Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Nitsche; P.: A Reichstag és az első világháború utáni német-lengyel határ megállapítása 996

996 FOLYÓIRATSZEMLE ír leveleket 1914 november-decemberében, részben akcióra bíztatva Rosmert és Monatte-ot, részint tiltakozva Jouhaux-nál. Támogatja a zimmerwaldi mozgalmat — miközben változatlanul a lövészárkokban marad, s végigszenvedi a verduni harcokat, amikor 1917 januárjában sikerül leszerelnie, mert szükség van a bányászkezekre. Egy évig újra a bányákban dolgozik - miközben inkább csak megfigyeli a CGT-n belül a többség és eró'södő internacionalista kisebbség harcát. De közben más változások is történtek. A többség, s annak hangadó vezetője, L. Jouhaux maga is radikálisabb lett, a tömegelégedetlenség növekedésével párhuzamosan mind erőteljesebben bírálja a kormány bel- és szociális politikáját, miközben a háború „politikai" s nem egyszerűen katonai befejezését sürgeti. Ugyanakkor a kisebbség vezéregyénisége, A. Merrheim szintén közelebb kerül Jouhaux-hoz ezen a platformon, miközben a CGT radikális kisebbségi táborában új vezetők tűntek fel, akik Merrheimmel szemben a kérlelhetetlen forradalmi harcot hirdetik. Az 1917- és 1918-as év eseményei, politikai harcai, sztrájkjai azonban nem igazolják reményeiket, akcióikat igazán nem tudják kibontakoztatni. Ebben a gyorsan változó, megannyi válsággal átitatott légkörben Dumoulin Merrheimhcz közelít, s Merrheim oldalán ő válik a kisebbség óvatosabb szárnyának közvetítő vezérévé. így lesz 1918 júliusában a CGT kongresszusán újra Jouhaux oldalán a CGT főtitkárhelyettese, követel erőteljesebb akciókat, de nem forradalmi fellépéseket, szervezi a Szovjet-Oroszország védelmében kibontakozó mozgalmat - miközben hangsúlyozza, hogy az „orosz módszerek" Franciaországban nem alkalmazhatóak. Amikor 1919 kora tavaszán ezek a problémák újra felszínre kerülnek, s a magyar és bajor tanácsköztársaság kapcsán szintén úgy vélik, hogy Franciaországban is maximális követelések megvalósítására kerülhet sor, Dumoulin lesz mindinkább a CGT-nek az a vezetője, aki e baloldali ellenzékkel vitába száll. Ez a kettős tendencia tovább érvényesült 1919-1920 folyamán. Dumoulin is egyike azoknak, akik a szakszervezeti internacionálé szétszakadt kapcsolatainak újjáteremtésén fáradoztak. Ahogyan a CGT bizonyos radikális fenntartásokkal, de csatlakozott a nemzetközi szakszervezeti titkársághoz, ugyanezt 1918 után is kívánatosnak tartotta, s Jouhaux-val együtt Dumoulin is rendkívül hevesen harcolt azok ellen (jelen esetben a baloldaliak ellen), akik az egységet meg kívánták bontani, s az Amszterdamban megalakuló Internacionálé helyett új forradalmi internacionálé kialakítására gondoltak. Egyaránt határozottan elutasította mind a Vörös Szakszervezeti Internacionálé kialakítását, mind pedig a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozás gondolatát. Amikor pedig úgy látta, hogy a szocialista pártban Cachin vezetésével a baloldaliak kerülnek többségbe,akik a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást készítik elő - Dumoulin több cikkben lépett fel Cachin ellen. Ugyanakkor a CGT régi, 1914 előtti gyakorlatához híven a CGT és a szocialista párt kapcsolatainak lazítását hirdette meg, jelezve, hogy semmiféle politikai párt vezetését nem fogadja el, mert számára a proletáregység megteremtése, megőrzése a legfontosabb. Ez a proletáregység azonban csakis a minimális program alapján volt elképzelhető, s Dumoulin ilyen értelemben is szerepelt a CGT 1919. szeptemberi kongresszusán, majd ilyen szellemben írt számos cikket a CGT különféle orgánumaiba. Ezekben hangsúlyozta, hogy az orosz feltételek között elképzelhető a forradalmi politika alkalmazása, de Franciaországban egy forradalmi kísérletet elfojtanának, s a forradalmi politika elsősorban a gazdasági nehézségek következtében bukna el. Mindezt mérlegelve Dumoulin a reformista politika képviselőjévé vált. (Le Mouvement Social. 1974. április - június. 35-62. I.) J. P. NITSCHE: A REICHSTAG ÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁNI NÉMET-LENGYEL HATÁR MEGÁLLAPÍTÁSA A német közvélemény heves érzelmekkel reagált a versailles-i békeszerződésre, s különösen az újjászületett Lengyelországhoz csatolt korábbi német területek elszakadását ítélte elviselhetetlen igazságtalanságnak. A birodalmi parlament, majd az alkotmányozó nemzetgyűlés ülései hűen tükrözték az országos hangulat alakulását, melynek bemutatására Nitsche az egyes parlamenti pártok álláspontját