Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
296 BELLÉR BÉLA A birodalmi kormány azzal küldte meg 1931. május 26-án az emlékiratot Wilhelm Soif német diplomatának, hogy bocsátkozzék tárgyalásba a magyar kormánnyal. Ezekre a tárgyalásokra azonban végül is nem került sor.9 7 A német diplomáciának ez a próbálkozása egyelőre folytatás nélkül maradt. A magyarországi németség helyzetét továbbra is a belpolitikai erőviszonyok szabták meg, a külpolitikaiak alig érintették. Viszont a belpolitikai erőviszonyok 1931 folyamán olyan nagyarányú változáson mentek át, hogy ezek szükségképpen kihatottak a németség helyzetére is, és megint módosították a hazai németségnek a magyarsághoz és a többi nemzetiséghez, az MNNE-nek a kormányhoz és személy szerint Bleyernek Bethlenhez való viszonyát. Ezeknek a változásoknak a körvonalai először az 1931 júniusi országgyűlési választásokon rajzolódtak ki. A németség és az 193l-es választások Mi késztette Bethlen miniszterelnököt a választás kiírására? Az elmélyülő gazdasági válság semmivé tette a bethleni konszolidáció eredményeit. Megosztotta az uralkodó osztályokat és középrétegeket, és ugyanakkor fokozta a dolgozó osztályok nyomását. A , Bethlen-féle Egységes Párton belül főképp különösen a válság terhét érző agrárius, illetve kisgazda csoportok és a hozzájuk húzó közalkalmazotti és értelmiségi rétegek voltak elégedetlenek. Az előbbieknek a párton kívül is volt bázisuk az 1930 végén Szijj Bálint és Gaál Gaszton korábbi pártjainak egyesüléséből megalakult Független Kisgazda, Földműves és Polgári Agrárpártban. Bár ennek programja minimális reformokat tartalmazott, mégis nagy vonzóerőt gyakorolt az ellenzéki hangulatú parasztságra és választóik radikalizálásán keresztül az Egységes Párt agrárcsoportjának képviselőire is. A közalkalmazotti és értelmiségi rétegek fő támaszpontja az Egységes Párton belül volt a honvédelmi miniszterré avanzsált szegedi fajvédő vezér, Gömbös Gyula körében. Gömbös látszólag támogatta Bethlent, valójában azonban a hatalom megkaparintására törekedett, méghozzá diktatórikus formában. A Bethlen-kormány mögött álló osztályszövetség csoportjai ilyenformán válaszút elé kerültek: vagy nyíltan ellenzékbe vonulva próbálják megdönteni, illetve gazdaságpolitikai irányváltozásra kényszeríteni a kormányt, vagypedig látszólag együtt haladva Bethlennel belső bomlasztással vagy békés palotaforradalommal kényszerítik ki a hatalmi pozíciók újrafelosztását. Bethlen azonban semmiféle változtatásra nem volt hajlandó. A gazdasági és társadalmi status quot, a kormányzati rendszert lényegében sértetlenül, minden jobbvagy baloldali eltolódástól menten akarta átmenteni a válság utáni nyugalmas időkbe. Ehhez azonban most már nem rendelkezett elegendő politikai erővel. Egy évtizeden át olyan mesterien alkalmazott taktikázása, amellyel egymás ellen játszotta ki a rendszert támogató politikai csoportokat, most csődöt mondott. Pártja további bomlásának megakadályozására és a maga politikai vezetése alatti egyesítésére nem talált jobb megoldást, mint új választások kiírását. Az 1931. június 28—30-ra kiírt választásoktól a kormánypárt 91 Johann Weidlein: Ungarns Verhältnis zu seinen deutschen Minderheiten 1931-1947. Südostdeutsche Vierteljahresblätter, 1975. Nr. 1. 20-25.
