Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
ERDÉLYI „BOSZORKÁNYPEREK" 1131 minden részletesebb indoklás nélkül. Ez egyáltalán nem számított volna kirívó esetnek az erdélyi viszonyok között, hiszen az 1621. május 23-án letartóztatott és 1624. november 22-ig börtönben raboskodó Péchy Simon kancellárral Bethlen minden valószínűség szerint soha nem közölte vagy közöltette az ellene foganatosított intézkedések valódi okait! A Báthory Anna ellen indított perek megismerését szinte lehetetlenné teszi az, hogy ezekről még tanúvallomási protokollumok sem maradtak fenn. Az elkobzott ékszereinek és egyéb kincseinek átvételét nyugtázó iraton pusztán annyi olvasható, hogy azokat Bethlen „Báthory Anna akaratjából·' vette át. Nincs szó arról, hogy a kincseket valamiféle ítélet alapján kobozták el.11 3 Ezek a momentumok ismételten megerősítik annak a véleménynek a helytállóságát, hogy e három per egyikénél sem játszott szerepet semmiféle „boszorkányhit", de meggyőződésünk szerint „vérfertőző paráználkodás" bűntettének az elkövetése sem. Mint ahogyan például gyermekgyilkos sem lehetett az a Báthory Anna, akinek az állítólagosán „elrekkentett" gyermeke élt. Arról, hogy az erdélyi uralkodó osztály - pontosabban annak egy része - miként gondolkodott ezekről a „konfiskáló perekről", a legvalószínűbb hipotézist a nagy regényíró állította fel, Rhédey Ferenc váradi főkapitány gondolataként mondva el véleményét. A regénybeli jelenetben Bethlen éppen azt magyarázza a váradi főkapitánynak, hogy az ő vagyongyűjtése nem olyan, mint a többi erdélyi birtokosé, közöttük magáé Rhédeyé is. „Az én gyűjtésem nem családi vagyonnak szerzése" — oktatja sógorát a fejedelem. — ,Azért gyűjtök, mert nekem sok kelletik: az én családom, az teméntelen lélekből áll, s én azt akarom, hogy mindazok akik valaha kimondták azt a szót, hogy Bethlen Gábor, azok mind maguk, s mind ivadékaik mindörökké jólétben és lelki örömben éljenek." „Rhédey erre tudott volna felelni, de a fejedelmeknek s vezetőknek sohase merjetek felelni. A fejedelmeknek nem szabad megtudni, mi az igazság. A fejedelmeknek meg kell maradni a maguk elvakultságában, mert különben nem tudnak fejedelem lenni. Ne gondoljátok azért, hogy fel lehet világosítani a fejedelmeket. Soha. Ez ellentétben van az ő sorsuknak egzisztenciájával."114 Persze a kort és embereit oly jól ismerő regényíró szavai csak Bethlen erdélyi párthíveinek a gondolatait tükrözhetik, s csupán az ő hallgatásukra szolgálhatnak magyarázatul. De vajon miért hallgattak, miért nem mondták el a sérelmeket az országgyűléseken azok, akik érzelmileg és gondolatilag mindvégig szemben állottak Bethlennel? Abban az időben, amikor a királyi Magyarországon a „nemesi demokrácia" virágzása ellenére az országgyűlések hangosak voltak a rendek „gravamenjei"-től! A nagyhatalmú Habsburg-házból származó királyoknak, vagy azok személyes képviselőinek szemükbe merték mondani nemcsak panaszaikat, de követeléseiket is; a néhány száz főnyi udvari testőrség fölött rendelkező erdélyi fejedelmeknek pedig nem? Vajon mi lehet az oka annak, hogy az erdélyi országgyűlések iratanyagában tallózó csupán a fejedelmi propositiók buzgó helyeslésével vagy legfeljebb alázatos könyörgéssel találkozhat a rendek részéről? Mi volt a forrása ennek a szinte korlátlan erdélyi fejedelmi hatalomnak? Mi késztette hallgatásra az erdélyi rendeket akkor is, amikor egymás után következő koholt perekben ítélték birtokelkobzásra, sőt nagyon sokszor halálra, az uralkodó osztály legtekintélyesebbjeit is? 1,3 Bethlen lev. 76., Dán R.: i. m. ITK. 1974. 1. sz. 66-70. ' 1 4 Ld. Móricz Zs.: i. m. 246. Vö. EOE VIII. köt. 193. 9 Századok 1978/6
