Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
FOLYÓIRATSZEMLE 197 kisebbség képviselt, abban foglalható össze, hogy a Munkáspártot úgy tekintették, mint az ország harmadik nagy kapitalista pártját, amelyhez értelmetlen tovább csatlakozni. A KIVB közvetlenül nem határozta meg a követendő politikai irányvonalat, de az Angol Kommunista Pártot az önálló politikára, a minden területen való függetlenségre orientálta, nem utasítva el a reformista szakszervezetekben a tömegek meghódításáért folyó harcot. Végezetül a szerző vázolja a KIVB 9. plénumának határozatait, amelyeket a brit párt vezetősége jóváhagyott. f Voproszi Isztorii KPSzSz 1976. 2. sz. 123- 131. I.) K. T. A. AQUARONE: A KUBAI HÁBORÚTÓL A „NYITOTT KAPUK" POLITIKÁJÁIG: SZÁZADVÉGI AMERIKAI IMPERIALIZMUS (1898-1900) A szerző az amerikai külpolitikában a század utolsó éveiben bekövetkezett fordulat részletes elemzésével, e fordulat bel- és külpolitikai hátterének bemutatásával érzékelteti annak a folyamatnak a megindulását, amely végül is a korábbi amerikai politika gyökeres megváltozásához, Amerika gyarmattartó hatalommá válásához vézetett. A 19. századi amerikai diplomácia ténykedése lényegében kimerült az amerikai kereskedelmi érdekek közvetlen szolgálatában. Az 1895-96-os válságos időszakban azonban már sokak előtt nyilvánvalóvá lett, hogy ezt a politikát fel kell, hogy váltsa egy sokkal tudatosabb, az egyes gazdasági körök érdekeit sokkal összehangoltabban érvényesítő politika. A fordulat azonban csak jónéhány évvel később, a kubai háborút követő időszakban állott be. Egyes megállapításokkal ellentétben a szerző azt tartja, hogy a tényleges imperialista fordulat az amerikai külpolitikában nem a háborút megelőzően, hanem azt követően, annak hatására következett be. Erre a következtetésre a kubai háború előményeinek alapos elemzésével jutott. A spanyol uralom alatt élő Kubában 1896-ban felkelés tört ki a megszállók ellen. A gazdaságilag számtalan szállal Amerikához kötődött sziget sorsa nem hagyhatta hidegen az amerikai politikai közvéleményt. Ugy látszott, a beavatkozás minden feltétele adva van. A kérdés csak az volt, milyen formában és milyen célokért történjék a beavatkozás. 1896 elején a Szenátus és a Képviselőház javasolta, hogy az USA mint békéltető lépjen közbe, és bírja rá Spanyolországot, adjon függetlenséget a szigetnek. Cleveland, az akkori elnök — aki az USA hagyományos, magát minden beavatkozástól távoltartó politikájának híve volt - elutasította a Konresszus javaslatát. Az 1896. évi elnökválasztás idején újra előtérbe került a beavatkozás kérdése. A beavatkozás mellett a republikánusok léptek fel, akiknek érdekében állt, hogy a demokrata elnök politikája ellen megnyerjék a közvéleményt. A Republikánus Párt győzelme a választásokon aktívabb politikát sejtetett Kuba vonatkozásában. Az új elnök, McKinley azonban nem akarta kockáztatni a háborút Spanyolországgal. Amellett, hogy elhatározásában személyi okok is szerepet játszottak, nagy súllyal esett a latba az is, hogy az őt támogató üzleti körök minden beavatkozás ellen voltak. Az amerikai üzletvilág álláspontja azonban nem volt egységes. A kubai ültetvénytulajdonosok, valamint azok, akik a háborús konjunktúrától hasznot reméltek, a válság háborús úton való megoldását szorgalmazták. Az amerikai üzletvilág nagy része azonban, a szerző véleménye szerint, nem volt háborús párti. Az 1898. évi hadüzenet, az USA háborúba lépése Spanyolországgal nem az ő, vagy legalább is nem elsősorban az ő nyomásukra következett be. Azok a történészek, akik az ellenkezőjét próbálják bizonyítani, állításukat nem tudják megfelelő érvekkel alátámasztani. A szerző állításának igaza mellett viszont több döntő érv is szól. így többek között utal a szerző a kormányban a pénz- és iparmágnások érdekeit képviselő Marc Hanna szenátor állásfoglalására, amely a leghatározottabban háborúellenes volt. Az üzleti körök közömbössége mellett bizonyít az is, hogy azok a politikusok és értelmiségiek, akik már jó néhány éve az USA külpolitikájának megváltoztatását, az expanziós politika bevezetését sürgették, elítélően nyilatkoztak az üzletvilág passzív, háborúellenes magatartásáról. Ezek a politikusok és értelmiségiek, akik közé az amerikai politikai és szellemi élet olyan személyiségei tartoztak, mint T. Roosevelt, H. Adams, C. Lodge, Β. Adams, származásukat tekintve többnyire a hanyatlásnak indult patrícius rétegből kerültek ki. A régi uralkodó osztálynak ezek a legaktívabb elemei megpróbáltak gátat vetni az ipar- és pénzmágnások egyre növekvő gazdasági és politikai térhódításának. A régi állapotok, a patríciusok 14 Századok 1977/1
