Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 307 A magyar-német viszony tehertétele 1931 végén birodalmi részről fontos állásfoglalás történt a magyarországi német kérdésben: megjött a válasz a magyar kormány március 2-i memorandumára. A válasz szerint a német politika alapvető célja a német népnek egységes államban való összefogása; ez egyben európai érdek is. A kisebbségi kérdést a birodalom nem tekinti eszköznek politikai céljai megvalósításához. Még kevésbé akar idegen népeket — magyarokat sem! — államába bekényszeríteni. Nem zárkózhatik el viszont azon felismerés elől, hogy a modern nemzetiségi mozgalom, amelynek alapja a népiség eszméje, a népközösséghez való ragaszkodás Európa-szerte fellendülőben van. Ez azonban tisztán lelki köteléket jelent és semmiesetre sincs ellentétben az államhűséggel. A magyarországi népi német mozgalom sem külső agitáció eredménye, hanem ι magyar talajból nőtt ki a népközösségi gondolatot életre keltő világháborús élmények és felismerések hatására. A magyarországi németség államhűségéhez a kétség árnyéka sem férhet. A hűségen az sem változtat, ha küzdenek törvényszabta kulturális jogaikért. A magyarországi németség gazdasági helyzete jobb, kulturális helyzete viszont rosszabb, I mint az utódállamokbeli németségé. A magyar kormány idevágó rendeleteit nem hajtják végre. A kormányválasz tiltakozik az ellen a Teleki Pál gróf által megkonstruált, a hazai ' németség képviselői által egyöntetűen visszautasított teória ellen, amely a nemzetiségeket 1 két kategóriába sorolja. Az egyik lenne a kényszerkisebbség, amelyet erőszakkal szakítottak el nemzetétől, mint az utódállamokbeli magyarságot; ezt megilletnék a nemzetiségi jogok. A másik kategóriát viszont, az ún. önkéntes kisebbséget, amely önként vándorolt be egy más nemzetiségű országba, mint pl. a magyarországi németség is, nem illetik nemzetiségi jogok. Az effajta különbségtétel a válaszirat szerint a német nemzetiséggel szembeni szűkkeblű gyakorlatot van hivatva alátámasztani. A kormányválasz kifogásolta, hogy az emlékirat torz megvilágításba állítja a magyarországi németek történetét. Betelepítésük nem könyöradomány volt a magyarság részéről, hanem gazdasági szükségszerűség. A telepesek nem terített asztalnál foglaltak helyet, hanem nekik maguknak kellett keserves munkával jólétet teremteniök. A türelmes szentistváni nemzetiségi politikára való hivatkozás sem a múltra, sem a jelenre vonatkozólag nem állja meg helyét. A magyar jegyzék csupán asszimilációról szól, és hallgat az erőszakos beolvasztásról. Pedig ilyen most is folyik Magyarországon a hadseregben Gömbös honvédelmi miniszter irányításával a névmagyarosítás formájában. A német kormány természetesnek találja, hogy a birodalmi közvélemény, sajtó érdeklődik a magyarországi németség iránt, mégha érdeklődése olykor túlzásokra is ragadja. Ezeknek nem szabad különösebb jelentőséget tulajdonítani. Német turisták nem csupán Magyarországot keresik föl, hanem az utódállamokat is. Bajos lenne őket éppen Magyarországról kitiltani. A nagy hanyományra visszatekintő németországi ösztöndíjak megszüntetésének mind a két ország kárát vallaná. Az ösztöndíjasokból kultúraközvetítők lesznek, nem pedig felforgató agitátorok. Ami az utódállamokbeli német és magyar kisebbségek viszonyát illeti, valóban természetes érdekközösség fűzi őket össze az államalkotó néppel szemben. Birodalmi részről mégsem vállalkozhatnak az utódállamokbeli német kisebbségek magyarbarát befolyásolására, egyrészt mert a szóban forgó országok viszonyai rendkívül eltérők, másrészt mert a birodalomnak a német kisebbségekkel csupán kulturális kapcsolatai vannak,