Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

1086 URBÁN ALADÁR hatalmat átadja Kossuthnak. Véleménye és elhatározása csak akkor változhatott meg, amikor a baloldal hozzászólásai, valamint a karzat viharos reagálása meggyőzték, hogy politikai ellenfelei - eltérően az előzmények után várható magatartástól - nem távozását, hanem épp a megbízatás megtartását akarják. Azt pedig neki is be kellett látnia, hogy az alkotmányosság látszatát az adott helyzetben csak ő képes megtartani. Ilyen előzmények után jelentette ki válaszában: „kötelességemnek tartom ezen egyhangú felhívásnak engedni". Majd amikor a képviselők ismét felállva ünnepelték a miniszterelnököt, illetve azt, hogy az országnak van miniszterelnöke, Batthyány röviden összegezte politikáját: én politicám abban fog állani, miszerint mindent elkövessek, hogy Jellachich többé magyar földből egy talpalatnyit se nyerjen." Ha azonban nem tudná őt visszavonulásra kényszeríteni, tette hozzá, akkor arra fogja rákényszeríteni, hogy „ontsa a magyarok vérét és ostromolja Pestet. Ha tehát engem ministerelnöknek akarnak, kijelentem, hogy Pestet védeni fogom." (Kiemelések az eredetiben.)5

9 A fordulatokkal teli szeptember váratlan fejleménye volt ez a helyzet. Mert mi is történt tulajdonképpen? Az a gyanú, amelyet a baloldal — de a mérsékeltek egy része is - táplált, hogy Batthyány feltételeit az udvar nem fogja teljesíteni, beigazolódott. Ebben a helyzetben Batthyány Lajos többé nem tarthatta és nem is tartotta kötelességének, hogy megakadályozza a ház magától értetődő lépését, amely Kossuthra bízza az ország kormányát. Kossuth az előző napon még fenyegetően jelentette ki, hogy ha a nádor nem vállalja el a sereg fővezérletét, nem hajlandó egy napot sem várni a késlekedő bécsi válaszra. Most azonban Batthyány önkéntes visszalépése ellenére sem vállalkozott a hatalom átvételére. Ennek okát keresve, feltételezhetjük, hogy ebben a sereg élére álló nádor vállalkozásában rejlő „constitutionális erő" is szerepet játszott, de csak abban az értelemben, hogy a baloldal — a jelek szerint egységesen - azon a véleményen volt, hogy Bécs ország-világ előtt a „rebellis" magyar országgyűlésre akarja hárítani a felelősséget, s ez ellen egyetlen ellenszer kínálkozik: a törvényesség — vagy legalábbis a látszat — fenntartása. Ebben, a Bécsben kitervelt csapda kikerülésének szándékában rejlik a baloldal megváltozott, szinte az egyik pillanatról a másikra megváltozott magatartásának magyarázata. Nem kétséges, hogy Batthyány is tökéletesen átlátta az udvar törekvéseit, de az irányában kimutatott bizalmatlanság miatt érthető, hogy a terhes és immár kilátástalan megbízatástól vissza akart lépni. A baloldal számára azonban ez a szándék, de főleg Batthyánynak a törvényes eszközöket is mellőző önvédelem jogosultságáról tett kijelentései végleg megnyugtató lehetett. így, ha eddig el akarták távolítani székéből a miniszterelnököt, most közismert önérzetére és hazafias kötelességére hivatkozva kérték, már-már követelték, hogy hozza meg a hazának ezt az áldozatot. (Mert áldozat — mondotta 5,

A képviselőház szept. 16-i üléseire és a király szept. 15-i kéziratára: Közlöny szept. 18-19. (101-102.); PapD., Nemzetgyűlés II. 244-258; Kossuth szerepére: KLÖM XII. 963-971; a ház aznapi jegyzőkönyve, beleértve a délelőtti ülésen a nádornak adott megbízatást: Beér - Csizmadia i. m. 234-236. Kovács l. véleménye, hogy Batthyány csak nyugalmat akart szerezni magának az eljövendő napokra: i. m. 376. A szept. 16-án délután Batthyány lakása előtt tüntető tömegre: Gyulai i. m. 488. Érdekes, hogy a KH szept. 16. (67.) száma - amelynek cikke tehát az előző nap állásfoglalását tükrözi - szintén dicséri Batthyány bátorságát, hogy vállalkozott a kormányalakításra és erélyes intézkedései esetére Kossuth és „minden becsületes ember" támogatását ígéri. Batthyánynak szept. 16-án nem volt más választása, ha el akarta kerülni a zavart, mint elvállalni a megbízatást, mert nélküle „tüstént anarchia lett volna" - írta Deák szept. 22-én sógorának; Deák Ferenc beszédei. L. a. r. Kónyi Manó. Bp. 1903. II. 321.