Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEMZETISÉGI POLITIKÁJA 273 háború után az amerikaiak kezébe került és a történészek rendelkezésére bocsájtott, 150 levéltári kötetre rúgó hagyatéka feltárja előttünk ennek a „békepolitikának" igazi motívumait, hátsó gondolatait és veszélyes elágazásait. Elég e tekintetben a német trónörököshöz 1925. szeptember 7-én írt, külpolitikai céljait nyíltan, szinte brutális őszinteséggel összefoglaló levelére utalnunk. Ebben a jóvátételi kérdésnek Németország számára kedvező megoldását, az idegen járom alatt nyögő 10—12 milliónyi külföldi németségnek, „néptársainak" (Stammesgenosse) védelmét, a keleti határok módosítását, a háttérben pedig Ausztria bekebelezését, az Anschluss-t jelöli meg a német politika legközelebbi,, belátható időn belül elérendő nagy feladatainak, nem zárva ki e feladatok megoldásában a közös nagyhatalmi nyomás, sőt a keleti vagy akár a nyugati háború lehetőségét sem.7 A német külügyminiszter halálával tehát nem annyira a német külpolitika céljai változtak meg, mint inkább kilátásai, lehetőségei, módszerei, méghozzá alapvetően. A Stresemann utáni egész német külpolitika objektíve alig tekinthető másnak, mint a nemzeti szocialista külpolitika útegyengetésének. Ha Németország a jóvátételi terhek és a világgazdasági válság csapásai alatt gazdaságilag és politikailag összeomlott, akkor — gondolták a németek - a megoldás csak az lehet, hogy Németország függetleníti magát a világpiactól, és sajátmaga lesz termelésének és fogyasztásának ura. Ha pedig a német ipar termékei számára a német piac szűknek bizonyul, úgy más területeket kell a német gazdasági térhez hozzácsatolni, mindenekelőtt a Duna-völgyet és Délkelet-Európát. Ez a „gazdasági szükséglet" csak újabb tápot adott a revansizmusnak, és még magasabbra szította - német felfogás szerint — a nemzet létérdekeit, becsületét, nagyságát egyaránt sértő versailles-i békeszerződés elleni harc tüzét. Minthogy pedig a gazdasági terjeszkedés erőtlen lett volna katonai támasz nélkül, német felfogás szerint erős katonai hatalmat kell kiépíteni, ismét csak a versailles-i szerződés katonai korlátainak megszüntetésével.8 A német katonai hatalom kiépítésének 1927 februárjától, amikor a szövetséges katonai ellenőrző bizottság befejezte németországi működését, tulajdonképpen már nem volt külső akadálya. Belső akadálya pedig addig sem volt, hiszen titokban - Stresemann-nak is tudtával - 1927-ig is folyt a német fegyverkezés, a haderő fejlesztése.9 Milyen hatással volt a német külpolitika változása a magyar—német viszonyra, ezen belül a hazai német nemzetiségi kérdésre? A magyar külpolitikai körök tisztában voltak a német változások lényegével, és a változást mind általában a magyar-német viszony, mind különösen a német nemzetiségi kérdés szempontjából borúsan ítélték meg. Ez a meggyőződés kerekedik ki abból a terjedelmes ismertetésből, amelyet Kánya Kálmán berlini magyar követ kérésére Pataky Tibor, a miniszterelnökségen a kisebbségi ügyosztálynak nagy tapasztalattal bíró vezetője, 1930. november 18-án a magyarországi kisebbségek, különösen a németek helyzetéről készített és a követnek elküldött. A helyzetelemzés szerint Magyarország ázsiója az elmúlt négy—öt év alatt Németország szemében csökkent. A németek véleménye szerint a magyarság helyzete a trianoni békeszerződés következtében annyira meggyengült, hogy még esetleg kibővülő határai közt sem játszhat már vezető szerepet a Duna völgyében. Ezt a szerepet a világháború 1 Gustav Stresemann: Vermächtnis. Hrsg. von H. Bernhard. Bd. II. 553. ff. Plèrre Gaxotte: Geschichte Deutschlands und der Deutschen. Bd. II. Freiburg im Breisgau, 1967. 370-371. 8 Mann: i. m. 77. Vö. Gilbert Badia: Németország tegnap és ma (1917-1962). Bp. 1965. 169-196. Tokody Gyula-Niederhauser Emil: Németország története. Bp. 1972. 301-308. » Gaxotte: i. m. 371-372.
