Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
FOLYÓIRATSZEMLE 199 korábbi álláspontjukat. Belátták, az új piacok szerzésének alapfeltétele, hogy az USA szilárd gyarmati bázissal rendelkezzék, és a gazdasági terjeszkedés útja a területi hódításon keresztül vezet. Az imperialista irányzat felülkerekedése, bármilyen befolyásos támogatói is voltak, nem ment könnyen. Az első' összeütközés az imperialisták és antiimperialisták között a Hawai-szigetek elfoglalása kapcsán történt, majd miután gyó'zött az imperialista álláspont, újabb és az előbbinél sokkal komolyabb összeütközésre a Fülöp-szigetek vonatkozásában került sor. McKinley és kabinettje, engedve egyes gazdasági és katonai körök, valamint a közvélemény nyomásának, és figyelembe véve egyes európai államok, így különösen Németország törekvését a szigetek megszerzésére, a béketárgyalásokon résztvevő amerikai követeknek azt az utasítást adta, hogy ragaszkodjanak az amerikai szuverenitás elismertetéséhez a Fülöp-szigeteken. A spanyolok nagy pénzek ellenében el is ismerték az amerikai fennhatóságot a szigetek felett, de hátra volt még a békeszerződés ratifikálása. Bár a Szenátusban az antiimperialista irányzat hívei voltak túlsúlyban, mégis egyes események hatására a korábbi erőegyensúly megváltozott és a szerződést - jóllehet minimális többséggel - elfogadták. A békeszerződés ratifikálásával azonban még nem ültek el a viták. A Fülöp-szigetek sorsa továbbra is függőben maradt, mert dönteni kellett, milyen formában gyakorolja az USA fennhatósági jogait. Akik a békeszerződés ratifikálására szavaztak, még nem szavaztak egyúttal a sziget bekebelezésére is. A nagy politikai vita tehát tovább folytatódott, de ennek középpontjában a Fülöp-szigetek kérdése helyett egyre inkább az amerikai külpolitika alapelveinek meghatározása állt. Az antiimperialista tábor nem volt egységes. Különböző politikai meggyőződésű, kultúrájú, gazdasági helyzetű embereket egyesített soraiban, akik azonban néhány kérdésben azonos álláspontot képviseltek. így egységesen elutasították az USA terjeszkedésének olyan formáit, amelyek egy gyarmati rendszer kialakításához vezethetnek. Álláspontjuk alátámasztására egyik fő érvként azt hozták fel, hogy a gyarmati imperializmus káros hatással lenne az amerikai politikai rendszerre is, mivel különböző, az amerikainál jóval elmaradottabb gazdasági és kulturális szinten élő népeket olvasztana az amerikai államba, megbontva ezzel az amerikai intézmények egészséges egyensúlyát. Felhozták még azt is, hogy a gyarmatbirodalom kialakításával megszűnne az USA rendkívüli előnyös politikai elszigeteltsége, és lépten-nyomon belekeverednék a hatalmi összeütközésekbe. Erkölcsi alapon is tettek ellenvetéseket. Igazságtalannak tartották más népek elnyomását, nem beszélve arról, hogy ezzel oda lenne az az erkölcsi plusz, amely az USA-t eddig Európa fölé helyezte. A szerző véleménye szerint az antiimperialisták érveléséből az is kiolvasható, hogy féltek attól a fordulattól, amelyet az imperialista politika a társadalmi, gazdasági életben előidézhet, és ezért ragaszkodtak a régi rendhez. Ez az általánosságokban mozgó hangnem - véleménye szerint - magának a mozgalomnak a gyengeségével magyarázható, amely nem tudta egyéitelműen meghatározni célkitűzéseit. Ebből eredt az a sok ellentmondás is, amely a mozgalmat jellemezte. A területi hódításokkal szembeni állásfoglalásukban sem voltak következetesek. Míg a Fülöp-szigetek elfoglalását ellenezték, ugyanakkor más területek vonatkozásában, amelyeket úgy ítéltek meg, hogy régtől fogva amerikai érdekterületek, elismerték a hódítás jogosultságát. A háború utáni politikai vezetésre az antiimperialisták propagandája is hatással volt, és részben ennek is köszönhető egy mérsékeltebb irányzat felülkerekedése. De köszönhető annak is, hogy az amerikai külpolitika csak igen nehezen tudott megküzdeni azokkal az új problémákkal, amelyek a fordulattal jártak. Az amerikai külpolitika mind ez ideig csak esetlegesen szólt bele a világ dolgaiba, most viszont az új nemzetközi helyzet és főként az USA új ambíciói egy jobban kidolgozott politikai vezetést követeltek volna. Azok a gazdasági és pénzügyi körök, amelyek az expanziós politikát sürgették, nemhogy egy politikai akcióprogramot nem tudtak a kormánynak javasolni, de az esetek többségében, amikor közvetlen cselekvésre került a sor, minden kockázatvállalás alól kivonták magukat. Ebből következett, hogy Ázsia vonatkozásában az USA meglehetősen ellentmondásos politikát folytatott, amelyet összefoglaló néven a „nyitott kapuk" politikájának szokás nevezni. A „nyitott kapuk" elvének meghirdetése Angliától származott. Anglia, miután pozíciója Kínában az európai és ázsiai államok terjeszkedése folytán megingott, a „nyitott kapuk" elve segítségével próbálta megszilárdítani helyzetét. Az 1898. évi memorandum szerint Kínában meg kell védeni a „nyitott kapuk", azaz a szabad kereskedelem elvét. Minden nemzetnek joga van Kínában szabadon kereskedni, függetlenül attól, hogy a kínai területek egyrésze már egyes nemzetek birtokában volt. Anglia ennek az elvnek az érvényesítéséhez az USA támogatását kérte. Mivel McKinley és köre
