Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Mül'nikov; A. Sz.: Epoha proszvescsenija v csesszkih zemljah: Ideologija; nációnál"noe szamoszoznanie; kul'tura (Ism.: Niederhauser Emil) 1195

1196 TÖRTÉNETI IRODALOM 1196 szabadságért folyó harc, többek között a tudományos kutatás szabadságáért, a természettudományokban különösen. Nagyon érdekes, ahogy a történettudomány viszonylatában elemzi a haladó gondolkodás harcát a történelmi legendákhoz, mítoszokhoz makacsul ragaszkodó, még ellenreformációs ihletésű történetírással. A felvilágosodás képviseló'inek a társadalomról alkotott képét vizsgálva igen meggyőzően mutatja ki a fennállóval szembefordított kritika mérsékelt voltát: a felvilágosodás képviselői bírálják ugyan a jobbágyrendszert, különösen a robot meglétét, de nem vetik fel az egész feudális rendszer megdöntésének a kérdését. Ugyanilyen mérséklet mutatkozik a politikai intézményrendszer kérdésében is, a cseh felvilágosultak valójában mind a monarchia hívei. Míg ezeket a jellemvonásokat a korszak egész irodalmi terméséből elemzi ki, nem hagyva kétséget afelől, hogy ez az irodalom majdnem teljes egészében német nyelvű, egy külön alfejezetben kitér arra, hogy ezen belül különösen a cseh felvilágosodás virágkorában már jól meg lehet különböztetni a csehországi német és a cseh felvilágosodást, még akkor is, ha ez az utóbbi is többnyire német nyelven szólal meg. Arra is utal, hogy a felvilágosodásnak az arisztokrácia körében is voltak hívei, de a felvilágosultak zöme nem a főnemesség érdekeit juttatta kifejezésre, hanem a városi, polgári felfogást. Milnyikov, a történész, nemcsak az ideológia fejlődését kutatja (amit még hagyományosan történész-teendőnek szokás tekinteni), hanem nagyon helyesen úgy véli, hogy a történész feladata a kultúrtörténeti szintézis is, és csakis a történész vállalhatja ezt a feladatot. És Milnyikov bámulatos anyagismerettel és finom elemzőkészséggel be is bizonyítja, hogy ezt a történész meg is tudja tenni. Ezért is nagyon érdekes, amit a csehországi, illetve a cseh barokkról mond, amelynek kezdeti korszakát a 17. sz. első felére, virágkorát pedig a század második felére helyezi, az 1730-40-es évekig bezárólag. Kimutatja, hogy a barokk egyáltalában nem az ellenreformáció művészetbeli megnyilvánulása, hanem éppen legérettebb alkotásaiban eredeti, a nemzeti elnyomást erőteljesen visszatükröző cseh művészeti iránnyá vált. A 18. század második felében még továbbél, de már párhuzamosan más irányzatok is jelentkeznek, s ezek közül a felvilágosodás igazi stílusirányzatának a klasszicizmust tekinti, amely a művészetek minden ágában kitapintható. A felvilágosodás kifejlődését, bizonyos radikalizálódását egy konkrét példán mutatja be Milnyikov igen szemléletesen. Az 1760-as években Gelasius Dobner, a felvilágosult történész hathatós érvekkel cáfolta a jezsuita Frantiíek Pubiéka felfogását, amely szerint a legendás cseh ősatya, Cech csakugyan történeti személy. De két évtizeddel később ugyanez a Dobner védelmezi a mitikus cseh szent, Nepomuki Szent János történetiségét Josef Dobrovsk^val szemben, aki már a felvilágosodásból a korai nemzeti mozgalomba átívelő ifjabb nemzedék képviselője. Nagyon tanulságos, amit befejezőben Milnyikov arról mond, hogy a cseh felvilágosodás számos vonása, a történeti, irodalmi és nyelvi problémák hangsúlyozott tárgyalása, a nemzeti elem megléte a felvilágosodás eredendően világpolgári ideológiájában stb. stb. - nem a cseh fejlődés sajátosságai, nem is a szláv népekre jellemzőek, hanem ennél sokkal általánosabban megmutatkozó jelenségek. Az ilyen jellegű megállapítások hitelét természetesen az a széles körű erudíció adja meg, amelynek a szerző lépten-nyomon bizonyítékát adja. Egy kérdés van, amelyet Milnyikov tárgyalása során részletesen adatol, de sokáig nem magyaráz meg: ha a cseh felvilágosodás annyira polgári jellegű, eredeteiben annyira összefonódik a cseh parasztság antifeudalizmusával, akkor miért olyan mérsékelt éppen filozófiai, társadalmi és politikai nézeteiben egyaránt? Könyve végén ezt is megválaszolja: a felvilágosodás képviselői, különösen az idősebb nemzedéké, valójában még az ellenreformáció korában nőttek fel (sokan papok is voltak, tegyük hózzá, mint például éppen a piarista Dobner), s ez óhatatlanul kihatott egész habitusukra. Másrészt a felvilágosodás hívei szűk társadalmi réteget alkottak, s ez nem érezte maga mögött az „alsóbb rétegek" állandó nyomását, amely radikális irányba tolta volna el őket. A polgári eszmék még korábbi eszmékkel szimbiózisban gyökeresedtek meg, s különböző síkokban jelentkeztek. A nemzeti elnyomás erőteljesebb nemzeti jelleget nyomott rájuk, s ezt még erősítette a cseh tartományok jelentős számú német lakosságának a jelenléte. Csupa olyan mozzanat, amelyet valóban figyelembe kell venni, s éppen a szerző nagy erénye, hogy ilyen tényezőket is számításba vesz, hogy ilyen finoman tud kielemezni olyan részleteket, amelyek mellett a marxista kutatás is elment anélkül, hogy felfigyelt volna rájuk. Csakhogy - ha tekintetbe vesszük, hogy a továbbiakban még erősebben polgári jellegű cseh nemzeti mozgalom