Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Szenté Péter: Egy elfelejtett amerikás magyar - Haraszthy Ágoston 110

128 vörös károly sítve attól a körülménytől, hogy a mozgás eredményeképpen az atomizálódott hajdani paraszti közösségek tagjai kikerültek e közösségnek a kultúra korábbi normáit még tagjaira kényszerítő nyomása alól, az elhagyott falu kultúrája is épp oly gyorsan használhatatlanná válik, mint a falusias viselet. A népdal, a népmese, a trufa immár természeténél fogva alkalmatlanná válik a kitáguló világ tükrözésére, kifejezésére, értelmezésére: a városi emberre az ingergazdag környezetből sűrűn zúduló új meg új benyomások feldolgozására. De e körülmények között hirtelen és rohamosan megnő, s a társadalom mozgásával együtt szélesedik és erősödik az igény egy mindezen funkcióikat immár ellátó, vagyis erre az új helyzetre reflektálni képes új kultúra iránt is. Ennek a nagyon sematikusan vázolva kialakult igénynek kielégítésére azonban immár sem a paraszti kultúra, sem a magas kultúra által kialakított út és nyelv nem felel meg. A paraszti kultúra kollektív alkotás volt, ennek megfelelően lassan alakuló és mozduló: megfelelően a lassan és hagyományosan folyó, alapjaiban változatlan élet igényeinek. Nem volt egykönnyen megmozdítható, továbbfejleszthető, — már csak azért sem, mert elemei sem voltak erre a célra alkalmasak. A magas kultúra, ha legjobb termékei a kor valóságát képesek is tükrözni, értelmezni, mégis egyéni alkotások összessége, sokszor még lassabban alakul és éppen a tükrözött valóság dimenziói: szélessége, mélysége és így hatókörébe bevont elemeinek komplex volta folytán egyelőre nem is egykönnyen fogható fel, érthető meg, kivált teljességében nem, bár egyes elemeinek leszállása a tömegkultúrába elég gyorsan megindult. A tömegkultúra jellemző vonásai Az új igényekre válaszolva, a városokban megszülető újfajta tömegkultúra első jellemző vonása, hogy sokáig nincs is önálló formája: végig megmarad egyfajta keveréknek, — mint ahogy maga a bázisául szolgáló társadalmi mozgás is sokáig meglehetősen amorf társadalmi képletet eredményez. Indulásakor, a 19. század 50-es éveiben még sajátos módon keveredik benne a 19. század első negyedében már bomlásnak indult paraszti kultúra, a városinak még a 18. század végéről, a 19. század elejéről, részben az akkori polgári kultúrából visszamaradt elemeivel; a még falusi ihletésű népies műdal és a biedermeyer városi vendéglői zenéje; a falusi-paraszti ponyvairodalom és a városi típusú, egyre raffináltabb és pallérozottabb „kolportázs" irodalom; a falusias népszínmű mellett egyre nagyobb szerephez jut benne a városias operett. A városiasodás talán a képzőművészeti tömegkultúrában a legteljesebb, ahol az ábrázolt világ maximális valóságossága olyan objektív és ráadásul mindenki által ellenőrizhető és minősíthető célként és mérceként jelentkezik, hogy érvényesülését nem lehet befolyásolni, korlátozni, csak maximálisan kielégíteni, - ezt különben azután a kor képzőművészete el is végzi. És ugyancsak falu és város kultúrájának furcsa keveréke jelenik meg itt a ruházatban és a magatartás formáiban is. Olyan kettősség ez, mely — mint arra még visszatérünk — az első világháborúig és még azon túl is sokáig meg fog maradni, legfeljebb elemeinek, összetevőinek belső arányai változnak meg. Második jellemző vonása a tömegkultúrának egyre növekvő igénye új meg új termékekben való kifejeződésre: akár zenében, akár irodalomban vagy képi ábrázolásban. Az igény alapjául szolgáló társadalmi mozgás állandósulása, ennek során egyrészt egyre erősödő differenciálódása, másrészt maga a város, állandóan új meg új ingereivel és változó