Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
ERDÉLYI „BOSZORKÁNYPEREK" 1137 Ezeknek a történelmi körülményeknek a figyelembevételével nem leliet különösebben meglepődni az erdélyi rendek szervilizmusán, amely olyan méreteket öltött, hogy a rendi országgyűlés nem egy esetben még meg is köszönte a fejedelmeknek a nemesség ellen elkövetett törvénysértéseket! Az elégedetleneknek tulajdonképpen egyetlen lehetőségük volt: emigrálás a királyi Magyarország területére. Ez viszont együtt járt erdélyi javaik elvesztésével. Emiatt az erdélyi rendek - néhány félénk kísérlettől eltekintve - csak akkor merészeltek ellentmondani a fejedelmeknek, vagy megbírálni azok politikáját, ha valamelyik fejedelem kegyvesztett lett a portán.12 9 Viszonylag legtöbb önállósággal a szász polgárok rendelkeztek, akik városaik erős falai mögött nagyobb biztonságban érezhették magukat mint a nemesek az udvarházaikban. Arra persze ők is vigyáztak, hogy ellenkezéseiket lehetőleg olyan portai hatalmi tényezők támogatásával fedezzék, akiket pénzzel, ajándékokkal a pártjukra vonhattak. Érthető az is, hogy az erdélyi rendek kiszolgáltatott helyzete nem volt különösebben vonzó állapot az ekkor nagy rendi szabadságjogokat élvező magyarországi nemesség számára.13 0 Ennek viszont az lett a törvényszerű következménye, hogy amint a magyarországi protestánsok kisebb-nagyobb csoportja által segítségül hívott erdélyi fejedelmek ismételten megszilárdították a magyar nemesség rendi és egyéb jogait a Habsburg-hatalommal szemben, a magyarországi uralkodó osztály igyekezett mielőbb kiszakadni az erdélyi fennhatóság alól. Az Erdélyhez tartozást „rossz, káros dolog"-nak nevezte Rákóczi György is, jóllehet 1619-ben azok közé tartozott, akik - Eszterházy Miklós megfogalmazása szerint - „Bethlent hítták vagy kedvvel vették". Az is igaz, hogy erdélyi fejedelemként az első adandó alkalommal ő is megszerezte Felső-Magyarországot, akár nagy elődje, s ekkor ő sem minősítette az Erdélyhez tartozást valamiféle rossz, káros dolognak.131 A három abszolutizmus - abszolutista törekvés — egyidejű jelenléte a három részre szakadt országban különösen bonyolulttá tette a rendek és a központi hatalom kapcsolatát. A magyarországi rendiséggel kompromisszumokat kötő bécsi udvar sorozatosan felkelésekre buzdította az erdélyi rendeket a fejedelmek ellen, s az otthon nemegyszer amolyan „kis szultánokként" viselkedő erdélyi fejedelmek a magyarországi rendi törekvések fő támaszai voltak több mint egy évszázadon át. S a török birodalomban a rendi jogokat nem ismerő szultáni despotizmus is Magyarországon nemegyszer a Habsburgellenes rendi megmozdulások fő védnökeként lépett fel a 17. század folyamán. Ennek a rendkívül bonyolult problémának az elemzése azonban már túlnő az írásnak a keretein, amely három „boszorkányper" igaz történetének feltárásával kívánt 1 "így pl. II. Rákóczi György ellen 1657. után (Ld. ETA IV. köt. 285-288.) Eszterházy Miklós 1624. október 10-én azt jelentette az uralkodónak Bethlenről: „magát elbízva hiszi, hogy e részről sem személyét, sem hivatalát, sem birodalmát nem érheti legkisebb veszély is. Ellenben a töröktől nemcsak retteg mind folyvást, de meg van a felől is győződve, hogy fejedelmi méltóságától egyedül az foszthatja meg; készebb lesz tehát, mintsem magát szerencséltesse, a töröknek bármi akaratját kelletlen is teljesíteni." (Eszterházy M. ... II. köt. 116). 13 "Eszterházy Miklós 1619-ben így tiltakozott Bethlen magyar fejedelemsége ellen: „feltalálod bizony berme mind szabad választásodnak elvesztét, mind nemességednek sérelmét, s mind penig országod törvényének teljességesen való elrontását." (Eszterházy M. . . . I. köt. 78.) 1620-ban maga Bethlen is így írt: „Magyarország nem olyan mint Erdély, nem parancsolhat ennek hatalmas császár (ti. a szultán) és a vezérek, mert nem vennék soha fel is." (ETA I. köt. 330.) 131 Ld. Bethlen pol. lev. 466-467. Vö. HK 1957.1-2. sz. 199. Eszterházy M I. köt. 67. 68.
