Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

308 BELLÉR BÉLA politikaiak nincsenek. Magyarbarát orientációjukat a legjobban az szolgálná, ha Magyarországonjobbnak láthatnák a kisebbségek helyzetét, mint saját országukban. A magyar memorandumra adott német válasz tagadhatatlanul alapos volt, és a probléma teljes ismeretében íródott. Nem hiányzik belőle a magyar nemzetiségi politika legfőbb pozitívumának, a németség jó gazdasági helyzetének elismerése. Politikai és kulturális téren viszont túlnyomóan negatív jelenségeket lajstromoz. Találóan bírálja a magyar nemzetiségi politika olyan ósdi és új, külföldön egyaránt használhatatlan patronjait, mint a „türelmes" szentistváni nemzetiségi politikával űzött szemfényvesztés, a nemzetiségi fejlődésnek idegen aknamunkára való visszavezetése, a 18. századbeli betelepítések gazdasági szükségességének és eredményeinek eltussolása, az „önkéntes kisebbség" történetietlen kategóriájának felállítása a nemzetiségi megkülönböztetés igazolására, a nemzetiségi rendeletekre való üres hivatkozás az ezekkel ellentétes gyakorlat elhallgatásával vagy mentegetésével, az erőszakos asszimiláció napnál világosabb tényeinek tagadása. Emellett — nem minden irónia nélkül — rámutat e nemzetiségi politika olyan groteszk megnyilvánulásaira, mint a turizmus és a külföldi iskolázás előli provinciális és megvalósíthatatlan elzárkózás. Sajnálatos, de aligha „megérthetetlen", hogy az a kritikai szellem, amely olyan fölényesen érvényesül a magyar nemzetiségi politikánál, a német külpolitikára és nemzetiségi politikára vonatkozó részeknél eltűnik. Igaz ugyan, hogy a nemzetiségi fejlődés döntően és alapvetően belső gazdasági, társadalmi fejlődés eredménye; ezt a folyamatot azonban külső behatások erősíthetik vagy gyengíthetik. A külföldi németséggel foglalkozó, a hivatalos politikán innen és túl népi német szellemben tevékenykedő birodalmi német szervezetek hatása nyilvánvalóan erősítette, felgyorsította ezt a fejlődést. Az is kétségtelen, hogy e szervezetek tevékenysége nem maradt meg pusztán kulturális keretek között, hanem politikai térre is átcsapott. Mögöttük - nem is mindig láthatatlanul - ott állott a kormány, amely nemzetiségi ténykedésében éppoly kevéssé érezte magát korlátozva az egyes államok szuverenitása által, mint a magyar kormány hasonló akcióknál. Ha tehát a birodalmi kormány most — némileg visszalépve az 1930 novemberi magyarnémet találkozón elfoglalt álláspontjától — semmiképpen sem akarta magát exponálni a magyar és német kisebbségek együttműködése érdekében, ez nem jelenti azt, hogy nem tudta volna megtenni. Nem akarta megtenni azért, hogy vonakodásával kedvezőbb helyzetet vívjon ki a magyarországi németség számára. így lett a magyarországi német kérdés rendezése előfeltétele az utódállamokbeli magyar—német együttműködésnek. A Bethlen-kormányt felváltó Károlyi-kormány azonban a német kérdésben semmiféle engedményre nem volt hajlandó. Nemhogy tágítani, de éppen szűkíteni akarta az MNNE tevékenységi körét. Ezért a német választ mégcsak tárgyalási alapnak sem fogadta el; hajlandónak mutatkozott azonban Patakynak Berlinbe küldésével kötetlen megbeszélésekre. A német kormány által a tárgyalásokra kijelölt Solf ny. nagykövet ugyancsak híve volt a tárgyalásoknak. Bízott abban, hogy az utódállamokbeli magyar-német együttműködés ígéretével engedményt tud kicsikarni a magyar kormánytól a magyarországi német kisebbség számára. Mikor azonban a magyar kormány előtt nyilvánvalóvá lett ez a szándék, nem csupán a Solf-Pataky-féle átfogó nagy tárgyalásra nem volt hajlandó, hanem még a kisebb, részkérdések megoldását célzó tárgyalásokat is lemondta. Solfnak csupán Bleyerrel sikerült tárgyalnia, meggyőzve őt a Berlin és Budapest közti tárgyalások szükségességéről, mint amelyek elmozdíthatják a holtpontról a magyarországi német