Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Lukács Lajos: A Vatikán és versailles-i kormány kapcsolata az 1871-es Párizsi Kommün időszakában 1142
1152 LUKÁCS LAJOS III. Napóleon kormányzatának sokoldalú támogatását élvező francia egyház féltékenyen őrködött független állására és történelmi múltjához híven nem vált a római Kúria hangjának, érdekeinek puszta tolmácsolójává. Mindez elég határozottan megmutatkozott az I. Vatikáni zsinat feszültséggel terhes hónapjaiban is, amikor a francia egyházfők, az osztrák-magyar főpapokkal együtt, ellenezték az infallibilitás dogmává nyilvánítását és egy sor ultramontán szellemű egyházszervezeti intázkedést. Többek között gondolunk Marét, Sura püspöke és csoportjának kiterjedt ellenzéki működésére, Dupanloup orléans-i püspök sorozatos fellépéseire, a vatikáni zsinaton tanúsított magatartására, ellenzéki szellemű irodalmi termékeinek közreadására, Darboy párizsi érsek ugyancsak aktív szereplésére az infallibilitás ellen.34 A francia egyházfők kiterjedt működése nem maradt hatás nélkül és a római Kúriának minden oka megvolt arra, hogy Clúgit óvatosságra intse. Az a kétségtelen feszültség, ami a vatikáni zsinat napjaiban annyira nyilvánvaló ellentétté változott az ultramontán vatikáni bíborosok és a gallikanizmus hagyományait meg nem tagadó francia egyházfők között, a porosz-francia háború nyomán enyhülni látszott, majd III. Napóleon bukását, a harmadik köztársaság megalakulását követően még inkább felengedett. A francia egyházfő magabiztosságát kétségtelenül megtépázták a vesztes háborúval és annak, következményeivel együtt járó események, azok a bizonytalan kilátások melyek a társadalmi forradalom erjedését kísérték. Úgyszintén nem tévesztették el hatásukat a római események sem, melyek bekövetkezését joggal hozták összefüggésbe a francia katonaság előzetes kivonásával. A vatikáni zsinat bezárását követő hónapok viharos történelmi eseményeinek légkörében fokozatosan eltörpült az egyházon belüli ellentétek jelentősége, a Syllabus, az infallibilitás körüli elmérgesedett viták súlya, és a katolicizmus egyetemes érdekeit veszélyeztető, számukra döbbenetesnek ítélt események joggal kerültek a figyelem és az érdeklődés előterébe. Ez a gyors hangulatváltozás nyomon is kísérhető Chigi nuncius jelentéseiben, aki arról számol be Antonellinek, hogy amerre csak járt-kelt az országban, a legmagasabb egyházi tisztségviselőktől az egyszerű áldozárokig mindenütt nagy rokonszenvet, támogatást tapasztalt. Hangsúlyozottan szól arról a messzemenő baráti fogadtatásról, melyben Donnet bíboros, bordeaux-i érsek részesítette, de dicséri általában a bordeaux-i katolikus lakosság magatartását, a klérus hangulatát, megjegyezve: „Igen nagy örömömre szolgált, hogy a klérusban és a vallási közösségekben, általában tiszta és rendszeres hitéletet, valamint a Szentszék és a Szentatya iránti ragaszkodást tapasztaltam." Hasonló dicsérettel szól Pie kardinális, Poitiers püspökéről, akinél rövidebb ideig megszállt. Tolmácsolja az avignoni Jdérus, a nizzai egyházmegye híveinek nagyfokú együttérzését a pápa iránt, szól a kiterjedt aláírásgyűjtésekről, melyek anyagát különböző módokon juttatják el a Vatikánba.3 5 Külön figyelmet érdemelnek az ellenzéki magatartásáról közismert Dupanloup orléans-i püspökről küldött friss információi. Ezekből világosan kitűnik, hogy a nevezett egyházfő "magatartása jelentősen megváltozott és azon legaktívabbak közé tartozik, akik kötelességüknek érzik, hogy közbelépésre kész-34 V. Martin: Le gallicanisme politique et le clergé de France. Paris, 1929\ F. Engel-Janosi: Liberaler Katholizismus und die Minorität im Vatikanischen Konzil. Mitteilungen des österreichischen Staatsarchiv. 1955. VIII. 223. és köv.;/. R. Palanque: Catholiques libéraux et gallicans en France face au-Concile du Vatican 1867-1870. Aix-en-Provence, 1962. 3'Chigi Antonellinek, Bordeaux, 1871. márc. 16. (ASV. S.St. 1871. Rub. 242. fasc. 2. 1724/1621).
