülönülésének hangsúlyozása fogalmi szinten is. Ugyanakkor már első hallásra a kérdések sorát támasztja bennünk, melyeket, úgy gondoljuk, már azért is elő kell adnunk, hogy érthetővé váljék, miért éppen a később tárgyalandó kutatási területeken keressük az újkortörténeti muzeológia helyét. Vajon nem kell-e a „történeti" jelzőt a muzeológia fogalmával kapcsolatban legalább kettős értelemben használni? Először abban a tágabb értelemben, ahogyan a marxista felfogás mindent történetiségében tekint: Földünk bioszféráját éppúgy, mint az emberi társadalmat. Ebben az értelemben minden múzeum „történeti múzeum", hiszen akár az élő vagy élettelen természet, akár növényvilág vagy a technika emlékeit tartalmazza, lényegében mindig meghatározott természet- vagy emberi fejlődés adott „történeti pillanatban" keletkezett és a keletkezés korának jegyeit magán viselő emlékanyaggal (legyen az évmilliókkal ezelőtti természeti lelet, vagy néhány évvel ezelőtt még termelésben funkcionáló technikai eszköz) dolgozik. Ilyen összefüggésben azután nem minden alap nélkül mondhatjuk, hogy tágabb értelemben a muzeológia csakis „történeti" lehet, hiszen olyan tudományos tevékenységet foglal magában, amely szükségszerűen törekszik a tárgyi emlékanyagot a maga történeti környezetében - mert ez a környezet mindig is „történeti" — megvilágítani, s tárgyát abban elhelyezni. Jogosan merül fel természetesen az a kérdés is, hogy amint általában a tudományok rendszerezésében, úgy a muzeológia esetében is miként kerülhetjük el azt a hibát, hogy túlzott következtetéseket vonjunk le a „minden történetiségében létezik" axiómájából, s a történettudományt feloldva a szaktudományok összességében, kijelentjük, hogy csak egyetlen tudomány van, a történettudomány (megszüntetve ezzel ugyanakkor mint szaktudományt), s kijelentjük, hogy minden múzeumi tevékenység „történettudomány". S hogy nincs is más muzeológia, mint történeti muzeológia? Megítélésünk szerint e kérdőjelek azért kívánkoznak a szakirodalom vitáihoz, mert azok gondolatmenetének túlnyomó része a múzeumból mint tudományos, kulturális intézményből indul ki, s arra törekszik, hogy az ott végzett legkülönbözőbb tudományos feltáró, feldolgozó tevékenységnek egy közös tudományelméleti (metodológiai) alapot teremtsen. De vajon ha ezen az úton indulunk tovább, akkor nem szükségszerű-e, hogy a muzeológia metodológiai alapját valamiféle raktárológiában találjuk csak meg? Hiszen ez
