Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

BATTHYÁNY LAJOS ÜGYVEZETŐ MINISZTERELNÖKSÉGE 1,1079 Ami a miniszterelnök védelmi intézkedéseit illeti, szeptember 14-e további fontos lépéseket hozott. Bár a toborzás újrakezdéséről már bocsátott ki rendeletet, az alsóház határozatának értelmében szervezendő toborzásról csak ezen a napon intézkedett. A hatóságokhoz intézett utasítás „a honvédsereg szaporítására" rögtöni toborzást sürgetett azzal, hogy a feltételeket és a népesség arányában elvárt újoncok számát későbben tudatja. Mivel a Szemere által még augusztus végén elrendelt katonai összeírás ellen helyenként ellenállás mutatkozott, Batthyány az érdekelt helyhatóságokat bizalmas köriratban arra utasította, hogy ahol ellenszegüléssel találkoznak, ott függesszék fel az összeírást, de a toborzást ott is kezdjék meg. (A második rendelet jól mutatja, hogy Batthyány a tobor­zást csak ideiglenes rendszabálynak, a kötelezően megszabott létszámú újoncozás be­vezetőjének tekintette.) Az intézkedések sorában ezen a napon kelt a dunántúli megyék és városok hatóságaihoz intézett rendelet is „anyaföldünk megmentésére". Ez egyrészt az ellenség előtt álló tábor minden módon — elsősorban fuvarral való — segítését írta elő, másrészt mindazokat, akik „az ellenségnek szállításokkal, munkával, tanáccsal, s élelmi­szerek kiszolgáltatásával" önként segítséget nyújtanak, rögtönitélő bírósággal fenyegette meg. Az általános rendelkezések között Batthyány ekkor utasította a Dunán cirkáló „Mészáros hadigőzös" parancsnokát, hogy minden, az ellenség által megszállt vagy el­foglalt területre irányuló szállítást akadályozzon meg. Ezen a napon indult el a fővárosból Veszprémbe a honvéd tüzérség már említett három ütege, valamint a tolnai önkéntes nemzetőrök zászlóalja. A már korábban említett rendelet értelmében Budát ezen a napon hagyta el a sorkatonaság.52 Az említett intézkedések többsége országos, vagy legalábbis regionális jellegű és inkább a belügyminiszter hatáskörébe tartozó. A hadseregszervezést és az ellenállás megszervezését szolgálták és hosszabb időre szóltak. Az ellenség előtt álló haderőt illetően szeptember 14-én Batthyány Teleki Ádám tábornokot, a drávai hadsereg fő­parancsnokát védelmi állásának a Zala folyó vonalában való felvételére, illetve Jellasics előnyomulásának megnehezítésére utasította. (Teleki aznap érkezett jelentése hatszoros ellenséges túlerőről tudósított.) Egyben jelezte, hogy megkezdték Veszprém táján a tartalék összevonását. A miniszterelnök ugyanezen a napon a verbászi tábor ügyeivel foglalkozva, közölte Mészáros Lázárral, hogy az 1600 főből álló Hunyadi csapatot küldi erősítésül és sürgette a Szenttamás elleni mielőbbi támadást és sikert, mert „a Dráván áttört horvátok ellen ... sőt Budapest biztosítása végett is" segélyre van szükség. Mindez azt mutatja, hogy Batthyány és katonai tanácsadói elképzelhetőnek tartották, hogy a szerb felkelők elleni győzelem esetén még időben kellő átcsoportosítást tudnak végre­hajtani ahhoz, hogy a déli táborban alkalmazott alakulatokat Jellasics ellen felhasználják. Ezért küldték az eredetileg Jellasics elleni „diverziós" (elterelő) tevékenységre szánt Hunyadi-csapatot is Mészároshoz.s 3 52 A toborzásra: OL H 13. Belügyminisztérium, országlászati osztály iratai (a továbbiakban: BM orsz.) 1848-10-270; Közlöny szept. 15. (98.); Pap D., Okmánytár II. 14-15. Szemere összeírási rendelete: Közlöny aug. 31. (83.) Az összeírás felfüggesztéséről: BM orsz. 1848-10-256. Az ellenség előtt álló sereg segítéséről: BM orsz. 1848-10-257. Utasítás a „Mészáros hadigó'zös"-nek: BM ein. 1848: 861. (A kiindított alakulatokra ld. a 47. jegyzetet.) Ezen a napon írta alá Batthyány azt a rendeletet is, amely a nemzetőri szolgálatról intézkedő 1848: XXII. tc.-et magyarázza és kiegészíti; ld. Közlöny szept. 18. (101.) s'Teleki jelentése, Batthyány utasítása: Mein 1848: 610; Beöthy Ödön jelentése, Batthyány válasza Beöthynek és Mészárosnak: uo. 609. A Hunyadi-csapattal kapcsolatos tervek: uo. 601, 607.

Next

/
Thumbnails
Contents