Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Lukács Lajos: A Vatikán és versailles-i kormány kapcsolata az 1871-es Párizsi Kommün időszakában 1142

1142 Lukács Lajos: A VATIKÁN ÉS VERSAILLES-I KORMÁNY KAPCSOLATA AZ 1871-ES PÁRIZSI KOMMÜN IDŐSZAKÁBAN Különös tekintettel a párizsi nuncius és a vatikáni államtitkárság levelezésére a Vatikáni Titkos Levéltárban A porosz-francia háború és az annak nyomán kialakuló franciaországi és nemzetközi változások szoros összefüggést mutatnak az Egyházi Állam alapvető létével, további sorsával. A Szentszék mindig is különös figyelmet fordított a párizsi nunciusok működésére, amit Franciaország geográfiai helyzete éppen annyira indokolttá tett, mint állandó érdeklődése az itáliai félsziget sorsa iránt és nem kevésbé a francia katolicizmus kimagasló európai állása, melynek hatalmával, befolyásával Rómában lehetett és kellett is mindig számolni. Ezek a történelmileg tartósan adott tényezők, melyek ha változó intenzitással is, de nyomon kísérhetők az Egyházi Állam középkori és újkori történetében egyaránt — a 19. század közepétől fogva, csak további, még erőteljesebben ható tényezőkkel szaporodtak és fonták szorosabbra a katolicizmus központjának és francia oltalmazójának kapcsolatait. Elegendőnek tűnik utalnunk a francia köztársaság fegyveres intervenciójára 1849 tavaszán a római köztársaság elfojtására és az előzetesen Gaetába, majd Porticibe menekült IX. Pius visszahelyezésére pápai székébe, az Egyházi Állam restaurálására.1 Mindezek az események vetették meg ugyanis Róma tartós francia katonai megszállásának alapjait, melynek hiányában nehezen lett volna elképzelhető a pápaság világi hatalmának meghosszabbítása még további két évtizedig. Anélkül, hogy eltekintenénk a francia fegyveres intervencióval együtt járó nemzetközi bonyodalmaktól, valamint a Szentszék indokolt, vagy alaptalan aggodalmaitól a további következményeket illetően — jelezhetjük, hogy hosszabb ingadozás, tépelődés után, végül is IX. Pius 1850 tavaszán visszatér Rómába — hol a forradalmi veszélyekkel szemben a francia fegyveres erő nyújtotta számára az alapvető védelmet és tette lehetővé az egyházi jellegű államvezetés - bizonyos reformoktól ugyan nem mentes — restaurálását. A legmagasabb egyházi körök bármennyire is szimpatizáltak egy esetleges római osztrák intervencióval is — de ennek nemzetközi feltételei hiányában, kénytelen- kelletlen, de beletörődtek az Egyházi Állam védelmét hozó francia segítség igénybevételének változatába.2 Az a százados rivalizáció, 1 Vö. G. Spada: Storia della nvoluzione di Roma e della restaurazione del governo Pontificio dal 1 giugno 1846 al 15 luglio 1849. I—III. Firenze, 1868-1870. III. 392. és köv.; R. M. Johnston: The Roman Theocracy and the Republic 1846-1849. London, 1901;iT. Bourgeois-Ε. Clérmont: Rome et Napoléon III. (1849-1870). Paris, 1907; G. Leti: La Rivoluzione e della Repubblica Romana 1848-49. Milano, 1913; Alberto M. Ghisalberti: Roma da Mazzini a Pio IX. Milano, 1958. 2Luigi Carlo Farini: Lo stato romano dall'anno 1815 all'anno 1850.1-IV. Torino, 1850-1853; G. Leti: Roma e lo Stato Pontificio dal 1849 al 1870.1—II. Ascoli Piceno, 1911; Antonio Capograssi: La Conferenza di Gaëta del 1849 e Antonio Rosmini. Roma, 1941; Paolo Della Torre: L'opéra riformatrice ed amministrativa di Pio IX fra il 1850 e il 1870.