Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Georgijev; V. A.: Vnyesnyaja politika Rosszii na blizsnyem vosztoke v konce 30-nacsale 40-L godov XIX. V. (Ism.: Lakatos Mária) 1201

TÖRTÉNETI IRODALOM 1201 V. A. GEORGIJEV: VNYESNAJA POLITIKA ROSSZII NA BLIZSNYEM VOSZTOKE V KONCÉ 30-NACSALNE 40-L GODOV XIX. V. (Izd. Moszkovszkovo Universziteta, 1975. 199 1.) OROSZORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA A KÖZEL-KELETEN A XIX. SZÁZAD 30-AS ÉVEINEK VÉGÉN, 40-ES ÉVEINEK ELEJÉN Oioszország múlt századi történelme számos feltáratlan mozzanatának megvilágításával a szerző a marxista szakirodalom régi adósságát törleszti. A hazai és külföldi irodalom felhasználása mellett főleg a szovjet levéltárak külügyi és hadügyi anyagára támaszkodik. A nyugat-európai fővárosokban, főleg pedig Istambulban őrzött diplomáciai iratok közül azonban csak a közismertebbeket idézi, ezért helyenként nem kerüli ki az egyoldalúság buktatóit. V. A. Georgijev abból a marxi észrevételből indul ki, hogy a 19. század 30-40-es éveiben a gyorsan fejlődő Anglia, valamint Franciaország számára elsőrendű feladattá válik gazdasági és politikai befolyásuk biztosítása a Közel-Keleten. Sőt az elmaradott, feudális cári Oroszországban is megjelennek a kapitalizmus csírái, egyre erősebben jelentkeznek különösen a délen fekvő területeken. Konstantinápoly, a Boszporusz és a Dardanellák birtoklásának, fennhatóságának kérdése - így számára is -elsőrendű problémává válik. A tárgyalt periódusban egyre szembetűnőbb az Oszmán Birodalom válsága, melyet a görög szabadságharc, majd az egyiptomi háború mélyített el. A Közel-Kelet körüli angol-orosz gazdasági, politikai ellentét végül Oroszország gazdasági visszaszorításához vezetett Törökországban. Az 1838-as angol-török megállapodás előnyös feltételeket biztosít London gazdasági terjeszkedése számára. Tovább mélyül az angol-francia ellentét, folytatódik a harc a szíriai, libanoni és egyiptomi piacokért. A kolonialista terjeszkedés, a kapitalizmus ellentmondásainak éleződése a múlt század 30-40-es éveiben a török—egyiptomi krízis összeurópai krízissé válását hozták magukkal. Az 1839-1841-es válság megváltoztatta az európai hatalmak politikáját a Közel-Keleten. A szerző összefüggésbe hozza az eseményeket Konstantinápoly és a Balkán-félsziget birtoklásának kérdésével, ami ugyan csak az 1850-es években lép előtérbe, de már a húsz esztendővel korábbi nagyhatalmi politikának is meghatározó tényezője. Figyelemreméltó, hogy miután Oroszország lényegében elvesztette a közel-keleti piacokat, a cári diplomácia jelentős mértékben megváltoztatta Törökországgal kapcsolatos koncepcióját. Ez mutatkozott meg az „entente cordiale" felbontására, Franciaország elszigetelésére irányuló törekvéseiben. A válság folyamán az orosz diplomácia azt javasolta Angliának, hogy a két ország osztozkodjék a Törökország feletti politikai és gazdasági hatalmon. Ez Oroszország meggyengülésének jele, mivel az előző évtizeddel szemben már nem képes egyeduralmi pozícióját tartani az egész Oszmán Birodalom felett. Ugyanekkor megváltozott a cári diplomácia taktikája is, amit a szerző levéltári források alapján bizonyít. A pétervári vezetés nem is próbálkozott nyílt beavatkozással, hanem a nemzetközi ellenőrzés létrehozásán fáradozott. Itt is megmutatkozott a cárizmus erőtlensége, félelme, hogy a török kikötők egyszerűen Anglia és Franciaország kezébe kerülnek. A nemzetközi ellenőrzés végül is hátrányosnak bizonyult Oroszország számára, megfosztván azt a kikötőktől. Nem adott biztonságot a déli területeknek és végső soron meggyengül hatása a Közel-Keleten. Az angol-orosz ellentét hibás értékelése, az orientáció Nagybritannia konzervatív körei felé — ezek V. A. Georgijev szerint az orosz diplomácia sikertelenségének tényezői. Az objektív, tényezők közül a feudális önkényuralmi rendszer válságát mint legfontosabbat említi elsőnek. Az autokrata rendszer gazdasági téren vesztette el elsődlegesen a versenyt, ezek után egyre reakciósabb külpolitikát folytatván, mind jobban és jobban adta fel az önállóságát a keleti kérdés megoldásában. Aζ 1840-42-es krízis mutatta meg plasztikusan, hogy amilyen mértékben konzerválódik Oroszország mint feudális állam, úgy válik diplomáciája elszigeteltté a keleti kérdés rendezése során is. A szerző vitatkozva a polgári történészekkel, kimutatja, hogy a kapitalista Anglia külpolitikáját nem filantróp célok vezérelték, hanem az egész Oszmán Birodalomnak felosztás nélküli megszerzésére törekedett. A19. század első felében a „status-quo" fenntartása többször mozgósította az erőket Oroszország és Franciaország ellen. A cári agresszív törekvésekre válaszként Anglia az „orosz veszély" gondolatával próbálta összekovácsolni Nyugat-Európát. Fegyveres koalíciót, sőt konkrét