Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039
1048 URBÁN ALADÁR Κ Nép-elem ezzel az írással bejelentette a baloldal kormányra jutási szándékát s azt, hogy ennek érdekében szövetkezni akarnak Kossuthtal. Ez a lépés azonban nem azonos a májusi kísérlettel. Akkor mesterséges bizalmi válságot idéztek fel, s „bécsi mintára" (macskazenékkel) akarták megoldani a „ministeriális krízist". Akkor nem volt országgyűlés, amely tükrözte volna az erőviszonyokat, s azok változását. Most a válság valódi volt — mondhatni: a kormány kettős bizalmi válságban volt, ti. Bécsben is és Pest-Budán is — és az országgyűlés is, valamint a közvélemény is jól tükrözte a reménytvesztett türelmetlenséget, a bizalmatlanságot az alkotmányos, a törvényes módszerekkel szemben. Továbbá: májusban a baloldal szinte szervezetlenül (vagy a nagyon is új Martiusi Club szervezésében) lépett színre, míg most az Egyenlőségi Társulatban egységes szervezettel rendelkezett, amelynek vezetői között nagy politikai tapasztalattal rendelkező országgyűlési képviselők is helyet foglaltak. A különbségeket lehetne még sorolni. Egy valami nem változott: a baloldal egészének viszonya Szemeréhez, aki egy Kossuth—Madarász kombinációban (miként májusban egy Kossuth—Nyáry összetételű minisztériumban) nem számíthatott tárcája megtartására. Mindez azért fontos, mert megérteti egyrészt azt, hogy miért nincs teljes együttműködés még ezekben a napokban sem Kossuth és Szemere között, másrészt pedig megmagyarázza Szemere egész magatartását az Egyenlőségi Társulattal szemben. A különbségek között említhetjük még azt, hogy májusban a Marczius Tizenötödike volt a baloldal szószólója, most a Nép-elem, amelynek köréből legalább egy személy: Madarász László esélyes volt arra, hogy egy baloldali kabinet tagja legyen. De a valóban bonyolult helyzetben számunkra inkább az az érdekes, hogy a ,frakk és minisztérium" szókimondó cikke után másnap, szeptember 1-én a Marczius Tizenötödike (amelynek szerkesztője ott volt az Egyenlőségi Társulat alapításakor, de az utóbbi időben neve nem szerepel a társulat ülésein résztvevők között) sietve - bár óvatosan - elhatárolja magát. Az alkalmat a kormánypárthoz közelálló Pesti Hírlap kritikája adja, amelynek szerkesztői — mint a Marczius íija — azt hiszik, hogy ők nem várnak mást, mint Kossuth lépését, hogy a ,,házban" kitűzze a vörös zászlót. „A Marczius politikája nem illy fellengző. Sokkal inkább hasonlít az a ministerek, s a Pesti Hírlap politikájához, mint önök is hiszik." A különbség — folytatja ügyes fordulattal a Marczius — „a kettő között csak az időben van". De ez a fordulat egyben lehetőséget adott arra, hogy ismét a régi módon kritizálja a minisztériumot annak aluszékony, késlekedő politikája miatt. A hírlapok felelgetős érvelését nincs terünk ismertetni. A fentiekkel csak azt kívántuk jelezni, hogy a baloldali sajtó nem egységes, hogy Pálfi Albert és Csernátoni Lajos (Kossuth későbbi titkára), a Marczius Tizenötödike szerkesztője és főmunkatársa nem azonos célokkal és intenzitással vesznek részt a szeptemberi napok eseményeiben. A sajtó azonban ez idő tájt mintha háttérbe is szorult volna a gyorsan zajló események, a plakátok és az élőszavas közlések mögött. Ilyen esemény volt szeptember 3-án az Egyenlőségi Társulat közgyűlése, amely — Vasvári Pál előteijesztésére - elhalasztotta a szetptember 8-ára tervezett „lakomáját" — és ezzel az arra tervezett vitát. Vasvári előterjesztése szerint: „Minden pillanatban cabinetcrisis, külellenség, bellázadás, fajdühöngés fenyeget bűnünket." Ezért ajánlotta, hogy a tervezett politikai lakomát függesszék fel, hogy „ily zavargós körülmények közt önkeblünkben meghasonlás ne támadjon, mert most józan ésszel mi nem óhajthatunk semmi erőszakos kitöréseket, midőn a végveszélytől csak a legnagyobb egyetértés menthet meg bennünket". Vasvári végül javasolta:
