Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Lukács Lajos: A Vatikán és versailles-i kormány kapcsolata az 1871-es Párizsi Kommün időszakában 1142
A VATIKÁN ÉS A VERSAILLES-I KORMÁNY KAPCSOLATA 1161 hogy csak a kísérő katonaság határozottságán múlt továbbjutásuk a Roquette börtönhöz. Itt került sor május 24-én este több túsz agyonlövetésére. Ekkor hat személyt végeztek ki: Darboy párizsi érseket, Bonjean szenátort, Deguerry abbét, valamint Ducoudray, Clerc és Allard jezsuita papokat. Május 27-éről 28-ára virradóra további 16 egyházi túszt végeztek ki a megtorló akció során. A versailles-i külügyminisztérium hivatalosan értesítette a nunciust az eseményekről, melyből kitűnt, hogy a Kommün által lefogott túszok közül összesen 64 személyt végeztek ki ezekben az utolsó napokban, köztük 22 papot. Viszont 173 túsznak végül is sikerült megmenekülnie, közöttük 19 egyházi személynek.68 A Roquette-ba került egyházi túszok közül megmenekült Bazin jezsuita atya személyesen számolt be Versailles-ban Chigi nunciusnak Darboy érsek és társai végső pillanatairól. Előadása szerint a kivégzettek az utolsó percekig megőrizték lelki nyugalmukat és még a Mazas börtönébe bejuttatott megszentelt ostyákat is magukhoz vették. „Az érsek nyugodtan és bátran ment a halál elé" — közölte 1871. május 29-én Chigi nuncius Antonellivel.69 Az utóbbi e lesújtó hírt megdöbbenésének kifejezést adva fogadta: „Csupán az vigasztal, hogy sokan legalább magukhoz vehették a Szent Eucharistiát, melyből bátorságot merítettek, hogy keresztény módon viseljék el a rájuk kiszabott halált."7 0 Amennyiben figyelembe vesszük, hogy e tragikus vég korántsem volt szükségszerű, és a versailles-i kormánynak nagyon is módjában állt, hogy kellő időben közbelépjen kiszabadításukért, a történelmi felelősség e felesleges áldozatokért elsősorban Thiersre és kormányára hárul. Az események logikája, a tények bizonyító ereje arra enged következtetni, hogy a kedvező lehetőségek elmulasztásáért felelősök számára az élő érsek kevésbé volt fontos az áldozatul dobott érseknél, akinek halálát végül is messzemenően hasznosíthatónak tartották.7 1 Az esemény nagyon is alkalmasnak tűnt arra, hogy a Kommün elleni vádak súlyát fokozza, hogy igazolja a versailles-iak embertelenségét, kegyetlenségét, határtalan vérengzéseit. A Kommün vezetőinek és egyszerű harcosainak tömeges lemészárlása, az ítélet nélküli megtorlások, a Père Lachaise temető tömegsírjai jelezték az ellenforradalom útját.72 A Párizsba bevonult győztesek viszont nagyon is jól értették a módját annak, hogy a közhangulatot érthetően befolyásoló és nemzetközileg is megfelelően kamatoztatható pap túszok kivégzését a maguk számára kellőképpen "Chigi Antonellinek, Versailles, 1871. máj. 29. (ASV. S.St. 1871. Rub. 165. fasc. 8. 1748/1951) jelentésének melléklete. Vö. Foulon: Darboy. 632. és köv. "Uo. 70 Antonelli Chiginek, Roma, 1871. jún. 7. (ASV. S.St. 1871. Rub. 165. fasc. 8. 1951). 71 A tényanyag elemzése igazolja Marx egykorú megállapítását a túszok kivégzésével kapcsolatban: „Darboy érsek igazi gyilkosa Thiers. A Kommün ismételten felajánlotta az érseket, sok más pappal együtt, cserébe az egyetlen Blanquiért, akit Thiers akkor fogva tartott. Thiers ezt konokul megtagadta. Tudta, hogy Blanquiban egy fejet adna a Kommünnek, míg az érsek az ó' céljait legjobban mint hulla szolgálná." Vö. Marx: A polgárháború Franciaországban. Marx-Engels Művei. 17. köt. 328). 7 2 Találóan jegyezte meg Marx „A polgárháború Franciaországban" - második fogalmazványában, hogy Darboy érsek Thiershez intézett levelein „végigvonul az az éles gyanú, hogy versailles-i barátai pont olyan emberek, akik az ő fenyegető kivégzése esetén vigaszt találnának heves vágyukban, hogy ezt a kedves eljárást a Kommün nyakába varrják!" (Marx-Engels Művei. 17. köt. 539-540). A versailles-i katonaság tömegmészárlásairól: Louise Michel: La Commune. Paris, 1898;//. Guillemin: L'Héroïque défense de Paris, 1870-71. Paris, 1959; Lissagaray: Historie de la Commune. 349. és köv.
