Századok – 1977

Közlemények - Ripoche J. P.: Bizánc vagy Róma? Magyarország vallásválasztási kérdése a középkorban 79/I

BIZÁNC VAGY RÖMA? 83 Theophylaktos tevékenységéhez. Sajnos, források tanúsága hiányában kénytelenek vagyunk hipotetikus magyarázatot adni a pecsét eredetére és Hierotheos utódjának tevékenységére. Több mint valószínűnek tartom, hogy Hierotheos - ismeretlen évben bekövetkezett — halála után Theophylaktos püspök folytatta a térítési tevékenységet az erdélyi területen mindaddig, amíg Gyula utódait Szent István fogságba nem ejtette és a szóban forgó területet a magyar királysághoz nem csatolta. Ez esemény után Theophylaktosnak más lehetősége nem maradt, mint a legközelebbi ortodox ritusú püspökséghez fordulni, Sirmiumhoz, hogy tovább tudja folytatni tevékenységét. Habár a pecsétfelirat szerint „a turkok püspöke" s a „türk" elnevezés minden török eredetű népre vonatkozik,2 1

— ezen a néven szerepelnek a vardarióták és a bolgárok is, akik szintén török eredetűek, habár az utóbbiak később elszlávosodtak, — a bizánci források főleg a magyarokat nevezik turkoinak (ezt az elnevezést gyakrabban alkalmazzák a magyarokra, mint az ungroi-i), s egészen a 12. századig használatban marad. Az a tény, hogy egy püspök élt Magyarországnak ezeken a keleti részein a 10. sz. második felében, hozzájárult a görögkeleti kereszténység meghonosításához és bazilita (görög) kolostorok alapításához. Ezek szerint ez az első vallási áramlat Magyarországon, amely Bizáncból jött. A magyarok nem a bolgárokkal való érintkezés révén ismerkedtek meg az ortodox hittel, hanem már a Fekete-tenger északi partvidékén való tartózkodásuk alkalmával. Igaz, hogy az ortodox kereszténység elterjedése a Fekete-tenger partvidékén a magyar törzsszövetségnek csak az uralkodó rétegeit érintette, s nem vált általánossá, mint ahogyan az Erdély esetében történt. Mielőtt a magyarok megszállták volna a Kárpátmedencét (895-ben), s mielőtt ezt a földet választották volna új hazájuknak, az onogurokkal együtt (6. sz. vége — 7. sz.) a Fekete-tenger északi és keleti partvidékén tartózkodtak. Az onogurokkal egyetemben a Kovratos által alapított onogur—bolgár birodalom keretébe tartoztak, s közvetlen érintkezésbe kerültek a bizánci kulturális, vallási és kereskedelmi központokkal.22

Ezek a központok, Phanagoreia és Chersonnesos (Khorsoun), ebben az időben már régóta élénk tevékenységet folytattak a mai Krímfélszigeten. Az ott élő pogány népek térítésének meggyorsítására Bizánc püspökségeket alapított; ezek a püspökségek ugyanazokat a funkciókat töltötték tehát be, mint a 8-9—10. század nyugati püspökségei. A 7. sz. második felében Kovratos birodalma széthullott. A szétbomlás okát az alapító halálában s a négy fia közötti széthúzásban kell keresnünk; elősegítette ezt még egy másik veszedelem is, a kazár betörés (kb. 679-ben). Bajan (vagy Bajanos), Kovrát egyik fia, törzsével, valamint a magyarokkal a birodalom régi területén lakott. Ezt a területet aztán megrohanták a kazárok, s hatalmuk alá vetették az ott lakó népeket. A magyarok két évszázadon át kazár uralom alatt kényszerültek élni, míg aztán kiszabadították magukat a kazár hatalom kötelékéből. 830-ban a kazár közösségben felkelés tört ki: az egyik törzs fellázadt a kagán ellen. A lázadás következményeképpen a kabarok vagy kavarok (=lázadók) elszakadtak a fentebbi közösségtől, s a magyarokhoz csatlakoztak. A kazár uralom alatt a magyarokat éppúgy, mint a partvidéken élő többi népet, két vallási áramlat érte: a bizánci és a muzulmán. Mióta 21

Moravcsik Gy.: Byzantinoturcica I. Berlin. 1958. 2 2 Moravcsik Gy.: Zur Geschichte der Onoguren. Studia Byzantina, 1969,104, 112; - Vő.: Die byzantinische Mission im Kreise der Türkvölker des Schwarzen Meeres. Xlllth International Congress of Byzantine Studies, Oxford. 1966, 4-11. 6*