Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097

1100 NAGY LÁSZLÓ amelyek a történettudomány álláspontja szerint meggyőzték Bethlent a három nő bűnösségéről nem csupán a „vérfertőző fajtalankodás" de a „boszorkányság" elkövetésében is, s a regényíró mégsem hitte el a történettudománynak, hogy ez valóban így is történt. Pedig Móricz maga is azt kutatta: milyen társadalmi és emberi indítékokból gondolkodott, érzett és cselekedett a hőse úgy, ahogyan az a történelmi valóságban megesett? S jóllehet ismerte a kor szellemét, e kor embereinek a természetfölötti erők hatalmába vetett babonás hitét, mégis ebben az esetben kétségbe vonta azt, hogy Bethlen Gábor „boszorkányhite" bármiféle szerepet is játszott a három nő elleni „boszorkányperekben". Óhatatlanul felötlik az a gondolat: nyilván Móricz idealizáló szándékkal tisztázni akarta hősét az obskurus, babonás hiedelmek alól. A trilógiának valóban van is olyan része, amelyben Bethlen kétségbevonja a „boszorkányok" természetfeletti hatalmát. Ugyanakkor azonban az író idealizáló tendenciái ellen szól az a körülmény, hogy számos helyen Móricz rámutat Bethlen Gábor emberi gyengéire és árnyoldalaira is. Úgyannyira, hogy a regény megjelenésekor többen hevesen támadták őt a nagy fejedelem alakjának „lejáratása", sőt emlékének „meggyalázása" miatt! A hivatalos kritika felháborodottan ostorozta a szerzőt, aki „szinte perverz gyönyörűséggel tobzódik az utálatos és megbotránkozást keltő mozzanatokban". Mindezek alapján nehéz lenne eldönteni azt, hogy Móricz vajon miért vonta kétségbe Bethlen „boszorkányhitének" a szerepét e három per esetében. Annyi azonban bizonyos, hogy a történettudományt megelőzve zseniálisan „ráérzett" a történeti valóságra! Az egykorú források újabb elemző vizsgálata és kritikai összevetése ugyanis több dologban a nagy regényírót igazolja a történeti munkákkal szemben. Mindenekelőtt abban, hogy a három nő ellen folytatott „boszorkányperekben" nem játszott szerepet Bethlen „boszorkányhite". Abban is igaza volt Móricznak, hogy Bethlen a bírósági eljárást csupán komédiának tekinthette, joggal érezhette magát „bűnösnek" a három nő perbefogása miatt, s méltán tekinthette a perben elhangzó vádakat „Isten nélkül való marhaságoknak". A történeti tények viszont nem támasztják alá a regényírónak azt a vélekedését, hogy ezeknél a pereknél Károlyi Zsuzsanna „féltékenysége" és az asszony által szított közhangulat lett volna az indítóok. A Báthory Annára féltékeny s az ura nagy terveit a „nap árnyéka"-ként akadályozó Károlyi Zsuzsanna alakja pusztán Móricz Zsigmond teremtő fantáziájának a szüleménye. Az állítólagos közhangulati nyomásnak van ugyan némi forrásalapja, de ez nem egyéb tudatosan kreált, félrevezető szándékkal készített ál-bizonyítéknál. A száraz prózai valóság ugyanis az, hogy az 1614-es, az 1618-as és az 1621-es „boszorkányperek", amelyek Török Katát, Iffjú Katát és Báthory Annát sújtották, koholt vádakon alapuló, felülről irányított „fiskális perek" voltak. Olyan perek, amelyek az akkori erdélyi politikai hatalmat — pontosabban szólva Bethlen Gábor uralmának gazdasági megszilárdítását és politikai céljainak megvalósítását — szolgálták. Félreértések elkerülése végett szeretnénk elöljáróban leszögezni: nem kívánjuk kétségbevonni azt, hogy Bethlen Gábor kora gyermekeként általában hihetett a „boszorkányok" és egyéb „bűbájosok" természetfölötti hatalmában. Ε három „boszorkányper" esetében azonban másban hitt: nevezetesen a nagybirtok mindenható erejében, és ezekkel a procedúrákkal nem volt egyéb célja a hatalmas Báthory-vagyon megszerzésénél és a Báthory név nimbuszának megtépázásánál. Mindkettőre szüksége volt ahhoz, hogy fejedelmi hatalmát megteremtse, majd megvédje egyes portai vezetők személye ellen irányuló „praktikáival" szemben.