Századok – 1978
TÖRTÉNETI IRODALOM - Budapest története IV. Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Ism.: Kállay István) 1202
TÖRTÉNETI IRODALOM 1203 erőknek központja a magyarországi piac hagyományos centrumában, az évszázados gazdasági-forgalmi kapcsolatokra támaszkodó Pest-Budán alakult ki. Nyilvánvaló, hogy e városok gazdasági élete, az ezt kezében tartó polgárság szükségképpen szembekerült a bécsi udvar politikai és gazdasági törekvéseivel, az abszolutizmus elleni magyarországi szembefordulásnak is központja lett. A két város nemcsak a nemzeti és polgári politikát, kultúrát formáló értelmiségiek és politikusok bázisa, hanem növekvő létszámú proletariátusa a korszak végére alkalmas lesz arra, hogy szervezeteit - a polgári liberális intézményeket és az ország adminisztratív önállóságát visszaállító kiegyezés után - osztályharcos és nemzetközi tartalommal töltse meg. A két város fejlődése összeforrott az egész ország útjával; az itt összpontosuló gazdasági érdekek ezer szálán át a központi piac és az azt összetartó politikai erők legfontosabb szervezője, a polgári társadalom kohója lett. Fejlődése így az egész országnak is elsőrendű érdeke; ez magyarázza azt a dinamizmust, amely a város fejlődését 1849, különösen pedig 1867 után jellemezte. Az 1849-1873 közti országos fejlődés fő vonala mentén kibontakozó városfejlődéshez szorosan hozzátartozott a kettős város urbanizációja is. Ezek az évtizedek a város további útjának minden lényeges gazdasági, társadalmi és kulturális kérdését felvetették, meghatározva a válasz irányát is. így lépett tovább Pest-Buda a modern nagyváros, Magyarország egységes fővárosának útján. Az 1849-1867, illetve az 1867-1873 közti korszak, a polgári forradalom által szabaddá tett tőkés fejlődés alapján, a két város funkcióinak jelentős erősödését hozta. Ez a fejlődés egyre inkább alkalmassá tette Pest-Budát, hogy az ország megszervezésével alátámassza azokat az igényeket, amelyek Magyarországnak a birodalmon belüli különállására irányultak. 1873 után, a megvalósult Osztrák-Magyar Monarchia magyar részében, az évszázadok után kiteljesedett államterület tényleges fővárosa lett. Mindazon adminisztratív funkciók központja és az ezeket ellátó intézmények székhelye, amelyek egy polgári fővároshoz tartoztak. Az időnként itt tartózkodó királyi udvar, az országgyűlés, a minisztériumok, a felső bíróságok, az országos szakigazgatási főhatóságok hálózatán keresztül Budapest egyre több és több vonatkozásban lett országos központ. A polgári állam fővárosához szabott mértékben kidolgozott tervek, előírások, elképzelések szerint fejlődött tovább a város urbanizációja, igazgatása, politikai és kulturális élete. A fejlődés azonban nem egyenletes; éppen a városegyesítés idején súlyos gazdasági válság kényszerítette lassabb ütemre erőit. Az 1880-as évektől jelentkezett a konjunktúra, amely azután egyre erősödve az évtized végétől kezdve meginduló fellendüléshez kapcsolódott. Az ezredéves ünnepségek Budapest számára a kiegyezés és a városegyesítés korában megfogalmazott igények és tervek valóraváltását jelentették. A város 1873-1896 között csaknem mindazt megvalósította, amit az egyesítéskor a hazai fejlődés feladatként eléje tűzött. 1896-ra azonban az is kiderült, hogy a városfejlődés végére ért azoknak a lehetőségeknek, amelyeket számára a keretek biztosítottak. A gazdasági fejlődés, a nagyipar letelepítése és az urbanizáció lehetőségeinek beszűkülése, a társadalmi szerkezet ingatag egyensúlya, a felduzzadt népesség, a városigazgatás intézményeinek és szervezetének elavulása mutatja a minőségileg új feladatok jelentkezését. A főváros az adópolitika adott koncepciója mellett már nem tudott reális teret biztosítani a nagyipar letelepedéséhez, mint ahogy az ingatlantulajdon rendszere, a kialakult lakásstruktúra sem volt képes megfelelő lakást biztosítani az egyre növekvő népességnek. A műszaki urbanizáció eljutott teljesítőképessége felső határához; a városigazgatás egyre kevésbé tudta közigazgatási-szervező feladatait megoldani. A városfejlődés ezért minden területen ellentmondásos és feszültséggel telített, amelyet legjobban a munkásmozgalom modern formáinak kialakulásában és megszilárdulásában kísérhetünk figyelemmel. Az 1896-ot követő 18 év - az első világháború kitöréséig - már korántsem az egyenletes városfejlődés korszaka. A „boldog békeidők" évei, válságok és fellendülések között váltakozva, magukkal hozták mindazoknak az ellentéteknek a kiéleződését, amelyeket a fejlődés üteme elleplezett. Az 1890-es évek elejének rövid és gyors fellendülése után ezek a századfordulóra egyre nyíltabban jelentkeztek. Összefüggött ez az ipari forradalom lezajlásával és a tőkés rend belépésével az imperializmus viszonyai közé, amely nemcsak itt, hanem világszerte az ellentétek kiéleződéséhez vezetett. Természetes azonban, hogy a hazai kapitalizmus problémái legközvetlenebbül itt jelentkeztek és meghatározták a város történetének 1896-1918 közti szakaszát. A gondok azonban budapesti formában jelentek meg és hatottak tovább még akkor is, ha a főváros adta meg az ellentétek országos mértékű kiéleződésében a döntő szót, vagy szolgáltatta a megoldás modelljét.
