Századok – 1978

TÖRTÉNETI IRODALOM - Budapest története IV. Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Ism.: Kállay István) 1202

1204 TÖRTÉNETI IRODALOM 1204 A régi és az új megoldhatatlannak látszó ellentétei sok területen mutatkoztak. A gyáripar a magas városi adóterhek és az emelkedő telekárak miatt nem tudott megmaradni a városban, amit a rendkívül kedvező közlekedési viszonyok és a városon belüli kooperációs lehetőségek sem ellensúlyoztak. A városba felszívódó, egyre inkább szakképzettebb munkásság nem elégedett meg többé kiszolgáltatott helyzetével és politikai jogfosztottságával. A közművek, a lakásviszonyok már képtelenek a felduzzadt lakosság ellátására és elhelyezésére. A központi funkciók ellátása egyre több értelmiségit követelt anélkül, hogy számukra a főváros a szellemi lét feltételét biztosította volna. A politikai intézmények, a szervezet és az igazgatás már elégtelen a város irányítására. Az oktatás hagyományos keretei nem elégítették ki többé a megnövekedett igényeket. Akibontakozó világváros kormányzása új szempontokat, szervezetet és módszereket,a központi igazgatás modernizálását és átszervezését igényelte. Már 1898-ban javaslat készült a központi igazgatás, a mérnöki hivatal, a tiszti ügyészség, a kerületi adóhivatalok és a számvevőségi osztályok munkájának újjászervezésére. Több reformjavaslat (1900, 1901) után 1911-ben került sor a főváros közigazgatásának a modern igényekhez való igazítására. A reform kivonta a polgármestert az ügyek intézéséből; az alpolgármesterek számát háromra emelték; megszüntették a teljes tanácsülések túlterhelését; növelték az ügyosztályok számát; műszaki vezetés alá helyezték az építkezési ügyosztályokat; megszüntették a mérnöki hivatalt. A 16 ügyosztályt a hatékony ügyintézés érdekében három ügycsoportba osztották, egy-egy alpolgármester vezetése alatt. A közgyűlési szakbizottságok alá kerültek (az egyes ügyosztályoknak megfelelő) szakterületek. A századfordulóval kezdődő időszak ezekre a kérdésekre keresett választ. Ez a legkülönfélébb volt aszerint, hogy a munkásmozgalom, a polgári radikalizmus, az új - erős szociál- és művelődéspolitikai irányzatú - várospolitika, vagy a kultúra új formáinak - így különösen a marxista gondolkodás kezdeteinek - megjelenése adta-e meg. A válaszok nagyrészt egy fontos cél, a polgári demokratikus átalakulás felé mutattak, amely mögött helyenként már feltűntek a szocialista átalakulás előjelei is. Az erős polgári középrétegek immár behozhatatlan hiánya új társadalmi bázis keresését tette szükségessé. A kérdések ilyen komplex jelentkezése, az ezekre adott válasz erősítette Budapest hangját az országos politikában is. A város társadalma igen alkalmas lett arra, hogy befolyásolja, értelmezze, tudatosítsa és átformálja az országos politikát, amelyet a dualizmus válságának végső szakasza is terhelt. Ebben nagy szerepe volt a város által befolyásolt sajtónak, az egész fővárosi kultúrának. Mindez hozzájárult annak a válasznak a kialakulásához, amelyet 1918 őszén a fővárosban adtak. Az új Magyarország igényével megnyíló korszakra Budapest gazdag, de nem problémamentes örökséget hagyott: a 70 év alatt felépült és nagyra nőtt modern várost, házaival, közműveivel, szolgáltatásaival, a gazdaság, a kultúra, az államélet ide összpontosult központi funkcióival, a hivatalokkal, gyárakkal, bankokkal, szerkesztőségekkel és | színházakkal. És mindezek legmélyén a tőkés termelési mód és a polgári viszonyok által kifejlesztett társadalmi feszültséggel. Az 1848 utáni fejlődés a város korábbi eredményeinek bázisán indult, de a kapitalista kibontakozást már nem az 1848 előtti polgárság, hanem az állam és a főváros adottságait messzemenően kihasználni képes, eredetében jórészt külső, jelentős hányadában külföldi nagytőke vezeti. Ez eredményezte azt a helyzetet, hogy míg a legjelentősebb hagyományú vidéki városok sem fejlődtek erős középvárosokká, addig Budapest európai méretekben is nagyváros lett. A városfejlődés fentvázolt irányát a kötet áttekinthető, világos kompozícióban mutatja be. Minden korszakon belül ismerteti a gazdasági, társadalmi fejlődést, a népesség alakulását, az igazgatást és várospolitikát, a kultúrát, a városépítészetet, a munkásmozgalmat. Mindezt úgy teszi, hogy feloldja a korábbi kötetek merev tárgyi csoportjai és az eseménytörténet közti ellentmondást. Az első rész (A forradalmi ország szíve 1848-1849) pedig túlnyomórészt a forradalom és szabadságharc pest-budai eseményeit adja. De a városban lejátszódó eseményekről olvashatunk az 1849-1873 közti rész I. (Pest-Buda hanyatlása című) fejezetében is. Indító sorai után csaknem megelevenedik az olvasó előtt a kor képe: „1849. július 11-én a reggeli órákban Pest és Buda néptelenné vált utcáin, házainak falain még ott világítottak a várost ezúttal is utolsóként elhagyó Csányi László közlekedésügyi miniszter falragaszai: « Harchoz edzett seregeink és Isten, az igaz bíró, szent ügyünket bizonyosan győzelemre emelendilq«. Déltájban azonban Buda külső utcáin már megjelentek Haynau seregeinek elővédjei . . . Pest egyelőre még üres; a kihalt utcákon, melyeket, kivált a Belvárosban, még sűrűn szegélyeznek a