Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Lukács Lajos: A Vatikán és versailles-i kormány kapcsolata az 1871-es Párizsi Kommün időszakában 1142
1154 LUKÁCS LAJOS politikai vezető körök bizalmát ily módon kiérdemelte. Sibour párizsi érsek gyilkosság áldozatául esett 1857. január 3-án - miután egy liberális nézeteiről ismert és állásától megfosztott pap misézés közben agyonszúrta. Utóda, Morlot kerek hat évig állt e tisztes egyházi poszton 1862. december 29-én bekövetkezett haláláig.4 2 A méltó utód kiválasztása felett aligha lehetett túl sokat fontolgatni Rómában, miután a császári kormány gyors intézkedésével ennek elébe vágott. 1863. január 15-én, már meg is jelent a hivatalos lapban a Darboy párizsi érsekké történt kinevezéséről szóló hír. Ezt a keserű pirulát Rómában akarva-akaratlanul le kellett nyelni, ámbár nagyon is jól sejtették, hogy még temérdek bajt, gondot okozhat magatartásával a Szentszéknek.4 3 Darboy ugyan 1864-ben elítélte pásztorlevelében Renan előző évben megjelent és nagy elteijedtségnek örvendő „Vie de Jésus" című munkáját, de a 60-as években kifejtett tevékenysége annál több bosszúságra szolgáltatott okot a vatikáni körök számára. III. Napóleon kormánya, ha sok mindent el is nézett a pápai hatalom működésében és fegyveresen oltalmazta, hol Garibaldi, hol az olasz királyság újabb és újabb előretörésével szemben — azt már túlzásnak vélte, hogy IX. Pius pápa 1864. december 8-án kibocsátotta a kor haladó eszméit és mozgalmait nyíltan elítélő „Quanta cura" enciklikát és a hozzá csatolt Syllabust. A modern irányzatok e nagyfokú megnemértéséről tanúskodó lépést talán még tudomásul is vették volna Párizsban, ha Róma készségesen csatlakozik az 1864. szeptember 15-i konvencióhoz — melynek realizálására III. Napóleon nagy súlyt helyezett és biztosítékot látott abban, hogy Firenzének az olasz királyság fővárosává történő előléptetése a római kérdést hosszabb időre nyugalmi állapotra juttatja. A vatikáni körökből származó reagálások viszont nagyon is alkalmasak voltak a francia császári kormány ezen újabb külpolitikai lépésének lejáratására, tekintélyének aláásására. Ily módon III. Napóleon nem érezte kötelességének, hogy az egyébként is felmorajló tiltakozási hullámmal, a liberálisabb francia közvélemény hangjával szembeszálljon, amikor bírálat alá vették a szóban forgó enciklikát és a Syllabust. Mikor Párizsban megvétózták a pápai enciklika és függelékének kihirdetését, pásztorlevelekben történő közzétételét - a világi hatóságok nem álltak egészen önmagukban, hanem számítottak egyes egyházfők szolidaritására is, amiben nem is csalódtak.4 4 Darboy párizsi érsek korántsem csak az állam iránti hűségéből — mert ennél jóval függetlenebb szellemnek bizonyult —, hanem belső meggyőződésétől is vezettetve tartotta sok tekintetben provokáló jellegűnek a Szentszék legújabb megnyilatkozását. IX. Pius pápa megfelelő módon tudtára is adta a párizsi érseknek rosszallását, ami Darboyt némi meghátrálásra késztette, legalábbis igyekezett magyarázatot adni magatartásának okairól. Az őszinte megbánást és helyeslést váró Szentszék azonban ezen viszonylagos visszalépést kevesellte és teljesebb szellemi kapitulációt követelt: a gallikanizmus eszméivel való gyökeres szakítást és a nyilvánosság előtt történő elítélését. Ezzel szemben Darboy korántsem hagyott fel a szentszéki ultramontán irányzat bírálatával és egységre lépve Dupanlouppal — most már közös frontot alkottak és együttesen készültek fel a vatikáni zsinaton történő szereplésre, a francia 4 2 Vö. Maurain: La politique ecclésiastique du Second Empire. 52. és köv.; 533. és köv. 43 Foulon: Darboy. 252. és köv. **L. M. Case: Franco-italian relations (1860-1865). The Roman Question and the Convention of September. Philadelphia, 1932; Maurain: La politique ecclésiastique du Second Empire. 703. és köv.; Ch. Pouthas: Histoire politique du Second Empire. 321. és köv.
