Századok – 1978

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Kormányválság és Batthyány Lajos ügyvezető miniszterelnöksége 1848 szeptemberében 1039

BATTHYÁNY LAJOS ÜGYVEZETŐ MINISZTERELNÖKSÉGE 1041 Tizenötödike hirdette, de a kormánypárti Pesti Hírlap is így írt szeptember 2-án: „Nem annyira Horvátországgal, mint Béccsel kell nekünk egyenlíteni, így, vagy amúgy."1 Amikor ezek a sorok megjelentek, a minisztertanács döntése értelmében a Bécsbe utazott Batthyány és Deák már ötödik napja tartózkodott a császárvárosban. Küldetésük a helyzet tisztázására irányult: lehet-e, s ha igen, milyen áron együttműködni Béccsel? Az augusztus 27-én este feszült légkörben lefolyt minisztertanács határozata alapján Batthyány és kollégája a horvát kérdésben az esetleges elszakadás elismeréséről szóló testületi jóváhagyást vitte magával. A képviselők körében azonban (sőt a képviselőházon kívül is) tudni vélték, hogy a Bécsbe felutazott Batthyány és Deák hajlandók tárgyalni az államadósság egy részének (100-150 vagy 200 milliónak) elvállalásáról is. Batthyányék minimális programja ezzel szemben az volt, hogy kieszközöljenek a királytól egy parancsot a Magyarországon állomásozó sorkatonasághoz (hogy ti. az mindenféle pártütéssel szemben teljesítse kötelességét), egy másikat, amely Jellasicsot eltiltja szemmel láthatóan tervezett támadásától, végezetül egy leiratot, amely szerint a király Pestre jön és személyesen zárjr. be az országgyűlést szeptember 17-én.2 Az országgyűlés közeli berekesztése komoly terv volt, de feltételezte, hogy az uralkodó szentesíti a haderő felállításáról és a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényt, amelyet utólag küldtek fel Batthyányéknak, mivel azokat csak augusztus 29-én hagyta jóvá a felsőház. Ismeretes, hogy Batthyányval és Deákkal sem az uralkodó helyett a birodalom ügyeit gyakorlatilag intéző Ferenc Károly főherceg, sem Wessenberg miniszterelnök, sem Latour hadügyminiszter —a ,kamarilla" bizalmasa — nem állott szóba. Ugyanakkor Bécsben létük idején küldték meg István nádornak az osztrák kormány emlékiratát (amely „egy közös legfelsőbb státuskormány" visszaállítását sürgeti) azzal az augusztus 31-én kelt királyi kézirattal, amely szerint ,,a magyar ministerium némely tagjainak minél hamarabb Bécsbe kellene jönnie" a szükséges „alkudozásoknak" újrakezdésére. Mindezekről Batthyány csak később értesült, így sokszorosan érthető az az ingerültség, amivel szeptember 3-án a nádor közbenjárását — vagy elbocsátásuk kieszközlését kérte. Mikor pedig szeptember 5-én este semmitmondó királyi leiratot kaptak, amely a horvát kérdés kapcsán a nádornak már megküldött emlékiratra hivatkozik, Batthyány és Deák — megelégelve a schönbrunni és bécsi megalázó előszobázásokat — másnap le akartak mondani. Ezzel követték volna Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter példáját, aki ekkor (szeptember 6-án) adta be lemondását a királynak. Ekkor 1A napilapokra hivatkozva, vagy azokat idézve, azok dátuma többnyire szerepel a főszövegben. Ilyen esetben a jegyzetapparátus egyszerűsítése érdekében nem adunk külön hivatkozást. - Ennek a kezdeti időszaknak az eseményeit, elsősorban a fővárosi népmozgalmak szempontjából a közelmúltban gazdag anyag alapján dolgozta fel Spira György: Pest a negyvennyolcas forradalom szeptemberi fordulatának kezdetén. Tanulmányok Budapest Múltjából XIX. Bp. 1972. 327-356. Ezeknek a napoknak részletes, bár egyoldalú ismertetését adja a kortárs, Kovács Lajos: A szeptemberi napok 1848-ban. Budapesti Szemle 35. k. (1883) 65-85, 251-279, 349-385. Ld. még Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. Genf, 1865. I. 405-440. 2 Az aug. 27-i minisztertanácsnak a horvát kérdésben hozott döntésére, Batthyány és Deák tervezett előterjesztéseire ld. Kossuth Lajos összes Munkái (a továbbiakban: KLÖM) S. a. r. Sinkovics István. XII. 805, 827, 883-884, 981. Az államadósság elvállalásának lehetőségéről a sajtó több ízben is ír; a közvéleményre ld. a rendőri hangulatjelentéseket aug. 27-ről, szept. 3-ról: OL H 15. A Belügyminisztérium rendőri osztálya; az Országos Rendőri Hivatal (a továbbiakban: ORH) jelentései, 53, 55. sz.