Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

BATTHYÁNY LAJOS ÜGYVEZETŐ MINISZTERELNÖKSÉGE 1,1087 Kossuth.) Az érvek hatottak, mert Batthyánynak azzal egyet kellett értenie, hogy az adott helyzetben ő az egyetlen, aki a legalitás látszatát fenntartani és ezzel a politikailag elbizonytalanodott ország végrehajtó apparátusát képes felhasználni, hogy szervezze az ellenállást, a felkészülést a nagy valószínűség szerint kikerülhetetlen összecsapásra .. . Szeptember 17-ével minden esetre új szakasz kezdődik Batthyány ügyvezető minisz­terelnökségének történetében. Bár sem ő, sem ellenzéke nem változtatta meg a kormány­zás módszereiről és eszközeiről vallott felfogását, a képviselőház és a miniszterelnök vitái megszűntek, sőt Batthyány szeptember 17-ét követően, amikor ismertette kabinetjének javasolt összetételét —legalábbis nyílt ülésen-, nem jelent meg a ház előtt. Ez a magatartás önként következett az új helyzetből, amelyben a bonyolódó fejlemények egyrészt lekötötték Batthyány minden idejét — másrészt az új intézkedésekről nem is volt kívánatos a nyilvánosság előtt beszámolni. (Ezt a szerepet, ti. a ház ellenőrző szerepét töltötte majd be a 15-én kiküldött, de csak később megalakult hattagú testület, a Honvédelmi Bizottmány.) Batthyány írásos megnyilatkozásain egyébként látszik, hogy pontosan tudatában volt annak, hogy legalitása Bécs előtt több, mint kétséges, hogy tetteire a felhatalmazást nem a királyi jóváhagyás, hanem az ország veszélyeztetett helyzete adja. Jól mutatja ezt szeptember 17-én, a nádorhoz intézett híres levele, amely­ben minisztériumának névsorát terjeszti fel, és őszinte felháborodással utasítja vissza a király szeptember 15-i leiratának kitételeit, amelyben a minisztérium és a ház önvédelmi intézkedéseit elmarasztalta. Az új minisztérium nevében ismét Jellasics visszavonulását kérve — és cserébe felajánlva a kompromisszumot, ha azok „az országnak jogi vagy anyagi szempontból nem ártalmasak" — Batthyány így zárja érvelését: „A Felségtől függ e szerint a béke olajágát nyújtani az országnak, vagy vért ontani; én részemről mindent megtevék, mit a király iránti hűség és nemzet iránti kötelesség igényel s emlékemet bátran bocsátom a história birálószéke eleibe. " (Kiemelés utólag.) A miniszterelnök ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy ha „fenn" helyzete bizonytalan is, „lenn" megnőtt a mozgási lehetősége. Ezt mutatja egy másik, ugyancsak szeptember 17-én kelt levele, amelyben az időközben már a táborba utazott nádornak beszámolt a képviselőházban történtekről, amely szerint bár magát felmenteni kérte, a képviselők, „főként pedig az ellenzék legtúlzóbb tagjainak ismételt felszólítása, sőt követelése következtében" a minisztérium vezetését és mielőbbi megalakítását elvállalta. „A dolgoknak illy hírtelen fordulata — folytatja Batthyány — engemet olly helyzetbe tett, hogy most már minden pártszínezetűeknek azon kellvén törekedniök, mikép állásomat mentől erősebbé tegyék, sokkal képesebb lehetek azok mellett és ellen, mik nézeteimmel s meggyőződésemmel egyeznek vagy ellenkeznek sükeresebben s erélyesebben fellépni . . ." Lenti állásának megszilárdulása viszont ismét keményebbé tette Batthyány hangját a bécsi végrehajtó hatalom és a mögötte álló udvari intrikával szemben. Miközben ez idő tájt leveleiben őfelsége csak mint „legjobb királyunk" szerepel, módját találja annak, hogy a Dunántúlon tartózkodó idegen lovasság ellenséges magatartása miatt nemcsak kemény szemrehányást juttasson el Latourhoz, de felmentve érezze magát az udvarnak tett korábbi ígéret alól, hogy a magyar kormány nem követeli az Itáliában tartózkodó — akkoriban harcoló — magyar ezredeket. Mikor híre érkezett, hogy Bécs hazaenged 18 határőr zászlóaljat az itáliai seregből, Batthyány ennek kapcsán utasította Pulszky Ferenc külügyi államtitkárt, hogy keresse fel Latourt és jelentse ki neki: „hogy azon esetben, ha az említett határőrvidékiek csakugyan hazabocsáttattak, a magyar katonaságnak is hazabocsáttatását joggal követeljük, és ezt azonnal rendelje is

Next

/
Thumbnails
Contents