Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
1106 NAGY LÁSZLÓ választott bátyja akaratának megfelelően feleségül ment egy tekintélyes „református magyar" férfihez, a nemrég elhalálozott Bocskai István közeli rokonához, Bánffy Déneshez.2 3 A Kolozsvárott megtartott fényes esküvő után a tizennégy esztendős fiatalasszony az 1604-ben „nagy napokat látott" Kereki várában töltötte első házasságának boldog vagy kevésbé boldog „mézesheteit".2 4 Mindössze ennyi bizonyosat tudunk Báthory Anna 1614 előtti életéről. Még azt sem ismeijük pontosan, hogy az első férje mikor halt meg. Azt tudjuk csupán, hogy 1614 első felében már Jósika Zsigmondnak, az 1598-ban kivégzett erdélyi kancellár körülbelül vele egyidős fiának volt a felesége. Ennek a házasságnak a rendkívül összekuszált története azonban már az 1618-as „boszorkányper" anyagához tartozik, s ezért azzal később kívánunk bővebben foglalkozni. Bíró Sámuel följegyzésének tanúsága szerint először Bethlen Gábor vádolta meg Báthory Annát azzal, hogy „vérfertőző kapcsolata" volt a testvérbátyjával.2 s 1613 elején a dívánülésen többek között elmondta azt is, hogy Báthory Gábor „sem Isten sem ember törvényével nem gondolván, legelsőben is fő és alacsony rendű emberek feleségeiket személyválogatás nélkül megparáznítá, leányaikat elragadoztatá, azokkal gonoszul éle, sőt maga testvérhugának sem k'sdveze. "2 6 Röviden áttekintve az 1614-es „boszorkányper" három vádlottjának fellelhető személyi adatait, megállapíthatjuk a következőket: Mindhárom vádlott a meggyilkolt fejedelem közeli rokona volt. Kettőjüket bizonyíthatóan Bethlen vádolta meg először „vérfertőző kapcsolattal", Imreffiné esetében csak valószínűsíteni lehet Bethlen személyét. A három asszony kezén óriási földbirtokok halmozódtak fel: számos vár volt az övék, közöttük stratégiai szempontból fontos erősségek is. A kezükben összpontosuló gazdasági-politikai hatalom többszörösen túlszárnyalta az 1613 októberében Erdély fejedelmi trónjára került Bethlen Gáborét. Erdély 1613 végén és 1614 elején Már többen megírták, hogy kevés fejedelem kezdte uralkodását olyan súlyos politikai helyzetben, mint az Erdély legnagyobb, leghíresebb uralkodójává váló Bethlen Gábor. A megválasztásakor harminchárom esztendős férfiú — aki mögött ugyancsak viharos és változásokban bővelkedő életút állott - bármerre nézett, vigasztalan kép tárult a szemei elé. Zsibongó tarka török tábor szomszédságában rettegve összegyűlő csonka 23 Komáromy Α.: A „bűbájos" Báthory Anna. Századok - Sz - 1894. 304., Kővári L. : i. m. IV. köt. 107. Bánffy Dénes személyéről kevés emlékezetre méltót jegyzett föl az egykorú história. Tudjuk, hogy Bocskai István közeli rokona volt, s 1604-ben Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány őt is megzsarolta. 1606-ban Bocskai váradi főkapitánnyá tette és Kerekít neki hagyományozta. 1607-ben Rákóczi Zsigmond fejedelem fölmentette Bánffyt és Rhédey Ferencet nevezte ki a helyére. Ld. erről Benda Κ: A Bocskai szabadságharc. Okmánytár, 84. Komáromy Α.: Rhédey Ferenc váradi kapitány. HK 1894. 345-346. Bánffy leváltásához kétségtelenül hozzájárult az a körülmény is, hogy ekkor már eljegyzett vőlegénye volt Báthory Annának. 24 Az esküvőről ld. Segesvári B.: Krónikája. ETA IV. köt. 172. Vö. Szilágyi S.: i. m. 301., TT 1891. 329. 2 ΈΟΕ VI. köt. 539. 2 6 MHHS VII. köt. 238.