Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
1136 NAGY LÁSZLÓ György nem támadt a törökre mint Bocskai István, mégsem lehetett maradásuk a a fejedelmi trónon. Pusztán azért, mert ellene szegültek némely szultáni tiltó parancsnak. A török birodalomban hosszabb időt eltöltő és a portai erőviszonyokat jól ismerő Bethlen Gábor viszonylagosan szabad, külpolitikai tevékenységet folytathatott Nyugat-Európában. Akadtak, akik úgy látták, mintha Bethlen irányítaná a török külpolitikát. Ez a hiedelem nem spontán keletkezett: maga Bethlen igyekezett ezt a látszatot kelteni és táplálni számos megtévesztő szándékú információjával. Arra törekedett, hogy barát és ellenség előtt a ténylegesnél hatalmasabb politikai és katonai tényezőnek tüntesse fel magát. Kétségtelen tény, hogy különböző „praktikák" igénybevételével el tudta érni azt, hogy egyes, a politikai céljait keresztező pasák „selyemzsinórt" kapjanak, s akadtak olyan törökök, akik az ő támogatását kérték egy-egy magyarországi tisztség elnyeréséhez. Az alapvető, lényegi kérdésekben azonban neki is igazodnia kellett a török politikai vezetők elképzeléseihez. Elegendő talán arra utalnunk, hogy csakis azután merte elfogadni magyar királlyá választását is, miután nagy erőfeszítések árán megszerezte hozzá a porta engedélyét.12 s A politikai függés ellenében a szultán által elismert erdélyi uralkodók bizton számíthattak arra, hogy szükség esetén rövid időn belül segítségükre jön akár 15-20 000 főnyi török, tatár és román katonaság is.12 6 Ez a fegyveres erő képezte az erdélyi fejedelmek igazi hatalmi bázisát, s nem pedig az a 2-3000 főnyi udvari katonaság, amelyet tartani tudtak.127 Voltak fejedelmek, mint például Báthory Gábor vagy II. Rákóczi György, akik a hajdúságban igyekeztek megtalálni a belső hatalmi bázisukat. Az erdélyi rendekkel szemben lehetett is rájuk támaszkodni, de a török ellen már nem védhették meg a hajdúk az erdélyi fejedelmeket! Az erdélyi rendek tanulékonyaknak bizonyultak: rövid idő alatt felismerték, hogy aki a szultán bizafinát élvező fejedelem ellen fellép, az a portával találja szemben magát. Ez pedig kilátástalanná tett minden rendi megmozdulást és egyúttal szinte korlátlan hatalmat biztosított az erdélyi fejedelmeknek a rendek felett. Ha valakinek panasza volt az uralkodó ellen, azt nem az inkább csak amolyan alkotmányos dekorációként funkcionáló országgyűlésen mondta el — ahonnan bármikor kiemelhették és akár azonnal a vesztőhelyre is vihették a fejedelmi poroszlók —, hanem a szultáni udvarban. Persze ez sem volt éppen veszélytelen dolog! A török hatalom erdélyi politikájának egyik alapelve volt az, hogy a fejedelemségben lehetőleg belső nyugalom legyen. Ezért, valamint mert a nyugati hatásoktól még meg nem „fertőzött" török vezetők számára meglehetősen idegenek is voltak a rendi „rezgelődések", a panaszttevőnek sok esetben életfogytiglani fogság, ha nem éppen „selyemzsinór" jutott osztályrészül.12 8 12 5 Ld. erről bővebben Nagy L.: Bethlen Gábcu a független Magyarországért, 70-76. '"A XVII. század folyamán többször is sor került katonai segélynyújtásra. így pl. 1602-ben, 1604-1605-ben, 1611-ben, 1613-ban, 1623-ban, 1626-ban, 1644-ben, 1690-ben. 12 7 Ld. HK 1894. 108-113., Nagy L: A Bocskai szabadságharc katonai története. Bp. 1961. 158-159., uő. : Magyar hadsereg és hadművészet a harmincéves háborúban. Budapest, 1972. 42-44., EOE IX. köt. 203., MHHD XXIV. köt. 376., vagy MTT XXVII. köt. 85. 12 *„Ha valaki az erdélyi fejedelemségért vagy a magyar királyságnak tőllünk való kívánásáért hozzánk jőne ... érdem szerint büntetódjék" - ígérte Ahmed szultán Bocskainak. (ETA II. köt. 326.) Ld. uo. 340., 346. Ennek ellenére a portai politikusok időnként támogattak fejedelmi ellenjelölteket a trónon ülők zsarolására.
