Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Lukács Lajos: A Vatikán és versailles-i kormány kapcsolata az 1871-es Párizsi Kommün időszakában 1142
A VATIKÁN ÉS A VERSAILLES-I KORMÁNY KAPCSOLATA 1147 aligha kétséges, hogy ez alkalommal a vatikáni kívánságok még akkor is alkalmatlan időpontban merültek fel a maguk sürgető követelményeivel, ha a kormány és az országgyűlés többsége a pápával vállalt is szolidaritást és elvileg egyet is értett a szentszéki panaszokkal. Egyébként Antonelli szabad kezet adott Chigi nunciusnak, józan belátására bízva, hogy mit lehet és szükséges tenni franciaországi és itáliai viszonylatban egyaránt. Ilyképpen hagyták jóvá a Vatikánban a nuncius döntését, hogy Bordeaux-ból ne Párizsba, hanem Versailles-ba tegye át székhelyét, hangsúlyozva ezen elhatározás helyességét, figyelembe véve a „dolgok borzalmas állását a fővárosban". A párizsi nép jogos elégedetlenségét követő határozottságát, szembefordulását az idegen megszállókkal együttműködő versailles-i kormánnyal „a pártoskodók merészségének és nyugtalanságának" ítélték a szentszéki körökben és „őszentsége, aki szeretetteljes igyekezettel követi a baljós fázisokat, melyeket Franciaország átél", szomorú szívvel vette tudomásul a párizsi események alakulását. „Adja az Úr, hogy a forradalmat gyorsan le lehessen verni és teljes, hosszan tartó győzelmet arassanak azok, akikre bízva van az ország sorsának irányítása ezen válságos időkben" — juttatta kifejezésre Antonelli államtitkár a Vatikán óhaját 1871. március 27-én kelt, Chigi nunciushoz intézett levelében, — „Ezen reményekkel és ezek megvalósítását bejelentő híreket várva ..." zárja sorait.1 7 A Szentszék világos és félreérthetetlen álláspontjában voltaképpen semmi különös és meglepő nem fedezhető fel, teljes összhangban állt addig is folytatott politikai irányával és Itáliában tapasztalt magatartásával. Ismerve a római Kúria számos esetben megnyilvánuló nemzetközi tevékenységének józanságát, óvatosságát és igyekeztét, hogy formai szempontból biztosítsák semleges állásukat az egyes országok belső problémáival kapcsolatban — a jelen esetben viszont ezzel ellentétes tendenciák jelentkezésének világos nyomaira bukkanunk. Mindez azonban nemcsak a rendkívül kiélezett franciaországi társadalmi harcokban leli magyarázatát, hanem abban a sajátos állapotban is, melybe a római Kúria 1870. szeptember 20-a után került - megfosztva világi hatalmától. Azon igyekezetet, hogy elvileg voltaképpen eltérő jelenségeket egy kalap alá vonjanak, és azonos természetűeknek és színezetűeknek tüntessék fel a párizsi kommünárok küzdelmét az olasz monarchia Rómát annektáló lépésével, már önmagában is fenntartásokat keltett még azokban is, akik alapjában véve mindkét jelenséget (ámbár más és más indokból) de elítélték. A vatikáni egykorú utasításokat — érkezhettek azok Párizsba, Bécsbe, vagy Madridba - kétségtelenül nagyfokú érzékenység, felháborodás, feszült indulat jellemezte, — a kialakult állapotok tűrhetetlenségének deklarálása, nem túlságosan figyelve fel az ezzel ellentétes, vagy legalábbis közömbös nemzetközi jelenségekre. A nemzetközi diplomácia szolidaritást vállaló, együttérzést hangsúlyozó diplomáciai jegyzékeiben nem volt ugyan hiány, de a Vatikánban várt segítség, konkrét lépések az olasz kormány ellen — sorra elmaradtak.1 8 Nemcsak Chigi, de Falcinelli bécsi nuncius is hasonló értelmű segélyt kérő, sőt intervenciót is szorgalmazó utasításokat kapott, méghozzá félreérthetetlen határozottsággal. De az általános helyzeten, a nemzetközi erőviszonyok alakulásán ezek az erélyes hangú pápai hatok sem változtathattak. Falcinelli hiába keresi fel Beust kancellár után magát Ferenc József császárt is és vár rövid, határozott feleletet. 17 Antonelli Chiginek, Roma, 1871. márc. 27. (ASV. S.St. 1871. Rub. 242. fasc. 2. 1370). 1 * Vö. Bastgen: Die Römische Frage. II. 643. és köv.; Miko: Das Ende des Kirchenstaates. III. 48. és köv.;/,. P. Wallace: The Papacy and european diplomacy 1869-1878. Chapel Hill, 1948. 10 Századok 1978/6
