Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

196 FOLYÓIRATSZEMLE Ε politika megvalósításának sikere nagyban függqtt a kommunista pártnak a Munkáspárttal kialakítandó viszonyától. Lenin és a Komintern tanácsainak megfelelően a párt úgy döntött, hogy a kollektív tagság jogán belép a Munkáspártba. Ezt azonban a' munkáspárti vezetés elutasította. A közeledési kísérlet azonban pozitív hatást gyakorolt a Munkáspárt egyszerű tagjaira. Ε politika szellemében 1922 januárjában a KI VB elnöksége határozatot fogadott el, amelyben felhívta a brit kommunistákat, hogy a választásokon támogassák a Brit Munkáspártot. 1923 júniusában a Végrehajtó Bizottság megbírálta azokat az angol kommunistákat, akik az egységfront-politika szellemével ellentétesen jobboldali veszélyt láttak az együttes cselekvés megteremtésében. A Komintern a továbbiakban felhívta az angol kommunistákat, hogy a jövőben megalakuló munkáspárti kormánynak nyújtsanak segítséget. Ε támogatás természetesen magában foglalta a munkáspárti programok teljesítésének követelését és a reformista illúziók elleni ideológiai harcot. A szerző hangsúlyozza, hogy ez a politika döntően hozzájárult ahhoz, hogy a munkáspárti Végrehajtó Bizottság és a Szakszervezetek Főtanácsa előtt a kommunisták felvethessék a munkanélküliek együttes védelmének, a dolgozók életszínvonala stabilizálásának követeléseit. A munkáspárti vezetés a kommunisták megnövekedett befolyásának és a választások sikerének figyelembevételével hozzájárult, hogy a kommunisták beléphessenek a Brit Munkáspártba az individuális elbírálás alapján. Az 1924-ben először hatalomra jutott munkáspárti kormány sajátos és bonyolult feladat elé állította a kommunistákat. A Komintern a következőket javasolta a pártnak: a Munkáspárt hatalomra jutása a dolgozók politikai öntudatának növekedését jelzi, ezért a kommunistáknak célszerű támogatást nyújtani a kormánynak. De figyelembe kell vennie a pártnak, hogy a jobboldali munkáspárti vezetés a munkások helyzetének megjavításával, vagy ennek ígéretével megzavarhatja a dolgozók öntudatának további fejlődését. Ezért, hogy nyomást gyakorolhassanak a kormányra, célszerű támogatni a Munkáspártban jelentkező baloldali csoportokat. 1924 nyarán a Komintern V. kongresszusa helyesnek ítélte a brit kommunisták által folytatott politikát. A Komintern vezetése alatt az új taktika új eredményeket hozott, ha nem is tekinthetők ezek látványosnak és nagy jelentőségűeknek. Ilyen eredménynek ítélhető, hogy a szakszervezetekben fejlődésnek indult a baloldal és a kommunisták a kialakuló Kisebbségi Mozgalom élére álltak. Az 1924 októberi választásokon a munkáspárti politika antikommunista felhívásai és a kommunisták választási lehetőségeinek korlátozásai a burzsoáziával egyezkedő politika elemeinek tekinthetők. MacDonald bukása ennek logikus következménye volt - a kommunisták megítélése szerint. A Komintern a kapitalizmus stabilizálódásának szakaszában, már 1924-ben a kommunista pártok bolsevizálásának feladatait tűzte napirendre. A pártok marxista-leninista pártokká alakulásának folyamatában három fő feladat került a középpontba, amelyek meghatározásában aktívan részt vettek az angol kommunista vezetők is. Ε feladatok: a szakszervezetekben folyó harc és a marxista szemlélet meghonosítása a tömegekben, különös tekintettel a gazdaság és politika közötti kapcsolat megvilágítására; antikolonialista agitáció; az egységfront taktika tervszerű folytatása. A brit párt visszautasította a burzsoá sajtó támadásait, amely a bolsevizálás jelszavát az angol munkásmozgalom leigázásaként kommentálta. A párt vezetése a tömegek közötti munkát állította középpontba. A szakszervezeti mozgalomban a kommunisták vezetése alatt létrejött „Kisebbségi Nemzeti Mozgalom" jó szervezetnek bizonyult arra, hogy a szakszervezeteken belül kialakuló baloldali csoportokat osztályharcos szervezetbe tömörítsék. A Független Munkáspárttal kötendő szövetség nem jöhetett létre, mert ez a párt a kommunista pártot nem tartotta önállónak, mondván, hogy teljes egészében a Kominterntől függ. A szerZő megvilágítja a kommunisták szerepét az 1926-os sztrájkmozgalomban, de hangsúlyozza, hogy a párt még nem volt olyan befolyásos, hogy megakadályozza a mozgalom vereségét. Az angol kommunista vezetők visszautasították Zinovjev tételét, miszerint Angliában a legnagyobb ellenség a reformisták balszárnya. Ehhez hasonlóan a KI VB 7. teljes plénumán elvetették Trockij támadásait az angol párt politikáját illetően. Az 1926-os sztrájkmozgalom veresége után a Komintern vezetése és a Brit Kommunista Párt néhány vezetője már nem tekintette célszerűnek a Munkáspártba való belépésről és a választásokon nyújtandó támogatásokról folyó tárgyalások politikáját. A pártban két álláspont alakult ki az új politikai irányvonal kidolgozását illetően. Az egyik álláspont szerint az országban nem változott olyan gyökeresen a helyzet, hogy az eddig folytatott politikában lényeges módosításokat kellene végrehajtani (pl. Campbell). A másik álláspont, amelyet a