Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

VÁLTOZÁSOK PERU TÁRSADALMÁBAN 265 tak, s a kialakult ipar legnagyobb vállalatai (a száznál nagyobb munkáslétszámú gyárak) jórészt az oligarchia kezében (pl. Luia A. Rey, Demetric Olavegoya) illetve bankok kezében voltak. Ugyanez vonatkozik a hazai bányákra is. A perui politikai harcokban azonban nem csak a különböző imperialista hatalmakhoz való kötődés adta konfliktusok játszottak szerepet, de az oligarchia és a perui uralkodó osztály egészének ellentétei is (a perui szóhasználat különbséget tesz „clase aristocrática" és „clase dominante" között); illetve az uralkodó osztály különböző csoportjainak ellentétei is. Ezek az ellentétek a század elejétől a regionalizmus-centralizmus, illetve a Costa-Sierra ellentété ben csapódtak le, s e vitákról igen nagy politikai irodalom született. Ε vitákban azonban a partvidék oligarchiájának (mely a központi hatalom ura) és a Sierra földbirtokosainak szembenállása fejeződött ki, akik a regionalizmus, decentralizálás jelszavaiban szembeszálltak a partvidéket (bár igen ellentmondásosan, a külföldi függés formáit kialakítva) kapitalizáló oligarchia igen mérsékelt reformterveivel (pl. oktatás), melyek pedig a gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlenek voltak. Ezért fordulhatott elő az, hogy az oligarchia számos partvidéki családja érdekelt volt a Sierra improduktív nagybirtokosai elleni harcban („óvatos antifeudalista" jelzővel minősíthetnénk e pozíciót), míg a Sierra ókonzervatív földbirtokosai igen gyakran ostorozták a limai kormányt, amiért a külföldieknek „adja el" Perut. A partvidék és Sierra konfliktusa mögött az is meghúzódik, hogy a partvidék világpiacra termelő nagybirtokosai (s nemcsak az oligarchia) a Sierrából nem kaptak elegendő munkaerőt, mert ezt az indián közösségek és a nagybirtokosok egyaránt megkötötték. A partvidék formálódó gyáripara ugyancsak érdekelt volt a földreformban, a belső piac kiszélesítésében, ahogy azonban érdekelt volt a külföldi import korlátozásában is. Ε konfliktus azonban elsősorban a látszólag adminisztratív jellegű vitákban (centralizmus helyett föderális felépítés) csapódtak ki, s lehetőséget adtak a provinciák földbirtokosainak, hogy az értelmiség, kispolgárság között is erős bázist építsenek ki. A Costa—Sierra formában kivetített konfliktusokban nem volt kevés a retrográd faji, misztikus elem sem — ami az ideológiai mozzanatokat illeti. A „bűnös" Costa, a „bűnös, kozmopolita" Lima és a „nemzeti" Sierra szembeállítása mögött ez húzódik meg. S igen jellemző, hogy a vidéki hacendadók, akiknek nyers indiánellenségéről már szóltunk, ilyen vonatkozásban szívesen emlegették az inka múltat, s Cuscót, Amerika „fővárosát", mint Lima ellenpólusát (s kaphattak ezért bázist az indiánbarát értelmiségtől is). A lényeg: a perui uralkodó osztály sok rétege fejezett ki — ha reakciós indítékkal is — imperialistaellenes érdekeltséget, elsősorban természetesen ott, ahol az imperialista behatolás közvetlen érintette (cukor, bányászat). A partvidéken számos réteg volt érdekelt a sierrai latifundiumok valamiféle korlátozásában — s ennyiben kész lett volna antifeudális reformokra is. Ezek az érdekek azonban nem letisztultán, nem polarizált formában fejeződtek ki, keresztezték egymást, hiszen, mint láttuk, azok a rétegek, melyek a nemzeti burzsoázia kategóriájába lennének sorolhatók, s így mind az antiimperialista, mind a latifundiumellenes harcban érdekeltek lehetnének, igen gyakran földbirtokosok is (pl. középbányatőke; cuzcói textilgyárak földbirtokos tulajdonosai). A nemzeti burzsoáziának az a része, mely egyértelműen érdekelt e kettős célrendszerben, igen kicsi volt. Ez az antiimperialista és antifeudális érdekeltség a nagylétszámú állami és municipális bürokráciánál, a fegyveres erőknél sem volt meg - ezek, a jórészt