Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097

1098 NAGY LÁSZLÓ Szekfű megállapításait több Bethlen-levél is alátámasztja, amely arról tanúskodik, hogy ez a nagy fejedelem reális gondolkodása, a tudomány és a lelkiismeret szabadságáról vallott felvilágosult nézetei ellenére hitt a „boszorkányok" mágikus hatalmában. Az „ördöghittel" foglalkozó kiterjedt irodalom egybehangzó tanúsága szerint ez általános jelenség volt a 16—17. századi Európában. Lényegében az történt, hogy a reneszánszkorban a tudományokba behatolt mágikus erők és törekvések a 16. század végi ellenhatások során fokozatosan a föld alá szorultak. így a boszorkány — akár nő, akár férfi — tulajdonképpen nem volt más, mint a mágus utóda. A századfordulón Európa-szerte még a legfelsőbb körökben is virágzott a „boszorkányhit", amely csak a 17. század folyamán kezdett amolyan „népi hiedelemmé" alakulni. Joggal elmondható, hogy a 17. századi magyar történelem szinte valamennyi kiemelkedő egyénisége hitt a „boszorkányok" létezésében és azok természetfölötti hatalmában. Nem volt ez alól kivétel az élete nagyobbik felét már a 18. században leélő II. Rákóczi Ferenc sem. Ez az eluralkodott „boszorkányhit" természetesen együttjárt a megtorló eljárásokkal: a „boszorkányperekkel". Ebben a korban Európa-szerte folytak a „boszorkányokat" és egyéb „bűbájosokat" sújtó kínvallatások. A tortúrák alá vetettek az esetek túlnyomó többségében beismerő vallomásokat is tettek. Elismerték, hogy az „ördög" szállta meg őket és ezáltal maguk is „ördögi" hatalomra tettek szert és „istentelen" dolgokat követtek el. A korabeli vallatási módszerek ismeretében persze ezen nem kell különösebben csodálkoznunk. Egyetlen kínvallatás elszenvedése után már megváltásnak tűnt a fájdalmas máglyahalál is! Hát még ha megismételték többször is a vallatást! Erről Bethlen is úgy vélekedett, hogy egy ilyen tortúra „a halálnál nehezebb dolog", mert a halál „hamar elmúlik", míg egy ilyen kínzást akár heteken keresztül is lehet folytatni!2 A „boszorkányüldözés" és a „boszorkányperek" problémájával foglalkozó irodalom adatai szerint egészen a 18. század végéig égették a „boszorkányokat" Európa-szerte. Magyarországon Mária Terézia ugyan már 1740-ben tiltó rendeletet adott ki ebben a tárgykörben, ennek ellenére még 1766-ban is volt ilyen per nálunk.3 Ez a kis európai kitekintés is azt támasztja alá, hogy a 16. században született Bethlen Gábor az általános korszellemnek megfelelően hitt a „boszorkányok" és egyéb „bűbájosok" létezésében és azok természetfölötti erejében, s így rontó-gyógyító hatalmában is. Ε hit egyenes következményének tekinthető az 1614-es „boszorkányper" és elmondható, hogy a Báthory Anna ellen 1618-ban és 1621-ben lefolytatott processzusok szintén ennek az „ördöghit"-nek a termékei voltak. Mindezt szem előtt tartva nem lehetne okunk kételkedni abban sem: Bethlen Gábor valóban hitt abban, hogy a perbefogott három főrangú asszony nem csupán a „fajtalankodás" illetve a „vérfertőzés" bűnének elkételkedni abban sem: Bethlen Gábor valóban hitt abban, hogy a perbe fogott három akár a legszigorúbb büntetés is. Ám ha ez valóban így történt, akkor vajon miért hallgatnak a kortárs krónikások erről a három „boszorkányperről" és azok vádlottairól? Hiszen köztudott, hogy ezeknél 2 Bethlen szavait ld. Történelmi Tár - TT - 1882. 127. Vö. TT 1879. 211, vagy ŐSSR Kosice, városi lt.. Schwartzenbachiana, 6129. sz. 3A probléma népszerű-tudományos összefoglalását ld. „Boszorkányok és boszorkányperek . Univerzum, 1960. 3. sz. 3-20. Ezúton is köszönetet kívánok mondani a 17. századi kultúrtörténet két kiváló szakértőjének, Klaniczay Tibornak és Bán Imrének szíves felvilágosításaikért.