Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Lukács Lajos: A Vatikán és versailles-i kormány kapcsolata az 1871-es Párizsi Kommün időszakában 1142

1164 LUKÁCS LAJOS megfelelő eszközök és módok kiválasztását a cél eléréséhez. A gallikanizmus iránt koránt­sem közömbös francia papság körében nagy tekintélynek örvendő Darboy érsek nyilvánosságra került elítélő szavai a versailles-iak kegyetlenségeiről, éppen annyira nem tévesztették el hatásukat, mint egy aposztatának nyilvánított karmelita nyílt levele, aki határozottan állította, hogy az ő elítélő véleményét a versailles-iak tetteiről, Darboy érsek teljes mértékben osztotta. Mindennek ellensúlyozása, elfelejtetése érdekében a nuncius javasolta a három káptalani vikáriusnak, hogy hozzák nyilvánosságra a párizsi érsek két levelét. Az egyikben ugyanis aláveti magát a zsinati határozatoknak, a másikban elítéli Róma elfoglalását.8 2 Miután az érsek iratai között nem találták meg a szóban forgó levelek másolatait, a nuncius Antonelli államtitkárt kérte meg arra, hogy a vatikáni levéltárban kerestesse ki az eredetieket. Antonelli, aki teljes mértékben egyetértett az akcióval, hogy a Darboy „emlékezetét kevéssé tiszteletben tartó inszinuációkat" ellen­súlyozzák, csak egy levelet talált meg és küldött Párizsba, azon kísérő megjegyzéssel, hogy ebben is fellelhető annyi, ami a káptalani vikáriusok kívánságát kielégítheti. A Róma elfoglalásával kapcsolatos Darboy-levél kutatása tovább folyt.8 3 A Thiers-kormányzat erőfeszítéseivel szolidáris vatikáni magatartás ellenértékének jelentkezése — az érdemleges francia támogatás a római kérdésben — viszont továbbra is nyitott probléma maradt, nem mentesen sorozatos csalódásoktól, kielégítetlen várakozá­soktól. A konszolidálódó harmadik francia köztársaság korántsem bizonyult oly aktív szövetségesnek, melytől a vatikáni igények realizálása megvalósítható lett volna.8 4 '2 Chigi Antonellinek, Paris, 1871. jún. 8. (ASV. S.St. 1871. Rub. 165. fasc. 8. 1759/2018). '3 Antonelli Chiginek, Roma, 1871. jún. 12. (ASV. S.St. 1871. Rub. 165. fasc. 8. 2018). '"Vö. Hanotaux: Histoire de la France. I. 303. és köv.; J. Héritier: Histoire de la Troisième République. I—II. Paris, 1932-33; A. Zévaés: L'Histoire de la IIIe République 1870-1945. Paris, 1946; Chastenet: Histoire de la Troisième République. I. 107. és köv.

Next

/
Thumbnails
Contents